Katy Perry: „Senki nem beszél a szülés valóságáról”

2021. február 12. |

Fél évvel ezelőtt, 2020 augusztusában született meg Katy Perry és Orlando Bloom kislánya, Daisy Dove. Az énekesnő a legújabb interjújában őszintén beszélt az elmúlt időszak tapasztalatairól.

Katy Perry a Jimmy Kimmel Live vendégeként nemcsak egy merőben új külsőt villantott, de őszintén mesélt a szülésélményéről és arról, hogyan tudott belerázódni az anyaszerepbe.

katy-perry-jimmy-kimmel

„Senki nem beszél a szülést követő hat hétről! Ó, Istenem, az brutális volt. Egy igazi hullámvasút. Pont a szülés után jelent meg az ötödik albumom. Én akkor még a kórházban feküdtem, és a saját fenekemet sem tudtam kitörölni. Közben arra gondoltam, hogy ilyen helyzetben sem jelent meg még korábban lemezem” – mesélte Perry, majd azt is hozzátette, hogy az anyaság volt az eddigi legjobb döntés az életében. Mint mondta, sokat segít neki, hogy a családja mindig mindenben mellette áll, és persze az is, hogy vőlegényének, Orlando Bloomnak már van egy fia, tehát gyakorlottabban kezdhetett bele az apaságba.

Ezt olvastad már?

Sztárbabák, akik 2020-ban születtek

Sztárbabák, akik 2020-ban születtek

Ebben az évben annyi sztárbaba született, hogy csak úgy kapkodtuk a fejünket. Az alábbiakban megpróbáltuk nagyjából összeszedni, mikor melyik sztárcsalád bővült 2020-ban.

Ehhez kapcsolódva az énekesnő azt is elmondta, hogy eleinte nem szívesen fogadta Bloom tanácsait.

„Nem értettem először, hogy miért kellene nekem hallgatnom az ő történeteit. Aztán kiderült, hogy mégis sokat tud segíteni. Végig nagyon csodálatosan viselkedett, nagyon szerelmesek vagyunk és hálásak vagyunk mindenért.”

A kislányról egyébként nem sokkal a szülés után egy fotót is posztolt az énekesnő, de a biztonság érdekében arra nagyon ügyelt, hogy ne mutassa meg rajta Daisy arcát. A szülés után megváltozott testét azonban bátran felvállalta, és néhány nappal a kislánya megszületése után egy olyan képet töltött fel magáról Instagram-oldalára, amin mindössze egy mellszívó melltartóban és egy kismamabugyiban áll a tükör előtt – viccből pedig a kimerültséget jelölte meg a haja és a sminkje készítőjének, utalva a díjátadókon megszokott készülődős képekre.

Fotó: Getty Images, Forrás: marieclaire.com.au

Olvass tovább!

Szólj hozzá te is!

Még több Sztárok