Ha valamit rosszul csinálunk, rosszul érezzük magunkat, különösen, ha más is tudomást szerez róla, így nagy valószínűséggel nem teszünk újra ilyet. Elméletben, ha ragaszkodunk a koronavírus-járvány kordában tartására hozott stratégiákhoz, távolságtartáshoz, azoknak a megszégyenítése, akik nem tartják be ezeket a szabályokat, hatásos kellene, hogy legyen arra, hogy ne csak tokavédőnek hordják a maszkot, és ne lihegjenek a nyakunkba a boltban sorban állás közben. Ám a szakemberek egyre biztosabbak abban, hogy ennek pont az ellenkezője igaz.
„A gondolatmenet az lenne, hogy minél többször dörgöljük valakinek az orra alá ezeket, annál jobban engedelmeskednek – mondta Giovanni Travaglioni, a Kenti Egyetem szociálpszichológia-professzora. – Ám erről kiderült, hogy teljesen téves logika.”
Nemhogy hatástalan, pont ellenkezőleg hat
Travaglioni és kollégája, Chanki Moon, aki a Leeds Beckett Egyetem pszichológia-professzora, a Frontiers in Psychology című szaklapban publikálta tanulmányát arról, mennyire hatástalan a gyakorlatban a megszégyenítés.
A kutatók közel 1900 embert kérdeztek ki a világ különböző országaiban, az Amerikai Egyesült Államokban, Olaszországban és Dél-Koreában, hogy a különböző kultúrkörben élőkön ellenőrizhessék feltevéseiket. Megkérdezték a résztvevőktől, mennyire szégyellnék vagy lenne bűntudatuk, ha megfertőződnének a koronavírussal, mennyire szorosan követik az olyan járványügyi irányelveket, mint a távolságtartás és maszkviselés, és mekkora valószínűséggel mondanák el barátaiknak, munkatársaiknak és az egészségügyi szerveknek, ha pozitív lenne a koronavírus-tesztjük. Mindhárom országban ugyanaz lett az eredmény: minél erősebb volt valakinek a szégyenérzete és a bűntudata a betegség miatt, annál kisebb valószínűséggel tette volna a racionális és biztonságos dolgot, azaz jelentette volna a Covid-státuszát.
Hasonló a helyzet a vakcinával
Nemcsak Amerikában, hanem a fejlett világ országaiban szinte mindenhol egyre erősödnek az oltásellenes hangok az elmúlt években. Ez komoly közegészségügyi veszélyt jelent, nem csoda, ha a védőoltás mellett kampányoló üzenetek tetemes részét erősen áthatja a nem oltatók megszégyenítése. „Az oltásellenesen gondolkodók buták és önzők – erőteljes cím egy 2020 decemberi brit újságból. Figyelemfelkeltő – talán –, ám teljességgel kontraproduktív – mutatott rá a szociálpszichológus. – Nehéz rávenni az embert az együttműködésre, ha így kezeljük. Ez kényszerítés, amit az emberek nem szeretnek” – mondta Travaglino.
Egy friss kutatásban, amelyet a Time és a Harris közvéleménykutató cég készített közösen, szintén az derült ki, hogy azok az egyes személyek, akik hatalommal rendelkeznek, nem túl meggyőzőek a vakcinaszkeptikusok meggyőzésében.
Olvastad már?
Amerikában és a világ fejlett országaiban, ahol jelenleg a felnőtt lakosságot oltják a koronavírus-fertőzés ellen, csupán az emberek harmada (32 százalék) nyilatkozott úgy, döntését az befolyásolta a vakcinával kapcsolatban, hogy telefonon, levélen vagy e-mailben kapcsolatba lépett vele a helyi egészségügyi hatóság. Sokkal hatásosabb motivátornak tűnik a közvéleménykutatás szerint az emberek egyéni szükséglete és vágya. Kicsivel több mint az emberek fele (52 százalék) azért oltatja be magát, mert utazni akar például. Még ennél is nagyobb lökést ad az oltási kedvnek, ha egy barát vagy családtag beoltatja magát: az emberek 56 százaléka mondta ezt, 59 százalékukat pedig egy hozzájuk közel álló személlyel való beszélgetés győzött meg az oltás fontosságáról. Ami a legjobban meglepte a kutatókat, hogy bármennyire nem bízunk a médiában, a hezitáló emberek 63 százalékát mégiscsak a már beoltott hétköznapi emberektől származó beszámolók befolyásolták az oltással kapcsolatban, amelyeket a tévében láttak vagy újságcikkben olvastak.
Az emberi történetek ereje
Már korábbi kutatások is megmutatták a személyes történetek értékét. Egy 2015-ös tanulmányban például önkéntesek töltöttek ki egy kérdőívet az oltással kapcsolatos kérdésekről, majd három csoportra osztották őket. Mindegyiküknek adtak valamilyen olvasnivalót: egy anyagot, amely arról szólt, hogy a vakcinák és az autizmus között nincs összefüggés; egy cikket, amely egy anya beszámolója volt a gyermeke kanyaróval folytatott küzdelméről; vagy egy teljesen más témájú tudományos cikket. Amikor a résztvevőknek újra ki kellett tölteniük a kérdőívet, mindenki erőteljesebben a vakcinák mellé állt, ám különösen azoknál nőtt meg az oltási hajlandóság, akik az anya drámai beszámolóját olvasták. Ötször olyan erős lett az oltási kedv az ebbe a csoportba tartozóknál, mint azok között, akik az autizmussal kapcsolatos anyagot kapták, és hatszor olyan erős, mint a kontrollcsoportnál.
Ám a személyes beszámolóknak meg lehet a hátulütője is. Az Illinois Egyetem kutatói egy vizsgálatban úgy találták, hogy azok, akik látták az amerikai járványügyi sztárorvos, dr. Anthony Fauci videóját, amelyen a kanyaró elleni védőoltás biztonságosságáról és hatásosságáról beszél, sokkal nagyobb hajlandósággal oltatják be magukat általánosságban is, nem csak kanyaró ellen. Ez a pozitív hatás azonban eltűnt, amikor a kutatásban résztvevők láttak egy másik videót, amelyen egy anya elmondta, milyen kiütései lettek gyermekének a beoltása után. A szakemberek szerint a megoldás nem a mellékhatások elhallgatása természetesen, hanem a valódi adatok alapján a tájékoztatás a minimális kockázatokról és a védőoltás bizonyított jótékony hatásairól.
Ami azonban jól láthatóan nem működik, az az ujjal mutogatás, hibáztatás és megszégyenítés, ha valaki nem látta még be az oltás fontosságát. Ha egy családtagunkat vagy ismerősünket szeretnénk meggyőzni saját maga és környezete biztonsága érdekében, ehelyett inkább meséljük el, mi miért oltattuk be magunkat, mit tapasztaltunk, és hogyan zajlott a védőoltás beadása.
Forrás: Time Fotó: Unsplash
