Így segíthet az életmódváltás az endometriózisban szenvedőknek

2021. július 17.
Magyarországon is egyre többet lehet hallani az endometriózisról, azonban sajnos még mindig nem ismerik elegen ezt a betegséget. Pedig hazánkban több mint 200 000 nő küzd vele, amely azt jelenti, hogy minden tizedik fogamzóképes korú nő érintett. Diagnosztizálását és kezelését is megnehezíti az a tény, hogy kialakulásának pontos oka nem ismert, az egészséges táplálkozás és a mozgás azonban a legtöbb szakértő szerint segíthet a megelőzésben, illetve javíthat az endometriózissal küzdő nők általános állapotán. Ehhez adunk tippeket Salamon Adrienn, az „Együtt könnyebb” Női Egészségért Alapítvány alapítójának segítségével, aki érintettként azzal a céllal hozta létre ezt a szervezetet, hogy segítsen sorstársain.

Az endometriózis egy krónikus jóindulatú betegség, amely a méhnyálkahártyához hasonló szövet megjelenését és szaporodását jelenti a méh üregén kívül, leggyakrabban a kismedencében, a petefészekben, illetve a hashártya felületén. Tízből nyolc endometriózissal küzdő nőt érint a fájdalmas menstruáció, a betegséggel diagnosztizált nők fele számára jár fájdalmakkal a szexuális együttlét, és az érintettek több mint fele aggódik, hogy lehet-e gyereke. Bár a betegség pontos eredete még mindig nem ismert, az eddigi kutatások alapján a genetikai háttér mellett három tényezőnek lehet szerepe a kialakulásában. Az immunrendszer gyenge működése, a szervezetben található túlzott mennyiségű ösztrogén, illetve gyulladás is erősítheti a kialakulásának esélyét. Míg a genetika sajnos nem befolyásolható, a többi tényező kedvezően kezelhető megfelelő életmódváltással. Hiszen, ha egészséges táplálkozással, célzott étrend-kiegészítőkkel és egészséges életmóddal képesek vagyunk csökkenteni a gyulladást a szervezetben, akkor segíthetünk a májnak a túlzott mennyiségű ösztrogén lebontásában, és támogathatjuk az immunrendszerünket is.

endometriozis-fajdalmas-menstruacio

Kerüljük a tejtermékek, a glutén és a cukor fogyasztását

Az endometriózis esetén javasolt egészséges étrend kapcsán három olyan fő alapanyag van, amelyek elhagyását mindenképpen ajánlja a szakértő. Ezek a tejtermékek, a glutén és a cukor. A szabályoknak azonban itt nincs vége. A növényi alapú táplálkozás is nagyon sokat segíthet, ha pedig mégis húst fogyasztanánk, az szárnyas legyen, mivel a vörös húsok fogyasztása gyulladásképző lehet. A koffein egyes nőknél ronthatja a panaszokat, így a diéta elején néhány hétig javasolt a megvonás, tesztelve, hogy ez hogyan hat a szervezetre. Gyulladást okozhat ezen kívül az alkoholfogyasztás, a gyors- és készételek, illetve az olajban sütött ételek, transzzsírok, és a tartósítószerek, adalékanyagok fogyasztása is. Nem beszélve a környezeti toxinokról, amelyek az ételek és élelmiszerek csomagolásában találhatók meg.

Egészséges ételekkel az endometriózis ellen

Az endometriózis diétához négy kategóriába érdemes osztani az elfogyasztásra javasolt élelmiszereket. A répa, fokhagyma, gyömbér, zöld leveles zöldségek, póréhagyma, gomba, bab és lencse, rooibos tea, bogyós gyümölcsök, valamint egyes magvak az immunrendszerünket támogatják. A rostban gazdag ételek hozzájárulnak a szervezet méregtelenítési folyamataihoz és segítik a kiválasztást. Az articsóka, cékla, fejes káposzta, répa, kelkáposzta, citrom és lime, valamint a torma a máj működését segíti, amely a szervezet felesleges ösztrogén tartalmának eltávolításában játszik szerepet. Az egészséges fehérjeforrások pedig a gyógyulást támogatják és a vércukorszintünket tartják egyensúlyban. Természetesen vitaminnal is érdemes támogatni a szervezetet, ehhez a szakértők elsősorban a D3-vitamint ajánlják, mivel a kutatások alapján mintegy 24%-kal csökken a betegség rizikója azoknál a nőknél, akik magasabb D-vitamin-szinttel rendelkeznek.  

Óvatos mozgást javasolnak a szakértők

Az egészséges életmódnak elengedhetetlen eleme a rendszeres sport, melynek az endometriózisban szenvedő betegek esetében egyes kutatások szerint azért lehet kockázatcsökkentő hatása a szervezetre, mert csökkenti az ösztrogéntermelést a nemi hormonokat kötő globulinszint (SHBG) emelkedésének köszönhetően. Éppen ezért javasolt a betegségben érintettek számára is az edzés, fontos azonban, hogy mindenki állapotához mérten válassza meg a számára ideális mozgásformát. Salamon Adrienn szerint általánosságban elmondható, hogy az aerob típusú mozgások javasoltak, emellett pedig a női jóga, pilates, kismedencei torna, ARWEN.torna, amik működhetnek. Természetesen fontos, hogy amennyiben valaki előrehaladott endometriózisban szenved, úgy sokszor a sport több fájdalmat okoz, mint amennyit használ, így aranyszabály, hogy ezt is csak mértékkel.

Összefogással segíthetünk az endometriózisban szenvedőknek

A hazai kutatások alapján nagyon sokan akár évekig is szenvedhetnek a tünetektől a diagnózist megelőzően. Egy kutatás szerint a betegek csaknem egyharmada 5 orvost is felkeres, mire diagnosztizálják a betegséget. Salamon Adriennél évekkel ezelőtt súlyos endometriózist állapítottak meg, két év fájdalom, két műtét és három lombikkezelés – ezeken ment át, mire kétszeres édesanya lett. Sorstársait segítendő alapította az „Együtt könnyebb” Női Egészségért Alapítványt, ahol igyekeznek minél szélesebb körben megismertetni a tüneteket és azok kezelését. Most pedig mi is segíthetünk! A BioTechUSA idén ötödik alkalommal rendezi meg a BioTechUSA Lifestyle Dayt, amely nem egy hagyományos szépségverseny és nem is egy fitneszverseny. A szervezők olyan hölgyeket keresnek, akik tudatosan élnek, igyekeznek egészségesen táplálkozni, sportolnak és olyan történetük van, ami mások számára is motivációt jelenthet. Kiterjedt társadalmi felelősségvállalás programja keretében a vállalat úgy döntött, hogy az idei versenyen egy jótékony női egészségügyi célt karol fel és támogatja az Alapítvány munkáját. Az eseményen való részvétel egy jelképes, 1 000 Ft-os nevezési díjhoz kötött, illetve a kampány időszaka alatt a BioTechUSA webshopján a fogyasztók tetszőleges összeggel egészíthetik ki a vásárlásukat. Az így összegyűlt összegek 100%-át a cég kiegészíti és a végösszeget eljuttatja az Alapítványnak, továbbá 1000 db Multivitamin for Women multivitamint ajánl fel, melynek kiskereskedelmi értéke 4 990 000 Ft. A termék az Alapítvány által biztosított kórházi csomag részét képezi, amely hasznos lehet a műtétre készülőknek a kórházban töltött napok során, illetve segít a felépülésben.

Fotó: GettyImages

Olvass tovább!