Mesterséges intelligencia mondja meg, mit érez a cicád

2021. augusztus 20.
Nem mindig könnyű megállapítanunk, milyen hangulata van a macskáknak, bár a viselkedésük megfigyelése kétségtelenül segíthet. Összegömbölyödnek, füvet esznek, csapdosnak a mancsukkal, dorombolnak. Az arckifejezésük azonban vajmi keveset árul el önmagában. Egy mesterséges intelligenciát használó applikáció azonban segíthet, hogy megtudjuk, milyen kedve van a cicánknak.

Honnan tudjuk, hogy boldogtalan a macskánk, vagy gyengélkedik? A Feline Grimace Scale (FGS) nevű innovatív program, melyet a kanadai Montreali Egyetem állatorvosai fejlesztettek ki, egy új módszer, mely közelebb vihet a megfejtéshez. „A macskák pofájának, szemének, fülének, bajuszának vagy fejtartásának megfigyeléséből kiderül, vajon fáj-e valahol egy macskának” – mondta Paulo Steagall, az eszköz egyik kidolgozója. Ám nem csak erre jó a program: azt is meghatározhatjuk, milyen kedve van kedvencünknek. 

macska-kedv-mesterseges-intelligencia

Nem kevés időbe és energiába kerülne, ha magunk akarnánk az FGS programot megtanítani mindenre, ezért hívták segítségül a mesterséges intelligenciát, mely elvégezte helyettünk a munka nehezét. Így nekünk már csak a macskánk felé kell fordítanunk az okostelefon kameráját, hogy szkennelhesse a cica arcát, a Tablynek nevezett program pedig megállapítja, hogy érzi magát. 

Az állatorvosok szerint az applikáció különösen a kezdő macskatartóknak lehet nagy segítség, akiknél még nem alakult ki az a fajta hatodik érzék, amivel a veterán macskatartók már bizonyára rendelkeznek, és kedvencük minden rezdülését azonnal értelmezni tudják. De azoknak is jól jöhet a mesterséges intelligencia segítsége, akiknek valamilyen krónikus betegségben szenved a cicája, vagy éppen egy orvosi beavatkozáson vannak túl. Követhetik vele  a cica fájdalomérzetének alakulását, így könnyebben dönthetik el, állatorvoshoz kell-e vinni kedvencüket. Mindeközben a macska valószínűleg csak azt gondolja, még több képet készít róluk gazdájuk. A Tably még tesztüzemmódban működik, ám bétatesztelőnek lehet jelentkezni a programba.

Forrás: Nerdist Fotó: Unsplash

Olvass tovább!