Teréz anya, akinek igazi neve Anjeze Gonxha Bojaxhiu, Szkopje közelében látta meg a napvilágot 1910. augusztus 26-án. Az albán származású apáca alapította a Szeretet Misszionáriusai szerzetesrendet, ahol csak megfordult, az elesetteket védelmezte és segítette. Az volt a legfőbb életcélja, hogy jobb hellyé tegye a világot, és – bár ma is bőven akadna tennivalója – ezt a maga idejében maradéktalanul teljesítette.
Indiában hallotta meg a szellemi hívószót
Jómódú, mélyen vallásos családba született, gyerekkorától kezdve aktívan részt vett a helyi vallási közösség életében. Bár 9 éves korában elveszítette az édesapját – ami óhatatlanul rányomta a bélyegét a család anyagi helyzetére –, a három gyerekkel megözvegyült édesanyja továbbra is fontos feladatának tartotta a szegények támogatását és a rendszeres jótékonykodást.
Indiával a Bengáliában küldetést teljesítő misszionáriusok levelein keresztül ismerkedett meg, és egyre erősebb vágyat érzett arra, hogy misszionárius nővérként ő is oda látogathasson. 1928-ban jelentkezett a Bengáliában szolgálatot teljesítő angolkisasszonyok rendjébe, közben szorgalmasan angolul tanult. Türelmének és elszántságának beérett a gyümölcse, egy évvel később ugyanis felvételt nyert az angolkisasszonyok Loreto apácarendjébe.
A jószívű Teréz anya – aki akkor még Teréz nővérként tevékenykedett – élete 1929-ben, egy indiai utazást követően gyökeresen megváltozott. Kezdetben betegeket gondozott, majd Kalkuttában vállalt munkát egy vallási iskolában. Miután teljesítette a rábízott feladatokat, India mélyszegénység uralta részeibe látogatott, ahol szembesült a valódi nélkülözéssel – itt hallotta meg először azt a szellemi hívószót, ami későbbi életét végigkísérte.
Határokon átívelt a szeretete
1931-től kezdve 17 éven át a Szent Mária Szerzetesi Középiskolában teljesített szolgálatot, földrajzot és hittant tanított a gyerekeknek. 1946 szeptemberében az apáca, aki 1937-ben kapta meg hivatalosan a Kalkuttai Teréz anya nevet, Darjeelingbe utazott lelki gyakorlatra.
Bár korábban többször elutasították a kérését, 1948-ban engedélyt kapott a Vatikánból arra, hogy elhagyhassa az egyházközséget, és Kalkutta külvárosába költözhessen független apácaként. Szögre akasztotta a habitusát, azaz a szerzetesi ruháját, és missziós nővérektől ápolónőnek tanult, majd a nyomornegyedben nyitott iskolájában szegény gyerekeket tanított. Ahogy telt az idő, egyre több önkéntes gyűlt köré, de a helyi hatóság és az egyházközösség támogatását is élvezte.
1950-ben jött el a pillanat, hogy megalapítsa a Szeretet Misszionáriusai szerzetesrendet azzal a céllal, hogy támogassa a szegényeket, a társadalom peremére szorult embereket és a kórházak munkáját. Rövid idő leforgása alatt rengetegen csatlakoztak hozzá, és egyre több rászorulónak tették könnyebbé a mindennapjait. 1953-ban a kalkuttai érsekség jóvoltából egy nagyobb szeretetházat nyithattak, így lehetőségük nyílt arra, hogy a kórházakból elküldött haldoklóknak is speciális ellátást nyújtsanak.
5 évvel később Teréz anya Tigarahban egy olyan központot hívott életre, amelyben a leprás betegeknek viselték gondját. 1965-ben VI. Pál pápa engedélyt adott a Szeretet Misszionáriusainak, hogy India határain túl is segíthessék a szegényeket és elesetteket, jótetteik így érték el Venezuelát, Sri Lankát, majd több európai, afrikai és amerikai országot.
Hiába betegeskedett, szívén viselte az elesettek sorsát
Kalkuttai Teréz anya 1979-ben Nobel-békedíjat kapott, ám ő nem vett részt a díjazottaknak szervezett ünnepi banketten, és az elismeréssel együtt járó 6000 dollárt teljes egészében a kalkuttai szegények támogatására fordította. II. János Pál pápa, akivel Teréz anya szoros barátságot alakított ki, 1986. február 3-án felkereste a Szeretet Misszionáriusainak kalkuttai házát. A jószívű misszionárius ezt tartotta élete legboldogabb napjának.
Életének utolsó éveit nagyban megnehezítették az egészségügyi problémái: rendkívül erős ízületi fájdalmak gyötörték, majd szívpanaszok alakultak ki nála. 1989-ben infarktust kapott, 1991-ben pedig tüdőgyulladás miatt esett ágynak. 1997-ben eltörte a kulcscsontját, majd maláriát kapott, ami súlyosan károsította amúgy is betegeskedő szívét.
Ekkor fogalmazódott meg benne a döntés, hogy végleg felhagy a Szeretet Misszionáriusainak vezetésével. Szeptember 5-én, 87 éves korában hunyta le örökre a szemét Kalkuttában, halálát az emberiség nagy veszteségének tartják. Teréz anyát szívbéli barátja, II. János Pál pápa 2003 őszén boldoggá avatta, szentté avatására 2016. szeptember 4-ig kellett várni – az ezt ünneplő szentmisét Ferenc pápa celebrálta.
Fotó: Getty Images
