Ez a 4 lépés elengedhetetlen a boldogsághoz

2021. január 10.
Egy próbát mindenképp megér, hiszen semmibe sem kerül. Egy friss kutatás szerint négy egyszerű szokás mindennapi végzésével megtaníthatjuk arra az agyunkat, hogyan érezzük magunkat jobban és legyünk boldogok a mindennapokban.

Az elmúlt év kimerítő volt, bárhol is éljünk a világban, a kollektív jóllétünk és boldogságunk hatalmas ütést kapott a koronavírus-járványtól. A nyugati társadalmakban egyértelműen látszik, hogy a felnőttek és gyermekek mentális egészsége jelentősen rosszabb, mint a pandémia előtt volt, ami főként az izolációnak köszönhető, a stressz szorongatja az emberek nagyrészét. 

boldogsag-4-lepes

Bár a vakcina már megjelent a látóhatáron, ám amíg nem lesz elég védőoltás, a Covid–19-számok nem csökkennek érdemben, újabb és újabb hullámokra számíthatunk. Nehéz ilyen helyzetben az érzelmi jóllétre gondolni. Éppen most? Tényleg? De főként, hogyan?! – visszhangozhatnak a kérdések a fejünkben. A Proceedings of the National Academy of Sciences tudományos folyóiratban pont ezért adtak közzé olyan tervet, amely segít abban a mentális tréningben, ami közelebb vihet a mentális jólléthez. Négy kulcsfontosságú tényezőt neveztek meg a viselkedésben, amelyek hozzásegíthetnek a boldogság eléréséhez. 

„Ez a nézőpont, hogy aktívan tegyünk a lelki egészségünkért, sokkal hatásosabb. Hasonló ahhoz, amikor a fizikai egészségünkért teszünk lépéseket” – mutatott rá Cortland Dahl, a Wisconsin-Madison Lelki Egészségközpont kutatója.

1. Fejlesszük a figyelmet

A figyelem egy rugalmas válasz a környezetünkre és a benyomásainkra, tehát a körülöttünk lévő dolgokra és történésekre, valamint a bennünk kialakuló gondolatokra, érzésekre és testi érzetekre. A kutatások szerint azok az emberek, akik kifinomultabb érzékkel fogják ezeket az ingereket, boldogabbak. Ugyanígy, ha kizökkentik az embert valamilyen tevékenységéből, az stressz és boldogtalanság érzését kelti benne. Hogyan érhetjük el azt, hogy figyelmen kívül hagyjuk a zavaró ingereket, ugyanakkor befogadjuk és átéljük azokat, amelyek fontosak számunkra? Csukjuk be a szemünket, és koncentráljunk 10 mély lélegzetvételre.

Másik lehetőség? „Amikor mosogatok, akkor például a zajokra, hangokra figyelek, az érzetekre, amiket a kezem közvetít” – mutatott rá Dahl. Ez a metafigyelem nagyon fontos a tanulmány szerzői szerint. Nem csupán a figyelem fontos, hanem az is, hogy figyeljünk a figyelemre. Ez segíthet elérni, hogy ne zökkenjünk ki, ne legyen könnyen eltéríthető a koncentrációnk. 

2. Fejlesszük a kapcsolatokat

A legnehezebb dolog a koronavírus-járvány idején, hogy fenntartsuk és ápoljuk az emberi kapcsolatainkat. Ám egy kis erőfeszítés, amelyet a barátainkkal, munktarásainkkal való kapcsolattartásért hozunk, akár videohívás, e-mail vagy üzenetek formájában, elég lehet ahhoz, hogy fenntartsuk és elmélyítsük ezeket a viszonyokat a pandémia alatt is. 

Nagyon fontos a kutatók szerint a kedvesség és nagylelkűség gyakorlása. Ez erősítheti az összetartozás érzését, függetlenül attól, hogy tudja-e vagy sem a megajándékozott, kitől érkezett az adomány. A kedvesség és jótékonyság ugyanis csökkenti a stresszt, és örömhormont termel a szervezetben.

Olvastad már?

3. Eddzük az intuíciókat

A tudósok szerint az intuíciók az önismeret fejlett szintjét jelentik, megmutatják, mennyire ismerjük a saját érzéseinket, gondolatainkat, és azt, hogy kik vagyunk. „Ha az intuíciókat fejlesztjük, az önismeret egy sokkal mélyebb szintjére juthatunk, olyan érzéseket ismerhetünk meg magunkkal kapcsolatban, amelyek addig némák voltak bennünk” – mondta Dahl. Az ösztöneink és intuícióink fejlesztésének egyik módja a szakemberek szerint, ha a negatív gondolatok felbukkanásakor megállunk és megkérdezzük magunktól: honnan erednek ezek a gondolatok? Csupán feltételezés az alapjuk vagy tények?

4. Kapcsolódjunk a célokhoz

Semmi szükség rá, hogy minden nap minden percének legyen célja, meghatározott iránya. Az viszont hasznos, ha szakítunk időt annak meghatározása, felismerésére, hogy mik azok az értékek, amik számunkra valóban fontosak. Majd ezek elérésére teszünk tényleges lépéseket, és ezekhez kapcsolódunk minden nap. A kutatók példával is szemléltették, mit jelent ez a gyakorlatban. 

Ha mosogatunk vagy főzünk a nap végén, ez lehet a hála egyfajta megnyilvánulása a szeretteink felé. A nap ötödik videohívását, amelyhez már úgy érezzük, sem erőnk, sem kedvünk, felfoghatjuk úgy, hogy közelebb visz azokhoz a karriercélokhoz, amelyek fontosak számunkra. 

Egy nagyobb cél az életben a kutatók szerint jó hatással van a boldogságunkra és az egészségünkre, segíthet feldolgozni a traumákat, csökkentheti a stresszt és általánosságban javítja az életkilátásokat.

Gondolhatunk ezekre a lépésekre úgy, hogy ezek a lélek számára a zöldségek és a gyümölcsök

– mondta Christy Wilson-Mendenhall, a tanulmány egyik szerzője. A cél az, hogy megtaláljuk, mi az, ami számunkra valóban működik, mert csak így építhetjük be a mindennapjainkba. Ez pedig elengedhetetlenül fontos annak érdekében, hogy ezek a szokások segítsenek a boldogságérzet elérésében és fenntartásában az olyan kritikus időszakokban is, mint egy világjárvány.

Olvass tovább!

Forrás: The Huffington Post
Fotó: Unsplash