5 jel, hogy a kis lakásos létet nekünk találták ki

2021. szeptember 04.
Nem mindenben és mindig igaz, hogy a méret a lényeg. Különösen így van ez, ha az otthonokról van szó. Az apró házacskáktól a praktikus lakásokig számtalan remek példát láttunk már rá, hogy minimális négyzetméteren nagy dolgokat hoztak létre lakóik anélkül, hogy fel kellett volna áldozniuk a kényelmet vagy a hasznosságot.

Bár az új kor trendjének tartják a kislakásos létet, az igazság az, hogy generációk óta rengetegen élnek kevés négyzetméteren, akár a költségek, akár amiatt, mert nincs szükségük nagyobb lakásra. Bár az utóbbi évek arra sarkallhattak minket, hogy minél nagyobb teret vegyünk birtokba, hiszen az otthonunk funkciói kibővültek az irodával és edzőteremmel is akár. Ha jobban belegondolunk azonban mind az árakba, mind a fenntartás költségeibe, nem elvetendő ötlet akkor lakásban élni, amekkora feltétlenül szükséges. Mutatjuk azokat a jeleket, melyek arra utalnak, hogy a kis lakásos létet nekünk találták ki.

Nem akarunk sokat takarítani

Persze, a takarítás lehet szórakoztató is, ám sokkal gyakrabban inkább gyötrelmes kötelesség. Azt mondanunk sem kell, hogy minél kisebb a lakás, annál rövidebb idő alatt végig lehet érni a takarításán, a fennmaradó időt pedig azzal tölthetjük, amivel igazán szeretnénk. 

5-jel-kis-lakas-idealis

Szeretjük a többfunkciós bútorokat és a praktikumot

A kisebb lakásban a multifunkciós bútorok és a tárolóhelyek adják a berendezés sava-borsát. A kávézóasztal egyben lehet íróasztal vagy ottomán is, aminek ráadásul a belseje értékes rakodóteret rejt. Persze lehet minden feladatnak külön, dedikált bútora, ám ha az életünk más területén is remekül megy a multitaskolás, miért pont az otthonunkon ne mutatkozna meg ez a fajta gondolkodásmód?

Ha kisebb alapterületű az otthonunk, elengedhetetlen a rendszeres és jól átgondolt lomtalanítás és szortírozás is. Ez azt jelenti, hogy időről időre fel kell tennünk magunknak a kérdést, mi mennyit ér, és van-e értelme haza vinnünk? Amikor kis helyen élünk, minden tárgynak olyannak kell lennie az otthonunkban, melyre valóban szükségünk van. Nem gyűjthetünk és halmozhatunk fel szemetet. Ezzel nemcsak spórolunk, de megkíméljük magunkat a fejfájástól is, amit a rengeteg tárgy okoz. 

Nem bánjuk, ha meg kell osztanunk másokkal a teret

Ha kevés helyiségből áll az otthonunk, folyamatos és szoros kontaktusban leszünk a családtagjainkkal. Ez egyben lehetőség is a kapcsolódásra és a rendszeres beszélgetésre, hiszen ritkán fordul elő, hogy külön tartózkodunk. Ugyanakkor korlátozza a lehetőségét annak, hogy csak egyedül töltsünk időt. 

Nagyon nagy szerepe van a kicsi lakásokban a határok megfelelő lefektetésének és a jó kommunikációnak, emellett a másokra való odafigyelés elengedhetetlen, hiszen tudnunk kell, milyen hatással vannak szokásaink a többi családtagra. 

Ha sosem rakunk semmit a helyére

Az, hogy mennyire szétszórt vagy rendszerető valaki, nem az otthona méretétől függ. Ám egy kisebb lakásban hajlamosabbak vagyunk összeszedettebbek és tudatosabbak lenni. Míg egy nagy házban könnyen lerakjuk tárgyainkat ide vagy oda, hiszen nem feltétlenül tűnik fel a kibontakozó rendetlenség, egy aprócska lakásban, ha valami nem a helyére kerül, máris látszik a káosz. Ez sokkal inkább arra ösztönzi az embert, hogy mindent a dedikált helyén hagyjon, így nagyobb esélyünk van arra is, hogy nem keveredik el a kocsikulcs vagy a telefon pont abban a pillanatban, amikor szükségünk lenne rá. 

Ha kevesebb rezsit akarunk fizetni

Amikor lakást nézünk – akár vásárlásra, akár bérlésre – sokkoló lehet, ha szembesülünk vele, hogy sokkal kisebb otthont engedhetünk meg magunknak, mint amekkorát terveztünk vagy szerettünk volna. Nézzük azonban a pozitív oldalát: a kis lakásokkal kapcsolatos kiadások is sokkal kisebbek, mint egy nagy ház vagy lakás esetében.

Forrás: Apartment Therapy Fotó: Unsplash

Olvass tovább!