Jellemzően akkor kezdünk el foglalkozni az egészségünkkel, ha valami fáj. Ugye, ismerős? Amikor fiatalon „halhatatlannak” és sérthetetlennek gondoljuk magunkat, talán még a fájdalomnak sem tulajdonítunk akkora jelentőséget. Hiába mondják nekünk, hogy mi az egészséges, mire kellene odafigyelnünk ahhoz, hogy 10, 20, vagy 30 év múlva ne legyen belőle baj, akkor még nem tulajdonítunk neki túl nagy jelentőséget. Ahogy gyűlik a magunk mögött évek száma, úgy sokasodnak a polcon a vitaminok, táplálékkiegészítők is.
Valahogy így jellemezhető az én kapcsolatom is a saját egészségemmel. Bár furcsa mód, amióta az eszemet tudom, pár évente mindig volt valami különös, szinte már dr. House szakmai tapasztalatát igénylő betegségem. Semmi komoly… Megesett, hogy misztikus és elviselhetetlen fejfájás kísértett hónapokon át, amit – hosszas kálvária és ijedtség után – végül egy fül-orr-gégész diagnosztizált egy baktérium formájában, és egyetlen szem antibiotikumtól örökre elmúlt. De nőtt már furcsa pukli a hónaljamban is, amit senki sem értett, hogy mi lehet, és végül ki kellett operálni. Négy évvel ezelőtt pedig, amit a családban csak a kórházas évemként emlegetünk, a veleszületett szívritmuszavaromra derült fény, ugyanebben az évben a mandulámtól is megszabadítottak, mert először azt hitték, ez van hatással a szívemre. Ezeket az extra eseteket leszámítva, nagy baj szerencsére sosem volt.
Igyekeztem mindig odafigyelni arra, hogy egészségesen táplálkozzam, hogy vitaminokat szedjek, mindig foglalkoztam azzal, hogy rendszeresen járjak szűrésekre. A rendszeres mozgás volt talán, amit sosem sikerült beépítenem az életembe – egészen 40 éves koromig. A karantén hozta meg nekem a futást, és annak szeretetét, és hogy ma már ennyi idősen azt mondhatom, hogy jóban vagyok magammal. Kívül-belül. (De erről már írtam.)
„43 éves vagyok, és most következik életem legboldogabb 40 éve”
A gondolat pár hónappal ezelőtt fogalmazódott meg bennem. Lehet vele vitatkozni, és biztosan mindenkinél más életkorban vagy korszakban köszönt be hasonló érzés, és az is megesik, hogy valaki sosem jut el idáig. Mire is gondolok pontosan?Az ember persze sosem lehet nyugodt… Most épp a vércukrommal küzdök, de erről majd egy másik cikkben…
Közhely, de az egészségünk a legfontosabb. Nem kell persze minden percben aggódni, és mindent ennek alárendelni. Nincs azzal baj, ha néha elcsábulunk egy gyorséttermi kajára, vagy több pohár bort iszunk, vagy kihagyunk egy hetet, és egyáltalán nem mozgunk. Ha a kilengésektől eltekintünk, és nagy általánosságban odafigyelünk magunkra, azzal nem árthatunk. A lényeg, hogy sose essünk át a ló túlsó oldalára, és semmit se vigyünk túlzásba. (Ugyanígy a mozgás terén se váljunk fanatikussá, és hagyjunk időt a testünknek regenerálódni.) Figyeljünk oda magunkra, járjunk szűrővizsgálatokra, ha valami furcsa vagy szokatlan, ne féljünk kérdezni, ne várjunk azzal, hogy orvoshoz megyünk. A testünk a legtöbb esetben jelez, figyeljünk oda rá és törődjünk vele. Ne vegyük természetesnek, hogy szolgál minket.
Mostantól minden hónapban egyszer tematikus hetet indítunk, hogy egy-egy szerintünk érdekes vagy épp aktuális témát jobban körüljárjunk. Ezen a héten a női egészség témakörében olvashattok több cikket a marieclaire.hu-n. Szó esik majd a legfontosabb szűrővizsgálatokról, a nem tipikus női betegségnek titulált, de sajnos mégis gyakori női szívinfarktusról vagy a migrénről, arról is, hogy hogyan lehet megküzdeni az endometriózissal, kik azok a sztárok, akik őszintén felvállalták a betegségüket. Keressétek a Hol fáj? grafikát a képeken, vagy kattintsatok a nyitóoldalon a Hol fáj? címkére.
Fotó: Czvitkovits Judit
