Vajon mitől tud jól és harmonikusan működni egy párkapcsolat? Eláruljuk!

2022. június 22. |

Na jó, univerzális választ sajnos mi sem tudunk adni, helyette viszont elmeséljük a saját véleményünket, tapasztalatainkat. Összedugtuk a fejünket a marieclaire.hu szerkesztőségében és átbeszéltük, szerintünk, mit lehet a kulcsa a hosszú távon is jól működő párkapcsolatoknak.

„Legyen kedves, őszinte, hűséges, vicces és persze nézzen ki jó” – ezeket az elvárásokat nagyjából 16 évesen fogalmaztam meg az álompasimmal kapcsolatban, és akkor is inkább csak azért, mert a környezetemben minden lány hasonló listákat gyártott. A valóságban viszont sosem voltak konkrét elvárásaim vagy kikötéseim a „Nagy Ő-vel” szemben, tehát nem úgy mentem bele egyik párkapcsolatomba sem, hogy előtte kipipálgattam a kis listámban a partnerem megfelelő tulajdonságait.

hosszu-kapcsolat-titka

Az elvárások helyett egyszerűen az volt a fontos, hogy egy hullámhosszon legyünk és jól érezzük magunkat együtt, de persze – ne legyünk álszentek – az is sokat számított, hogy fizikailag vonzódjunk egymáshoz. Ez a recept nagyjából be is vált, a húszas éveimben több hosszabb távú párkapcsolatom volt, amelyek egy ideig teljesen jól tudtak működni. A problémák mindig nagyjából 2 év után kezdődtek – abban az időszakban, amikor a kezdeti rózsaszín köd felszáll, és a mindent elsöprő szerelem helyét kezdi átvenni egy sokkal mélyebb, viszont kevésbé szenvedélyes kötelék. Nos, a probléma nálam az volt, hogy ezt a bizonyos mély köteléket egyetlen korábbi párkapcsolatomban sem éreztem. Minden alkalommal, amikor kijózanodtam a rózsaszín álomból, azon kezdtem el gondolkozni, hogy mit keresek én egyáltalán ebben a kapcsolatban.

A változás 9 évvel ezelőtt jött el, akkor találkoztam ugyanis a jelenlegi barátommal. A kapcsolatom vele is hasonlóan indult: megvolt a fizikai vonzalom, a közös hullámhossz, jól éreztük magunkat egymás társaságában. Szépen lassan eltelt az első év, a második, a harmadik, idén nyáron pedig a 9. évfordulóra készülünk. Életemben először élek egy olyan hosszú távú párkapcsolatban, amiből eszem ágában nincs menekülni. Persze vannak rosszabb és jobb időszakok, ez valószínűleg természetes, de ez az első kapcsolatom, ami tényleg jól, és harmonikusan tud működni már hosszú évek óta. És hogy mi kellett mindehhez? Ma már azt is tisztán (vagy legalábbis tisztábban) látom.

Lássuk, hát a szigorúan szubjektív listámat, hogy szerintem mitől is tud jól működni a lassan 9 éves párkapcsolatom.

A legjobb barátok vagyunk

Nagyon sok mindenben hasonlóak vagyunk és hasonlóan gondolkozunk, de mellette jó pár dologban eltér a véleményünk. Mégis mindig mindent meg tudunk egymással beszélni, és ebben most tényleg nem túlzok. Ebben a párkapcsolatomban jöttem rá, hogy számomra mennyire fontos, hogy tudjak a másikkal beszélgetni, akár komoly dolgokról is, hogy legyen valaki, akivel meg tudjuk vitatni a bennünket aktuálisan érdeklő témákat – legyen szó akár egy közéleti topikról, akár egy új, izgalmas sorozatról. A partnerem az egyetlen, aki mellett tényleg 100 százalékosan önazonos tudok lenni, aki mellett nincsenek szorongásaim, félelmeim. Egy szóval: tényleg ő a legjobb barátom. És éppen ez volt, ami megmentette a kapcsolatunkat a rózsaszín köd felszállta után: hiába múlt el a nagyon intenzív időszak, a testi kapcsolat mellett ott van ez a szoros kötelék, ami a mai napig összetart minket.

Hasonlóak az igényeink

Alapvetően eléggé független típus vagyok, szükségem van a saját térre, szeretek egyedül lenni, és talán ebből fakadóan nem is vágyom a másik folytonos figyelmére – illetve ugyanígy, én sem tudok folytonos figyelmet biztosítani a partneremnek. Ezzel azonban a mi kapcsolatunkban semmi probléma nincs, mert a barátom is hasonló beállítottságú, hasonló igényekkel. Egy nálam érzelmesebb, bújósabb, romantikusabb nő biztosan nem érezné jól magát mellette, mint ahogy én sem tudnám egy olyan férfi igényeit kielégíteni, aki mindig kedveskedésre, becéző szavakra vágyna. Ennek a hasonló beállítottságunknak köszönhetjük, hogy olyan jól átvészeltük a karantént, az összezártságot, és az azóta is fennálló home office-t. Emlékszem, amikor mindenki kérdezgette az első hetekben, hogy „na, hogy bírjátok egymást elviselni, most hogy össze vagytok zárva”. Én pedig kicsit zavarban voltam, mert nem tudtam semmi szaftos veszekedésről, kiborulásról beszámolni. Mi tényleg nem megyünk egymás agyára, az ég világon semmin nem változtatott az, hogy mindketten egész nap a lakásban vagyunk. Mindketten elvagyunk a saját világunkban, a saját dolgunkkal és feladatainkkal, és a nap végén, ha mindent befejeztünk, tudunk egymásnak és az együtt töltött időnek örülni.

Nem szól közbe a közösségi média

Lehet, hogy elsőre banálisnak fog hangzani, de 9 év távlatából úgy gondolom, nagyon sokban segíti az is a párkapcsolatunkat, hogy csak az egyikünk a közösségi média megszállottja… Jelentem: én. A pasim nincs sem Facebookon, sem Instagramon, sehol, egyedül LinkedInen van fent a karrierje miatt – ott viszont nem posztolgat, nem csinál igazából semmit, csak jelen van. És hogy ez miért tesz jót a kapcsolatunknak? Ő az, aki a közös programok alkalmával vissza tud húzni a valóságba. Ha együtt csinálunk valamit, sokkal kevesebbszer, vagy legalábbis rövidebb időre veszem elő a telefonomat, próbálom kordában tartani az online jelenlétemet, hogy helyette az adott pillanatra koncentráljak. Persze ez nem azt jelenti, hogy a nyaralásainkról egyáltalán ne posztolgatnék szép képeket az Instára… A képet továbbra is kiteszem, de akkor és úgy, hogy azzal ne rontsam el a közös pillanatunkat, aztán pedig a telefont gyorsan zsebre is vágom, visszatérek a valóságba, és nem csekkolgatom percenként, hogy éppen ki lájkolja vagy kommentálja. Nem mellesleg a korábbi kapcsolataimban a Facebook már csak azért is gondot okozott, mert volt, hogy az exem kérdőre vont, vagy féltékeny volt egy-egy képemre érkező lájk miatt. A féltékenykedésének akkor sem volt alapja, és a mostani barátomnak sem lenne, de így, hogy csak az egyikünk használja a közösségi médiát, ezt a lehetséges konfliktusforrást egyszer és mindenkorra kiiktattuk.

Ezek voltak tehát az én tapasztalataim és nagy igazságaim. Lássuk most a marieclaire.hu többi újságírójának a véleményét: szerintük, mitől tud jól működni a párkapcsolatuk.

4 éve együtt: „Nem adtuk fel a kétlakiságot”

A mi kapcsolatunk azért működik, mert nem adtuk fel a kétlakiságot. Mindkettőnknek megvan a saját lakása, és bár a pasimé a főhadiszállás, heti 2-3 napot külön töltünk. Ez persze csak akkor kivitelezhető, ha az embernek nincs gyereke, de mivel nekünk nincs, és nem is tervezünk, ez csodásan működik. Mindkettőnknek meglehetősen nagy az igénye az egyedüllétre, de 2-3 nap után nagyon tudunk hiányozni egymásnak. Persze tudom, két lakást fenntartani dupla pénzt, de az a helyzet, hogy nekünk megéri ez.

hosszu-kapcsolat-titka

6 éve együtt: „Hosszú póráz és bizalom”

Nálunk az a kulcs, hogy alapvetően mind a ketten nagyon lazák és alkalmazkodóak vagyunk, én pedig alapvetően született szingli mentalitású. Neki az előző kapcsolata nagyon elfojtó volt, állandóan korlátozta a felesége (ismerem, vicces, de extrém katona típus), én meg örülök, ha van külön program, és nem csak egy pár egyik fele vagyok. Pokolira örülök minden fiús bulinak, vagy ha elmegy. Eleinte nehezen hitte el, azt hitte vetítek, de most már élvezi, hogy szeretek egyedül is vagy másokkal lenni. Mindig megkérdezzük előtte a másikat, de nálunk hosszú póráz és bizalom van. Emellett a humor, az állandó röhögés, ugyanolyan zenei és filmes ízlés, a kaja és a család, barátok iránti rajongás is nagyon közös. Egyedül a konfliktusokban és kommunikációban különbözünk, én dobozolok, ő viszont mindent szétcincál és kielemez, hogy legközelebb jobb legyen, tanuljunk belőle. Én a szarok bele típus vagyok, ha nem tetszik, akkor lehet pakolni. Szóval nálunk én vagyok az eszetlen, de 5 perc sem kell hozzá, hogy már röhögjek magamon. Ő a meditálós, érett gondolkodású.

6 éve együtt: „Ne akarjuk, hogy a férjünk a szeretőnk, az apánk, a legjobb barátunk és a munkahelyi mentorunk is legyen egy személyben”

Két alapvetően nagyon különböző habitusú ember vagyunk, praktikus közös pontokkal, ez pedig eleve sokat segít. A férjem introvertált, viszonylag ritkán van igénye rá, hogy társaságban legyen, viszont annál több arra, hogy egy kicsit magába fordulva olvashasson. Nekem pedig nagyon fontos, hogy legyen egy saját, független szelete az életemnek, amikor találkozhatok a barátaimmal, így mindketten természetesen, erőfeszítés nélkül meg tudjuk adni egymásnak az időt, hogy olyasmiket csináljunk, amik feltöltenek minket. Borzasztóan semmitmondónak hangzik, de a másik fontos kulcs a kommunikáció. Ebben úgy érzem, én hoztam sok mindent a kapcsolatba, nyilván a pszichológiai végzettségem miatt is – nincs olyan, hogy ha valami feszültség, rossz hangulat lenne a levegőben, az kibeszéletlen marad. Ugyanígy mindennap megkérdezzük, hogy hogy van a másik, elmeséljük egymásnak a napunkat, kikérjük a másik véleményét munkaügyekben (ebben is nyilván praktikus, hogy mindketten szövegekkel foglalkozunk). A Covid óta mindketten home office-ban dolgozunk, szóval elvileg a nap minden percét együtt töltjük, gyakorlatilag viszont mindig beosztjuk, hogy ki van a kislányunkkal (amíg az egyikünk dolgozik, a másik általában kimegy játszótérre, vagy valami programra a gyerekkel), és emellett tudatosan tervezünk be közös programokat – kettesben és hármasban is. Lehet, hogy ez elsőre sok szervezésnek hangzik, de valójában nagyon rugalmas rendszer, ezért is működik jól.

hosszu-kapcsolat-titka

Szerintem egyébként vannak párkapcsolaton kívüli faktorok is, amelyek nagyon sokat segíthetnek a kapcsolat hosszú távú fenntartásában – ilyen például, hogy vannak külső személyek, erőforrások (bizalmas barátok), akikkel meg tudom beszélni az esetleges bizonytalanságaimat, vagy ha valami elakadást érzek a kapcsolatban. Ilyenkor sokszor rájövök, hogy egy konfliktushelyzet valójában inkább rólam szól, a saját kételyeimről, aggodalmaimról, és ezeket gyakran könnyebben meg tudom oldani úgy, ha nem „viszem be” a kapcsolatba. De szerintem az is segít, ha tudatosan reflektálunk a kapcsolatok működésére – mint a legtöbb középosztálybeli budapestihez, hozzám is elért például Esther Perel munkája – tőle nagyon fontos üzenet szerintem, hogy ne akarjunk mindent elvárni egyetlen embertől, és hogy nem egészséges, ha azt akarjuk, hogy a férjünk a szeretőnk, az apánk, a legjobb barátunk és a munkahelyi mentorunk is legyen egy személyben.

12 éve együtt: „Mindennap mondjuk egymásnak, hogy szeretlek. De nem csak mondjuk, így is gondoljuk.”

Több összetevője is van annak, miért működik remekül a házasságunk tíz év után is. Összesen 12 éve vagyunk együtt. Egyrészt már teljesen kész felnőttként találkoztunk a húszas éveink végén, előtte nekem is volt már egy hosszú élettársi kapcsolatom, így volt fogalmam arról, mitől lehet jó egy együttélés. Két hónap után már együtt éltünk, két év után gyerekeket vállaltunk. Kell hozzá, hogy azonos az értékrendünk, ugyanazt gondoljuk a világról, a céljaink is ugyanazok. Viszont teljesen mások az erősségeink, másban vagyunk jók, mást szeretünk, így kiegészítjük egymást, tökéletesen működik a munkamegosztás, tehermentesítjük a másikat azok alól a feladatok alól, amiket nem annyira szeret. Abszolút működik a munkamegosztás, a férjem főz, bevásárol, mosogat, viszi a gyerekeket iskolába, felesben altatunk, övé a bürokrácia. Én viszem a szervezést, ha személyesen kell intézni dolgokat, észben tartom az időpontokat, én megyek szülői értekezletre, enyém a takarítás. Ugyanúgy szeretjük a hétköznapokat, a rutint, a napirendet, a kiszámíthatóságot. Bár az ízlésünk nem egyezik zenében, filmekben, a humorérzékünk nagyon hasonló, és kíváncsiak vagyunk arra, amikor a másik lelkesedik valamiért. És mindennap többször mondjuk egymásnak azt, hogy szeretlek. De nem csak mondjuk, így is gondoljuk.

Fotó: Getty Images

Olvass tovább!

Szólj hozzá te is!

Még több Életmód