Az imposztorszindrómára a ‘70-es évek végén figyeltek fel először, akkor írta le Pauline Clance és Suzanne Imes pszichológus. Ezt a kifejezést azokra használhatjuk, akik nem érzik magukat érdemesnek a sikerre, folyton kételkednek a saját képességeikben és attól félnek, hogy előbb-utóbb mások is rájönnek: jóval kevesebb rejlik bennük, mint ahogy korábban gondolták.
Te is magadra ismersz a jelek alapján?
Ha rád nem igazak a fenti állítások, el sem tudod képzelni, mennyire megnehezítheti a mindennapokat az imposztorszindróma: az érintettek szüntelenül kételkednek saját magukban, képességeiket és teljesítményüket folyton alulértékelik, amikor pedig mégis eredményesek lesznek valamiben, úgy érzik, hogy a dicsőség egyáltalán nem nekik járna.
Kezdetben rendkívül sikeres nők körében figyeltek fel rá, akik már-már lelkifurdalást éreztek azért, mert mások értékelték tehetségüket, szorgalmukat és tudásukat. Ma már jól tudják a hozzáértők, hogy egyáltalán nem csak a nőket érinti, a férfiak körében is szép számmal akadnak imposztorszindrómások!
„Hogy én lennék a legjobb? Képtelenség!”
Ez a gondolat napi rendszerességgel fordul meg egy imposztorszindórmás fejében: teljesen mindegy, hogy mely életterületen kap pozitív visszajelzést, sosem tud annak felhőtlenül örülni, mert a háttérben mindig ott mocorog a tudat, hogy az egyszerűen képtelenség, hogy valamiben legjobb legyen.
Örül ugyan az elismerésnek, azzal együtt viszont rögtön színre lép a mardosó érzés: mi lesz, ha rövidesen a többiek is rájönnek arra, hogy egyáltalán nem érdemli meg a pozitív visszajelzéseket, és minden eddig elért siker szilánkokra hullik. Mivel „torzító szemüvegen keresztül szemlélik azt, amit a tükörben látnak, folyamatosan alulértékelik magukat, szép eredményeiknek pedig nem mernek lelkifurdalás nélkül örülni.
- Egy imposztorszindrómásnak szent meggyőződése, hogy valamilyen külső körülménynek és nem az ő rátermettségének, tehetségének köszönhető hogy felfigyeltek rá.
- Legtöbbször úgy gondolja, hogy csakis a szerencsének köszönhető, ha sikeres, vagy azért került a legjobbak közé, mert mások is túldimenzionálták a képességeit.
- Egy imposztorszindrómás szinte minden esetben maximalista: saját magának és a körülötte élőknek is be akarja bizonyítani, hogy megérdemli az elismerést.
Tévedsz, ha azt hiszed, hogy egyedül vagy az érzéseiddel
Mi segít az imposztorszindrómásokon?
Nagyon figyeljen oda, hogy beszél magáról a többieknek, a nem megfelelő szóhasználat és az elhibázott hangvétel ugyanis tényleg bogarat tehet mások fülébe, nem létező problémákra irányítva a figyelmet.
A segítőkészség remek gyógyír lehet: először is rávilágíthat arra, hogy vannak, akik rosszabbul élnek nála és leírhatatlanul hálásak a segítségért. Egy-egy sikeres „mentőakció” óriási önbizalomlöketet adhat a folytatáshoz!
Fontos felismerni magukban azokat a tulajdonságokat, amiket igenis szerethetnek mások és amikért felnézhetnek rájuk, az önbizalomépítés ugyanis hatásos gyógyír imposztorszindróma esetén.
Fotó: Getty Images
