Így hat a személyiségedre, hogy a hét melyik napján születtél

2021. december 14.
Rengeteg dologtól függ, hogy milyen személyiséggel rendelkezel, a születési éved és hónapod mellett az is sokat nyom a latban, hogy a hét melyik napján láttad meg a napvilágot, egész más jellemző ugyanis a hétfőn születettekre, mint azokra, akik vasárnap érkeztek.

A hét minden napjához rendelhető egy bolygó, ami erőteljesen meghatározza az akkor születettek karakterét. Épp úgy, mint a születési horoszkópban, itt is lényeges, hogy kit melyik bolygó segít, s hogy milyen tulajdonságokkal tesz még erősebbé. Nézd meg, hogy a te születési napodhoz milyen személyiségjegyek tartoznak!

Így hat a személyiségedre, hogy a hét melyik napján születtél

Hétfő

A hétfőn született emberek irányító bolygója a Hold, ami az érzelmek, a lelkiség, a női minőség égitestje. Érzékennyé és érzelmessé teszi őket, a hangulatuk sok esetben pont olyan változékony, mint a folyamatosan mozgásban lévő holdfázisok. Emiatt nem mindig könnyű velük, sőt, saját maguknak is okozhat némi fejtörést ez a folytonos átalakulás. A döntéshelyzeteket nem szeretik, főleg akkor, ha gyorsan kell A-t vagy B-t mondani. Ha ráéreznek arra, hogy miben tehetségesek, nagyon sokra vihetik, mély érzelmeiknek köszönhetően egyedülálló nézőpontból szemlélik a világot és az emberi kapcsolatokat.

Kedd

Azoknak, akik kedden születtek, a Mars az uralkodóbolygójuk, ami rengeteg ambícióval, kitartással és harci kedvvel vértezi fel őket. Nem állnak távol tőlük a hirtelen hozott döntések és az impulzivitás, aminek a jó és a rossz oldala egyaránt megvan. Igazán fürgék, minden helyzetben gyorsan reagálnak, a váratlan fordulatok sosem bénítják le őket. Amit a fejükbe vesznek, azt általában meg is valósítják, addig nem nyugszanak, amik el nem érik a céljukat. Általában sikeresek, az azonban nem mondható el róluk, hogy mindig mindenki imádja őket: szókimondóságukkal szerezhetnek néhány rossz pontot másoknál, de ez egyáltalán nem érinti őket érzékenyen.

Szerda

A szerdán világra jött emberek segítő bolygója a Merkúr, ami a kommunikáció, az emberi kapcsolatok megtestesítője. Ennek fényében nem meglepő, hogy lételemük, hogy másokhoz kapcsolódjanak, igazi csapatjátékosok, akik akkor érzik magukat elemükben, ha összeköttetésben lehetnek másokkal. Nagyon szeretnek társasági életet élni, új ismeretségeket kötni, hosszúra nyúló beszélgetésekben részt venni. Intelligensek és gyors észjárásúak, nyelvtanulásban különösen jók. Az viszont, ami nem érdekli őket, szinte nem is létezik számukra, ebből adódhatnak nehézségeik a mindennapok során, a képlet ugyanis nem ennyire egyszerű.

Csütörtök

A csütörtökön születettek bolygója a Jupiter, amit a nagy szerencse planétájának is tartanak. Nem véletlen, hogy azok, akik ezen a napon látták meg a napvilágot, sokszor szerencsések és az életben többször is kaphatnak kivételes lehetőségeket. Persze az, hogy miként élnek ezekkel, már nem a szerencsén, hanem a személyes képességeiken múlik, de mivel általában intelligensek és szorgalmasak, nem szokták elszalasztani a kínálkozó alkalmakat. Nyitottak és barátságosak, ami nehézséget okozhat nekik, az az, hogy a kudarcokat rosszul viselik, és hogy az alárendeltségnek még a gondolatától is rosszul vannak.

Péntek

A pénteken születettek bolygója a Vénusz, a szépség, a szerelem és a művészetek megtestesítője. Akik pénteken jöttek a világra, arra törekszenek, hogy kívül és belül is harmóniában legyenek a világgal, szeretnének szépek lenni és jó benyomást kelteni másokban. Ehhez nemcsak arra ügyelnek, hogy a megjelenésük kifogástalan és elegáns legyen, hanem arra is, hogy kedvesek és megértőek legyenek. Az átlagnál nagyobb toleranciával rendelkeznek, és gyakran tehetségesek a művészetek terén. Gyenge pontjuk, hogy könnyen rászedhetőek, mert sokszor azokról is jót feltételeznek, akik nem érdemlik meg.

Így hat a személyiségedre, hogy a hét melyik napján születtél

Szombat

A szombaton születettek bolygója a Szaturnusz, amit nagy tanítómesternek is neveznek azok, akik mélyebben beleássák magukat az asztrológiába. A Szaturnusz töprengőbbé, bölcsebbé teszi az átlagnál azokat, akikre olyan erőteljesen hat, mint a szombaton születettekre. Ritka, hogy forrófejűen, meggondolatlanul hozzanak meg egy-egy döntést, vagy hogy mérlegelés nélkül ugorjanak fejest egy helyzetbe. Remek tanácsokkal szolgálnak azoknak, akik kikérik a véleményüket. Saját életükkel kapcsolatban hajlamosak a borúlátásra, de aztán előbb-utóbb kirángatják magukat belőle.

Vasárnap

A vasárnap születettek segítő bolygója a Nap, ami elképesztő energiákkal és kivételes kisugárzással ruházza fel őket. Szeretnek a középpontban lenni, és jólesik nekik, ha másoktól kiemelt figyelmet kapnak. Ezért nem is nagyon kell magukat törni, ugyanis olyan karizmatikus egyéniségek, hogy szinte szavak nélkül is nagy hatást gyakorolnak a környezetükben élőkre, puszta jelenlétükkel. Néha hajlamosak arra, hogy saját érdekeiket helyezzék előtérbe másokénál, ennek ellenére nagylelkű és szenvedélyes típusok.

Fotó: Getty Images

Ezt láttad már?