A párkapcsolatok az idő múlásával számtalan különböző szakaszon mennek keresztül. Ott van rögtön a legelső szakasz, az egymásra találás, vagy összefonódás stádiuma – az a bizonyos kezdeti időszak, amit a jól ismert rózsaszín köd leng körül. Ez az a fázis, amikor hajlamosak vagyunk a párunkat tökéletesnek látni, miközben minden olyan gyorsan és természetesen történik velünk. De bármennyire is idilli ez az időszak, egyszer sajnos ennek is vége lesz. Ha pedig az idő múlásával a rózsaszín köd felszáll, a pároknak egyre több kihívással kell szembenézniük. A kezdeti lángolás elmúltával egyre jobban feltűnnek például az egymás közti különbségek: rájövünk, hogy azok a tulajdonságok, amikért kezdetben még lelkesedtünk, talán nem is olyan biztatóak a jövőre nézve… Ekkor lépünk át a második szakaszba, az eltávolodásba. Amennyiben sikeresen át tudjuk vészelni ezt az időszakot, és a felmerülő problémákat közös erővel le tudjuk győzni, a kapcsolatunk szépen lassan elérkezhet egy olyan stádiumba, melyben képesek leszünk teljesen elfogadni a másikat – még akkor is, ha már nem látjuk őt tökéletesnek.
Még ma is tartja magát az a közkedvelt hiedelem, hogy a párkapcsolatok legkritikusabb időszaka a rettegett hetedik évben jön el: sokan úgy tartják, hogy ebben az időszakban történik a legtöbb szakítás, és ha egy pár túl tud jutni rajta, akkor sokkal stabilabban, megerősödve tudják folytatni a közös életüket. Érdekesség, hogy a legújabb tanulmányok kicsit másként látják ezt a kérdést: a kutatások szerint a párkapcsolatok 70 százaléka valójában már az első év vége előtt zátonyra fut. Tehát nagyjából azután, amikor az előbb említett rózsaszín köd felszáll.
És hogy milyen okok miatt szakítunk? Egy 2017-ben publikált brit felmérésben 15 ezer 16 és 74 év közötti nőt és férfit kérdeztek meg arról, hogy mi vezetett a korábbi kapcsolatuk, házasságuk megromlásához, majd a szakításhoz. A résztvevőknek 12 lehetséges ok közül kellett választaniuk – úgy, hogy akár egynél több, a kapcsolatuk bedőléséhez vezető okot is megjelölhettek. Az eredményt végül nemek szerint is szétbontották. A felmérés szerint a legtöbb nő (36 százalék) a kicsit talán ködös és tág eltávolodás kategóriát jelölte meg a szakítások okaként, ezt követte 30 százalékkal a viták kategória, 25 százalékkal a tisztelet hiánya, 24 százalékkal a hűtlenség és 16 százalékkal a családon belüli erőszak. A férfiak esetében szintén az eltávolodás volt a leggyakoribb válóok, amit náluk is a viták követtek 27 százalékkal. A harmadik helyen a hűtlenség (18 százalék) kapott helyett, utána jött a tisztelet hiánya (17 százalék), végül pedig az eltérő érdeklődési körök (16 százalék.)
De persze fontos kiemelni, hogy ahány ember és ahány párkapcsolat, annyiféle különböző indoka lehet a különválásnak. Hogy folytassuk a néhány hete elkezdett házi projektünket, (amikor arra a kérdésre kerestük a választ, hogy szerintünk mitől tud harmonikusan működni egy kapcsolat), ismét összedugtuk a fejünket a marieclaire.hu szerkesztőségében, és átbeszéltük, ki milyen okok miatt döntött a szakítás mellett a korábbi kapcsolataiban – valamint, hogy minek kellene történnie ahhoz, hogy a jelenleg is meglévő, jól működő párkapcsolatukból ki akarjon lépni. Lássuk is a válaszokat.
Nálunk a feleségem visz el vacsorázni és ő lep meg ajándékokkal engem – de nem gondolom, hogy bármi is múlna ezen
Ma már sok párkapcsolatban fontos szempont az anyagi terhek egyelő megosztása, de hiába minden törekvés, ha a pár egyik fele sokkal jobban keres, mint a másik. De mi a helyzet, ha ez a fél kivételesen nem a férfi, hanem a nő?Gyerekvállalás, értékek, na meg a húsevés
A korábbi cikkben már részletesen elmeséltem, hogy miért is nem tudtak hosszú távon működni a régebbi kapcsolataim, szóval ebbe most nem is mennék inkább bele. Általánosság az elmondható, hogy a megcsalás nálam is minden körülmények között válóoknak számítana. Tudom, hogy szép és fontos dolog a megbocsátás, viszont én egyszerűen úgy vagyok bekötve, hogy ha a bizalmam egyszer egy párkapcsolatban elveszik, akkor százszázalékosan sosem fog visszatérni. Bizalom nélkül pedig valójában egészségesen működő kapcsolat sincs. De a megcsalás mellett van még három olyan helyzet, ami nálam biztosan szakításhoz vezetne.
Az egyik, és talán a legfontosabb, a gyerekvállalás kérdése. Mivel gyerekkorom óta tisztában vagyok vele, hogy sosem szeretnék anyává válni, teljesen értelmetlen lenne egy olyan párkapcsolatban élnem, ahol a másik igenis vágyna gyerekre. Az én véleményem biztosan nem fog megváltozni, azt pedig még véletlenül sem szeretném, hogy a barátom miattam mondjon le az apaság iránti vágyáról. Egy ilyen lemondás valószínűleg egyébként is megmérgezné az egész kapcsolatot. Ha a barátom egyik nap a semmiből bejelentené, hogy ő márpedig szeretne gyereket vállalni, akkor azzal a lendülettel el is búcsúznánk egymástól. Ha együtt maradnánk, csak egymás idejét rabolnánk.
Ma már azt sem viselném túl jól, ha a barátom teljesen másképp gondolkodna a világról, mint én. Persze nem azt akarom, hogy mindig mindenben egyetértsünk (ez nincs is így), de azért az igenis fontos, hogy az alapértékeink megegyezzenek, vagy legalábbis közelítsenek egymáshoz. Egy konzervatív beállítottságú, vagy éppen a tradicionális nemi szerepeket preferáló férfivel ma már biztosan nem tudnék kapcsolatban élni. Ha tehát a barátom egyik nap kitalálná, hogy többé nem hajlandó mosogatni, mondván, hogy az a nők feladata, akkor valószínűleg venném is a kabátomat.
A harmadik és utolsó válóok nálam… a húsevés. A jelenlegi kapcsolatom első évében még mindketten húsevők voltunk, mígnem 2014-ben vegetáriánus lettem, 2015-ben pedig vegán. A barátom ekkor még nem változtatott az étrendjén, én pedig nem is kértem rá – főleg azért nem, mert úgy éreztem, ezt a döntést saját magának kellene meghoznia. Nála ez a pont 2016 nyarán jött el. Nagyon-nagyon örültem neki, hogy végül ő maga érzett rá késztetést, hogy felhagyjon a húsevéssel, hiszen ez is azt mutatta, hogy valóban hasonlóan gondolkodunk a világról. (Mindketten etikai okok miatt váltottunk.) Ennyi évnyi vegánság után már nem tudnék tolerálni egy húsevő partnert. Ez pedig megint csak azt jelenti, hogy amennyiben a barátom mégis úgy döntene, hogy visszaállna a húsevő életmódra, az alapjaiban rengetné meg a kapcsolatunkat.
„Soha többé nem szeretnék évekig eltartani egy férfit”
Korábban két kapcsolatomból is azért léptem ki, mert függők voltak. Az egyik „csak” a drogoknak és a piának nem tudott nemet mondani, ott a mindennapok hangulatát az határozta meg, hogy épp volt-e otthon fű vagy gin. A másik viszont játékfüggő volt. Annyira rácsúszott a fogadásokra, a kaszinókra és a játékgépekre, hogy eltapsolta tulajdon gyerekei örökségét, és jelzáloghitelt vett fel az anyukája házára. Ő olyan súlyos eset volt, hogy az extázist csakis a játék jelentette neki. A hétköznapokban nem funkcionált, állandóan az újabb lehetőségeken, lépéseken járt az agya. Emlékszem, foci-vb idején teljesen impotenssé vált. Amikor utoljára hallottam felőle, épp összeverte valaki, mert tartozott.
Mindkét kapcsolatban fiatal voltam, nem töltöttem be a harmincat, de még ma is vakon kiszimatolom, ha egy férfi függő.
Egy másik fontos körülmény, amit egy életre megtanultam, hogy soha többé nem szeretnék évekig eltartani egy férfit sem.
„Az érzelmi megcsalás számomra elviselhetetlen lenne”
Rettentően elkeserít, ha egy párkapcsolatban valamelyik fél manipulálja, érzelmileg vagy fizikailag bántalmazza a másikat. Szerencsére előttem ebből a szempontból egészséges példák élnek, így azt gondolom, hogy képes lennék kilépni egy ilyen kapcsolatból, ami azonnali válóokot jelentene. Emellett szerintem (ne kövezettek meg), de nekem a testi kapcsolat nem feltétlenül jelenti a párkapcsolat végét – annál inkább az érzelmi megcsalás. Sok jól működő nyitott kapcsolatot látok, emellett sajnos akármennyire romantikusnak tűnik a sírig tartó monogám párkapcsolat gondolata, én ennél realistább (vagy pesszimistább?) vagyok: már nem csak 30-40 éves korunkig élünk, szerintem előbb vagy utóbb óhatatlanul éri kísértés az embert egy hosszú kapcsolatban. Azt is gondolom, hogy aki azt mondja, hogy vele ilyen még nem fordult elő, az hazudik – maximum nem élt a lehetőséggel. Az érzelmi megcsalás viszont már számomra elviselhetetlen lenne, azt már egy mélyebb szövetség megbontásának tartom, hiszen az nem pár jó pillanat, hanem egy hosszabb folyamat műve. Azt nem mondom, hogy biztosan nem lennék képes újraépíteni a bizalmat, de jelenleg elképzelhetetlennek tartom, hogy folytatódhatna a közös életünk.
„Ha tudnám hogy nyitott kapcsolatra vágyik, biztos kilépnék”
A megcsalás. Egyáltalán nem vagyok féltékeny típus, de ha okom van rá, akkor azonnal és végleg lépek. Nincs az a virágmennyiség, sírás-rívás, ami miatt visszacsinálnám. De mondjuk, ha tudnám hogy ő nyitott kapcsolatra vágyik, akkor is biztosan kilépnék. Beszéltünk is erről, van ismerőse, és nekem is, ahol ez működik, de én mindig úgy látom, hogy a nők meghajolnak, a férjek dumalták rá őket. Persze az a szöveg, hogy milyen jól működik, de ha kicsit belekérdeztem a női vonalon, kiderült, hogy az elején noszogatták őket a pasik. Szóval mivel mindegyik kapcsolatban úgy érzem, hogy kényszerből ment bele a csaj, ezért én ezt zsigerből elvetem, és a témától is undorodom. Tévében persze láttam, hogy van, ahol működik. Ebben az én álláspontom az, hogy akkor már inkább szakítás, ha ilyet akarna, aztán pedig szabadon feküdnék össze bárkivel én is, azzal a boldogító érzéssel, hogy akár lehet belőle komolyabb is, ha úgy akarom.
Egyébként naponta bőszülök fel valami kis szaron, amitől egyből úgy érzem, hogy de jó is volt szinglinek lenni… Ebben a gyerek sem változtatott rajtam. Ilyen a temperamentumom, született vénlány vagyok.
„Kell, hogy legyen tér, levegő”
A válóok az nálam, ami miatt egy kapcsolat már el sem kezdődik. A romantikához semmi érzékem, nem is igénylem, nem tudok mit kezdeni a klasszikus körökkel, sosem rajongtam, sosem voltak fellángolásaim. Szóval én lobogó máglya nem vagyok – ha maradunk a tűz és szerelem párhuzamnál –, inkább egy megbízható, nagy, stabil, erős lánggal égő gáztűzhely, amit ha nem pakolnak tele fazekakkal, remekül működik. Viszont elfojtja, ha túl sokat akarnak tőle, belőle. Rémisztő, ha valaki virágot hoz, bókol, flörtöl(ni próbál), esélye sem volt soha annak, aki így próbálkozott. Ha ráadásul egy randi után már a következőt tervezték, ott végképp vége volt annak, ami el sem kezdődött, mert éreztem, ahogy fojtogatna és rám telepedne a kapcsolat. Kell, hogy legyen tér, levegő, és ehhez nem kell húszszobás ház, hogy ne is találkozzunk. Két és fél éve dolgozunk a férjemmel home office-ban, egész nap együtt vagyunk egy 67 négyzetméteres lakásban. Mégsem éreztem soha azt, hogy ne lenne elég terem mellette. Sőt, ő az első, aki mellett az lehetek, aki vagyok, megalkuvás, játszmák nélkül. Ha ez az érzés elmúlna, az a válóok. (De nem fog.)
Fotó: Getty Images
