Lehetnek nők is pszichopaták? És rosszabbak, mint a férfiak?

2022. november 16.
A pszichopátia egy olyan jelenség, ami egyszerre félelmetes és lenyűgöző a legtöbb ember számára, ugyanakkor nagyon erős stigma övezi, ami hozzájárul, hogy még ma sem értjük igazán, hogy működik ez a személyiségzavar, különösen a nőknél.

Viktória tudta, hogy a szeretőjének felesége van, de néhány év után rájött, hogy a férfinek esetleg más szeretői is lehetnek. Bizonyítékom nem volt, de a testbeszéde elárulta – mondta a harmincas éveiben járó nő. – Nem stimmeltek a történetei. Az arca megváltozott, amikor hazudott.”

„Pechére remek a memóriám, és minden egyes szót megjegyzek, amikor beszélgetek valakivel – folytatta a nő. – Ő pedig pocsékul hazudott. Nem is értem, a felesége hogy nem kapta rajta soha.”

Viktória számtalan tervet kidolgozott fejben a férfi megbüntetésére, míg ki nem kötött egynél. Ezt némi időbe telt megvalósítani, közben úgy kellett tennie, mintha semmiről sem tudna. Hónapokig találkozgattak még ugyanúgy, majd a nő meztelen képet küldött a férfiról a feleségnek. Őrjöngve jelent meg Viktóriánál a szeretője, azt kérdezgette, ki képes ilyen aljasságra. A feleség teljesen összetört. A férfi ekkor bevallotta Viktóriának, hogy mellette más nőkkel is lefeküdt, eközben sejtelme sem volt róla, hogy Viktória küldte a képeket. A nő megvigasztalta a férfit.

Még ma sem értjük igazán, hogy működik a pszichopátiás személyiségzavar, különösen a nőknél

Még ma sem értjük igazán, hogy működik a pszichopátiás személyiségzavar, különösen a nőknél

Egy idő múlva Viktória megunta a férfit, és szakított vele, ám előtte még egy utolsó galériát küldött a férfi meztelen képeiből a feleségnek, az utolsón ő maga is rajta volt a férfi mellett. Mindent berobbantva lépett ki Viktória örökre a férfi életéből.

Amikor a nő elmesélte ezt a történetet különböző embereknek, a legfélelmetesebbnek azt találták, milyen félvállról vette mindezt. „Az emberek azt kérdezgették tőlem, miért tettem ezt a feleséggel, mivel szolgált rá a feleség, hogy ezt tettem, megbántott engem valaha? – mondta Viktória. – Én csak annyit gondoltam közben: nos, az élet igazságtalan.”

Némi szünet után hozzátette: „azt hiszem, ez jó példája a szélsőséges pszichopátiás személyiségjegynek, amilyen régen voltam. Érzéketlenség.”

A pszichopátia nem hivatalos betegség

A pszichopátia nem szerepel a mentális betegségek diagnosztikus és statisztikai kézikönyvének legfrissebb változatában mint mentális betegség lehetséges diagnózisa. Egy tágabb kategóriába, az antiszociális személyiségzavar alá sorolták be, bár a pszichopátiát széles körben használják klinikai környezetben világszerte olyan neuropszichiátriai zavarokra, ahol valakinél szokatlanul alacsony mértékben észlelhető empátia vagy bűntudat. Gyakran nyilvánul meg antiszociális és időnként bűnöző viselkedésben.

Európában és Amerikában az 1900-as évek elején kezdték használni a pszichopata kifejezést az orvosok, majd 1941-ben terjedt el széles körben egy amerikai pszichiáter, Hervey M. Cleckley könyve (The Mask of Sanity) nyomán. „Ám nagyon más definíciót mond a pszichopátiára egy bűnügyi pszichológus vagy egy kriminológus” – mutatott rá dr. Abigail Marsh, a Georgetown Egyetem pszichológus-idegtudósa. A kriminálpszichológusok értelmezésében csak akkor tekinthető valaki pszichopatának, ha erőszakos és szélsőséges viselkedés figyelhető meg nála. De például Marsh számára a pszichopátia egy spektrum, melyen más, kevésbé látványos viselkedési formák is ide tartoznak, ami mindenkinél eltérő lehet, aki pszichopátiás személyiséggel bír.

A pszichológusok és pszichiáterek abban egyetértenek, hogy 100-ból egy-két ember felel meg a pszichopátia kritériumainak a társadalomban, de Marsh szerint legalább az emberek 30 százalékánál vannak jelen pszichopátiás személyiségjegyek. Akiket pszichopatának tekintenek, azoknál nehézséget jelent a szoros baráti kapcsolatok fenntartása, gyakran kerülnek kockázatos helyzetekbe, de a körülöttük élőket is gyakran magukkal rántják. „Egy számító, érzéketlen vagy manipulatív ember közelében lenni másoknak is romboló. Kimerítő egy extrém pszichopatával élni” – mondta Marsh.

Mások a női pszichopaták?

Mivel a börtönökben tanulmányozták elsősorban a pszichopátiát, ezért a tudományos eredmények némileg torzíthatnak. Eszerint ugyanis a férfi raboknál gyakrabban figyelhetők meg a pszichopátiás személyiségvonások (a rabok 15-25 százalékánál), mint a női bűnelkövetőknél (10-12 százalék). A teljes társadalomra nagyon kevés kutatást végeztek eddig a női pszichopátiával kapcsolatban. 

2005-ig kellett várni, hogy egyáltalán meghatározzák a női és férfi pszichopátia karakterjegyei közötti eltéréseket. Eszerint a nőknél gyakran nyilvánul meg a pszichopátia lobbanékonyságban (az előre tervezés teljes hiánya jellemzi őket), a személyes kapcsolatokban keresik a konfliktusokat és a szóbeli agresszió nagyon gyakori náluk. (Azt ugyanakkor vitatják a tudósok, hogy a férfi pszichopaták mindig fizikailag agresszívak és erőszakosak volnának.) A rossz hír, hogy 25 évvel később sem tudunk sokkal többet. „Ugyanakkor érdekes volna megnézni, miért kisebb a valószínűsége, hogy egy pszichopata nő antiszociális vagy bűncselekményt követne el, mint egy férfi” – mondta Ana Sanz Garcia, a Madridi Egyetem pszichológia doktorandusza, a pszichopátiás viselkedés kutatója. Ezt egyelőre nem tudjuk, egy friss francia kutatás azonban választ adhat arra a kérdésre, milyenek a pszichopata nők: hidegség, az érzelmek hiánya sokkal központibb szerepet játszhat a női pszichopátiában, mint a férfiaknál a vizsgálat szerint. A nőknél tényleg ritkább az erőszakos viselkedés, mint a férfi pszichopatáknál.

Viktória saját bevallása szerint azért manipulálta az embereket, mert szórakoztatónak találta. Gyári munkás apja alkoholista volt, soha nem vonta felelősségre senki az italozás következményei miatt, és boldogtalan családi légkörben nőtt fel lánya. Jól tanult, de gyakran unatkozott az iskolában. Szórakozásból gyakran mondta el azokat a titkokat, amiket iskolatársai bíztak rá. Ki utált kit, ki szerelmes kibe. Szerette látni, ahogy feszültség alakul ki a gyerekek között. Viktória tudta, hogyan manipulálhat másokat a gimnáziumban akkor is, amikor úgy intézte, hogy mindig mások vigyék el helyette a balhét, amikor ő hibázott, vagy mit mondjon, hogy megússza a helyzeteket. Viktória ma terápiára jár, hogy megtanulja uralni érzelmi kitöréseit.

Lehet kedves egy pszichopata?

Alice 27 éves, pszichopátiában szenved. Roppant frusztráló számára, amikor olyan cikkeket, könyveket olvas, melyekben a pszichopata embert gonosznak írják le, akit kerülni kell. „Mi is ugyanolyan emberek vagyunk” – mondta Alice, aki azonnal szimpatikus lesz, ahogy beszélgetni kezdünk vele, talán mert sokat mosolyog. Gyorsan bevallotta, hogy tudja, hogyan kell úgy viselkednie, ahogy az társadalmilag elfogadható és elvárható. Alice egész életében ezt csinálta: amikor a nagyanyja meghalt, látta, hogy a nővére hogyan gyászol, és ezt a viselkedést másolta le. 

Azt is elárulta, hogy gyakran tesz úgy, mintha szarkasztikus lenne, mert ez segít, hogy kiadja magából szóban is a feszültséget anélkül, hogy gonoszsággal vádolhatnák. Ezt nagyon korán megtanulta, még csak 12 éves volt, amikor családi nyaraláson voltak, és hangosan azon kezdett morfondírozni, mi lenne, ha balesetet szenvednének, és látnák vízbe fúlni az embereket. Szülei reakciója tanította meg, hogy sötét humornak álcázza az ilyen megjegyzéseket sötét gondolatok helyett. 

Míg Viktória szerint az ő domináns pszichopátiás személyiségjegye az érzéketlenség, Alice szerint az övé az empátia hiánya. „Egyszerűen nincs érzelmi empátiám, roppant erős viszont a kognitív empátiám – mondta Alice, még mindig mosolyogva. – Tehát ha valaki megsérül, például lehorzsolja a térdét vagy eltöri a kezét, nem vált ki belőlem semmilyen érzelmet, viszont tudom, hogy ilyenkor segítenem kell, ezért így teszek.” Emiatt viszont remekül működik vészhelyzetekben.

„Az emberek gyakran mondják el nekem a problémáikat, és én nem vonódok be érzelmileg, nem befolyásol, ezért meg tudom hallgatni őket és racionális tanácsot tudok adni, ami valóban működik – mondta Alice. – Mások lehet, hogy inkább kivonnák magukat a helyzetből, mert belőlük is érzelmeket váltana ki egy ilyen helyzet, de nálam ilyen nem fordulhat elő.”

Amikor a pszichopátia hasznos

Nem Alice az egyetlen, aki szerint a pszichopata személyiségjegyek kifejezetten hasznosak lehetnek mások szempontjából is. Kevin Dutton, az Oxford Egyetem pszichológusa fogalmazta meg a pszichopátia pozitív jegyeit, 2011-ben végzett kutatást a témában. Séfeket, újságírókat, rendőröket, katonákat, sebészeket és ügyvédeket vizsgált, olyan szakmákat, melyekben másoknál gyakrabban fordulnak elő pszichopátiás jegyek. Dutton érvelése szerint ugyanis bizonyos személyiségvonások, melyek a pszichopátiás spektrumon vannak – nyomás alatt is meg tudja őrizni a nyugalmát valaki, kevésbé empatikus a társas kapcsolatokban –, segíthet, hogy jobb munkát végezzenek a hivatásukban. 

„Mindenki ismer valakit pszichopátiás személyiségjegyekkel” – mondta Marsh. „A pszichopátia nem egy kategória, nem folytonosság – mondta a pszichológus. – Egy társadalmilag létrehozott fogalom, ami különböző tényezőktől függ. Vannak emberek, akik folyamatos rombolást végeznek környezetükben, míg vannak, akiknek csak meg kell tanulniuk együtt élniük a tünetekkel. Ha nem beszélünk erről nyíltan, az emberek azt gondolják, Ted Bundy és Hannibal Lecter jelenti a pszichopátiát, és a közösségi oldalak, a TikTok veszi át a szakértők helyét az információkban.”

„Hihetetlenül csodálom, amit az autizmus spektrumzavart kutató tudósközösség tett a kilencvenes években – folytatta Marsh. – Eldöntötték, hogy leszámolnak a stigmával, mégpedig úgy, hogy nyíltan beszélnek az igazságról. Ez egy spektrumzavar.”

Viktória és Alice meditál, pszichoterápiára jár és online támogató közösség tagja, hogy együtt tudjon élni a pszichopátiával. „Sokat segít, hogy nem kell titokban tartanunk – mondta Alice. – De még mindig erős a stigma a pszichopátia szóval kapcsolatban. Még rengeteg munka és nyílt kommunikáció kell ahhoz, hogy ez megszűnjön. Mert az az igazság, hogy létezünk.”

A pszichopátia jellemző személyiségvonásai

A Psychopathyls.org szerint – melynek egyik társalapítója Abigail Marsh – vannak olyan személyiségvonások, melyek megléte szükséges ahhoz, hogy valakiről kijelenthessük a pszichopátiás spektrumon van:

  • érzéketlen és önző a személyes kapcsolataiban
  • hiányzik az empátiája a másik ember testi-lelki szenvedése iránt
  • nem mutat megbánást, ha megszegi a szabályokat vagy megbánt valakit
  • nem kötődik társadalmi csoportokhoz
  • manipulál másokat, hogy megtegyenek valamit
  • gyakran kerül kockázatos, veszélyes helyzetbe, keresi az ilyen tevékenységeket
  • rendkívül vonzó, elragadó ember

Forrás: BBC Future Fotó: Getty Images


Kapcsolódó