- Kisgyerekes szülők, akik azt remélték, hogy a saját édesanyjuk vagy édesapjuk majd mindig beugrik vigyázni az unokákra, amikor szólnak, szembesülnek a valósággal.
- Mi a helyzet, ha a bébiszitter drága, de a nagyszülők nem akarnak/tudnak vigyázni a gyerekekre?
- Sok nagyszülő még mindig dolgozik vagy éli az életét, esetleg távol a gyerekeitől.
„Az én nagyszüleim mindig ott voltak velünk, ezért azt gondoltam, hogy majd a saját szüleim is ugyanúgy vigyáznak majd az unokáikra – mondta a 34 éves nő. – Amikor a hasonló helyzetben lévő anyuka ismerőseimet körbekérdeztem, legalább a harmaduk mondta azt, hogy nem segítenek annyit a nagyszülők az unokákkal, mint amennyire számítottak a gyerekek születése előtt.”
Ez alapvetően nem is meglepő, ha számba vesszük, hogy a nagyszülők 35 százaléka még maga is dolgozik. Sokan pedig azok közül, akik már jól megérdemelt nyugdíjas éveiket töltik, utaznak, kikapcsolódnak, kertészkednek vagy egyszerűen pihennek. Sok kisgyerekes szülő azonban többet várt, mint amit a nagyszülők adni tudnak. „Még dolgozok, és amikor a lányom megkér, hogy vigyázzak hétvégén az unokámra, én pedig nemet kell, hogy mondjak, mert muszáj elvállalnom a munkát, bűntudatot érzek, hogy nem tudok odautazni” – mondta egy 62 éves nagymama, aki két órányira lakik lánya családjától.
Ha vigyáznak a nagyszülők az unokára, az sem mindig egyszerű
Sok esetben, amikor a nagyszülő elérhető és vigyáz is az unokákra, konfliktushoz vezet, mivel a szülők nevelési elveivel nem mindig egyeznek a nagyszülők módszerei. Egy felmérés szerint a nagyszülők közel fele gyakran nem ért egyet a felnőtt gyerekeivel a hiszti kezelésében, az étkezésekkel, képernyőidővel kapcsolatos állásponttal. Ezek a nagyszülők átlagosan heti 15 órát vigyáznak az unokáikra, és 94 százalékuk mondta azt, hogy egyáltalán nem minden felhőtlen köztük és saját gyerekeik között.
A nyugodt és tiszta kommunikáció persze segíthet a feszültségek enyhítésében. A gyerekpszichológusok szerint nagyon fontos lenne, hogy pontosan megbeszéljék a szülők a nagyszülőkkel, mielőtt rájuk bízzák a gyereket, a délutáni alvással, édességekkel kapcsolatos szabályokat. A nagyszülőknek pedig be kell(ene) ezeket tartani. Kettőn áll tehát a vásár.
„Az édesanyám akkor ugrik be, amikor vészhelyzet van” – mondta a 33 éves anyuka, akinek egy 2 éves fia van. Általában bébiszitterrel oldják meg a gyerekfelügyeletet, ám ha ő beteg lesz vagy hétvégén adódik valamilyen halaszthatatlan helyzet, akkor ugrik be a nagymama az unokára vigyázni.
Haladó szellemű nagyszülők
Megvannak azonban azok a nézeteltérések, amik kikezdhetik az addig harmonikusnak tűnő anya-lánya viszonyt is
Amikor a lánya terhes lett, a 64 éves (akkor még csak leendő) nagymama tanulmányozta az új szülői módszereket. „Abszolút világossá vált, hogy a 30 évvel ezelőtti nevelési elveket és dolgokat el kell engednem. Ez az, ahogy én csináltam, az akkori tudás szerint” – mondta. És ez a fajta hozzáállás segített, hogy minél nyitottabb és őszintébb legyen a kommunikáció lánya és közte, ami megkönnyíti a dolgokat, ha unokájára kell vigyáznia. „Igyekszem a háttérbe húzódni, semmiképp sem akarok tolakodni. Szólnak, ha szükség van rám, és csak akkor mondom el a véleményemet, ha megkérdezik” – tette hozzá.
A nagyszülő kapcsolata akkor működik a legjobban a pszichológusok szerint is a saját gyerekeikkel, ha a gyereknevelést a szülőkre hagyják, és a nagyszülők csak segítenek ebben a szülőknek. A 70 éves nagypapa és felesége is pont így gondolja. Ők 6 éves unokájukat szokták elhozni az iskolából, mert lányuk, aki egyedül neveli fiát és matematikatanárként dolgozik, általában nem ér oda a gyerekért a napközi végére. A nagypapa délutánonként bújócskázik, focizik unokájával, gyakran barkácsolnak is, míg megérkezik az anyukája. „Nem én hozom a szabályokat, ez a lányom feladata és felelőssége a saját fiával kapcsolatban, mindig megbeszéljük ezeket. Ő is azt szeretné azonban, ha támogató és pozitív férfi példa lennék az unokám életében, ha már az apakép nincs jelen a családban.”
Az unokára vigyázás kikezdheti a szülő és nagyszülő viszonyát
A 42 éves anya még közelebb is költözött a szüleihez, hogy azok segíteni tudjanak, amikor megszületik az unokájuk. Megkérte a nemrég nyugdíjba vonult, 66 éves édesanyját, hogy ő hozza haza az óvodából a kisfiút. A nagypapa még azt is felajánlotta, hogy ő viszi el a fociedzésre délután. Emellett gyakran alszik hétvégén is a nagyszülőknél az unoka, amiért az anyuka roppant hálás.
Megvannak azonban a maguk nézeteltérései, amik kikezdték az addig harmonikusnak tűnő anya-lánya viszonyt is. Az édesanya igyekszik mindenkinek a szája íze szerint főzni, így az sem ritka, hogy külön készít ételt a kicsi és a nagy gyereknek. Amikor a nagyszülőknél vannak a gyerekek, a nagymama csak egyfélét főz, és aki nem szereti, az ehet lekváros kenyeret. „Ezzel az etetés dologgal egymás agyára megyünk” – mondta az anya, hozzátéve, hogy igyekeznek az ilyen nézeteltéréseket minél gyorsabban rendezni, ám nem mindig sikerül.
A nagymama szeret az unokáival lenni, kézműveskedni, kirándulni és azt érezni, tudott adni a gyerekeknek valami útravalót. Nagyra értékeli lánya gyereknevelését is, különösen azt, hogy a döntésekbe igyekszik mindig bevonni a kicsiket. „Mindent megbeszélnek. Én még olyan időben nevelkedtem, amikor a gyerekeknek megmondták, mit csinálhatnak vagy mit nem, és nem volt demokrácia – mondta a nagymama. – Azt hiszem, ez az új szülőség sokkal jobb. Az unokáim sokkal gondoskodóbbak, empatikusabbak és többet tudnak a világról.”
Forrás: Wall Street Journal, fotó: Unsplash
