- Femke boldogan élt a párjával, míg ki nem derült, hogy saját anyja csábította el a férfit.
- „Teljesen lefagytam: Steven az anyám iránt táplál gyengéd érzelmeket!”
- Hogyan lehet feldolgozni, ha a párunkat a saját anyánk csábítja el?
Femke boldogan élt a 28 évvel idősebb párjával. Legnagyobb megdöbbenésére a saját anyja csábította el a férfit, és kiderült, nem csak egy futó románc volt.
Szerelmesen
„Az anyám mindig a legjobb barátom volt. Vagy máshonnan nézve: a legfőbb támaszom és menedékem. Amikor 27 éves koromban szakítottam a tinikori nagy szerelmemmel, ott volt mellettem éjjel-nappal. A szüleim elváltak, amikor 11 éves voltam, és az anyámnak ezután nem volt másik komoly kapcsolata. Nagyon közel álltunk egymáshoz. Mindennap hívtuk egymást, legalább háromszor egy héten találkoztunk és mindent megbeszéltünk.
Amikor összetörtem a szakítás után, ő volt az, aki segített újra talpra állnom. Ahogy Steven is, a férfi, akivel egy főzőtanfolyamon ismerkedtem meg kicsivel korábban. Stevennek már komolyabb élettapasztalata volt, és ellenállhatatlan brit humora. Néhány hónap barátság után kialakult a vonzalom közöttünk. Lehet, hogy mindig ott volt, de túlságosan elfoglalt voltam a szakításom után saját magammal, nem voltam még nyitott egy újabb szerelemre.
Egyik este áthívtam Stevent, hogy főzzünk együtt vacsorát, és akkor a serpenyők fölött elcsattant az első csók. Őrülten szerelmes lettem. Úgy éreztem, olyan erős vagyok, hogy az egész világot elbírnám. A köztünk lévő majd’ 30 év korkülönbség kissé aggasztott. Én 27 éves voltam, ő 55. De ismerősnek éreztem és biztonságban magam mellette, mintha lelki társak lennénk. A szerelem kortalan, nem igaz?
Az anyámat (akkor 56 éves volt) sokkolta a dolog, amikor elmeséltem neki, hogy újra szerelmes vagyok, egy idősebb férfibe. Azt mondta: amikor te ötven leszel, ő már nyolcvan, és neked kell majd gondoskodnod róla. És azt is, hogy nagyon hamar egyedül maradok. De ha egy annyi idős férfiba szeretek bele, mint én, az sem garancia arra, hogy együtt öregszünk meg. Azt válaszoltam: inkább élvezem a szerelmet most, mint harminc évvel előre tervezzem az életem. Aztán anyám is rájött, milyen jól érzem magam Stevennel, és nagyon kevés férfi imádja annyira a párját, mint ő engem. A bátyám is mellettem állt: szerinte is nagyon jó párost alkottunk Stevennel.
Hisztérikus hitetlenség
Amikor nagyjából másfél éve lehettünk együtt, elmentünk Steven szülővárosába Angliába egy hosszú hétvégére, hogy meglátogassuk az édesanyját. Mindent elrendezett az utolsó részletig, ám az utazás előtti nap influenzás lettem. Feküdtem a kanapén és nagyon rosszul éreztem magam. Azt terveztük, hogy egy csomó keretet és parkot bejárunk, sokat sétálunk. Őszintén, ez nem a kedvenc elfoglaltságom. Sokkal jobban szeretem a nyüzsgő várost, klubokat, éttermeket, de az anyám imádja a természetjárást. És mivel anyám is jött volna velünk és tudtam, mennyire várja, javasoltam, hogy menjenek csak el nélkülem. Először mindketten hezitáltak kicsit, ám végül elindultak.
Mikor vasárnap visszaértek, rögtön jöttek meglátogatni. Steven mesélt és mesélt, de valami fura távolságtartás lengte be. Ahogy az is különös volt, hogy az anyám nagyon gyorsan távozott, még egy teát sem ivott. Akkor még csak egy átsuhanó benyomás volt az egész, boldog voltam, hogy Steven végre hazaért és velem van megint. Hiányzott. Este főzött nekem és az együttlétünk is a szokásos volt.
Amikor két nap múlva találkoztunk, ugyanis nem éltünk együtt, a bensőséges atmoszféra helyett megint némi távolságtartást éreztem. Nem értettem. Mi ez? Nem érzi jól magát, hiányzik neki Anglia, kétségei vannak a kapcsolatunkat illetően? Van neki valaki más is? Utóbbi kérdést neki is szegeztem. A mai napig nem értem, hogyan mondtam ki hangosan, talán csak félig vicces megjegyzésnek szántam.
Mormogott valamit a bajsza alatt, majd elsírta magát. És a következő pillanatban olyat mondott, amire soha az életben, egyetlen töredék másodpercre sem gondoltam volna. Olyan volt, mintha minden lassított felvételen zajlana. Teljesen lefagytam. Steven azt mondta, gyengéd érzelmeket táplál az anyám iránt!
Emlékszem, hisztérikusan kiabáltam, hogy ez nem lehet igaz, az anyám sosem tenne ilyet. Az anyámmal nem lehet! Nem akartam elhinni. Azonnal felhívtam anyámat és ordítottam a telefonban: Steven megőrült, azt mondja, szerelmes vagy belé! Amikor az anyám nem válaszolt azonnal, tudtam: igaz. Nem emlékszem már, mit mondtam, de arra igen, hogy Stevenhez rohantam és meg akartam ütni.
Hisztérikus állapotba kerültem, amikor megtudtam, hogy a párom megcsalt a saját anyámmal
Évekig tartó harag
Azonnal kidobtam. Anyámnak sem nyitottam ki az ajtót, mikor eljött hozzám és beszélni akart velem. Undorodtam az egész helyzettől. Hogyan tud két ember, akiket a legjobban szerettem, akikben megbíztam, elárulni? A testvéremet hívtam, akit szintén sokkolt, hogy az anyánk elcsábította a páromat. Nem akarta elhinni, ő is azonnal felhívta anyánkat. De ez volt az igazság: az anyámnak viszonya volt a párommal.
Megszakítottam a kapcsolatot az anyámmal és Stevennel is. Nagyon hosszú ideig dühös voltam és sokkos. Évek teltek el, anyám minden e-mailje fortyogó dühvel töltött el. „Soha nem akartalak megbántani, minket is megrémített, kérlek, beszélj velem” – írta. Hogy tehette?! Az anyám. A barátom. Együtt. Rosszul voltam tőlük.
Nyolc évvel később babát vártam az új párommal, a testvérem pedig bejelentette, hogy megházasodik. Addig minden családi összejövetelt messze elkerültem vagy akkor mentem, ha tudtam, hogy már nem futhatok össze velük. De a testvérem esküvőjén ott akartam lenni mindenképp. Ő mindenben mellettem állt az évek alatt is, bár anyámmal tartotta a kapcsolatot. Rettegtem tőle, hogy az esküvőn találkoznom kell Stevennel és az anyámmal. Erre a hormonok még rátettek egy lapáttal. De mennem kellett.
Odafelé hajtottunk, és már messziről láttam anyámat és Stevent. Mintha gyomron vágtak volna. Nem csak attól, hogy találkozunk mindjárt, de attól is, hogy megváltozott. Nagyon öregnek tűnt. Az egykor gyönyörű, elbűvölő anyám idegesen markolta a táskáját és körbe-körbe nézett. Steven mellette állt, látszólag nyugodtan. Amikor üdvözöltük egymást kicsit később, egyszerre éreztem ismerősnek őket, és iszonyatosan erős düh költözött belém, ugyanakkor megkönnyebbültem.
Gyógyír a sebre
Amikor a lányomra nézek, óhatatlanul eszembe jut: hogy tehette ezt anyám a saját lányával?!
A tény, hogy anyámat is megviselte az elmúlt pár év, valamelyest enyhítette a fájdalmamat. Tehát tényleg átérezte a tetteik súlyát. És amikor óvatosan megkérdezte, hogy vagyok, milyen a terhességem, nem tudta visszatartani a könnyeit. Én is elkezdtem sírni. Az egész olyan volt, mint egy rémesen rossz romantikus vígjátékban.
A nap végén anyám azt mondta, szeretné tartani velem a kapcsolatot, de tőlem függ, készen állok-e rá. Hetek múlva vettem észre, mennyire hiányzik az intenzív kötődés, ami mindig megvolt köztünk. Most újra ott tartunk, hogy hetente háromszor találkozunk. Segít, hogy a lányom is ott van, így nem kell a súlyos dolgokról beszélnünk. De minden egyes alkalommal, amikor a kislányomra nézek, az is eszembe jut: hogy tehette ezt a gyerekével, a saját gyerekével!
Átlépett egy határt, amit sosem szabadott volna. Ugyanakkor értem, hogy az anyám és Steven kiegészítik egymást, jó páros. Az esküvőn is észrevettem, milyen természetesen működik köztük. De ez nem mentség.
Jövőre lesz tíz éve, hogy együtt vannak. A tény, hogy ez nem csak egy futó viszony volt kettejük között, talán egy kicsit enyhíti a tettük miatti érzett fájdalmat. Nem tudom, akarom-e látni valaha Stevent. De ez most nem is fontos. Ez az anyámról és rólam szól, és most óvatos lépéseket teszünk egymás felé. Meglátjuk, mit hoz a jövő.”
Forrás: Marie Claire Netherlands, fotó: Unsplash, Getty Images
