Amikor rendszeressé vált, hogy Melinda a kisbolt előtt ácsorog már hajnalban, rájött, nem járhat mindig ugyanabba a boltba, mert ahogyan fogalmazott: „nagyon átlátszóak voltak a hazugságaim”.
„Általában este nyolcra hullarészegre ittam magam, elaludtam, hajnali két-három óra között mindig elvonásban ébredtem, utánpótlás kellett” – folytatja Melinda, majd kiemeli: „Akkor jöttem rá, hogy gáz van, amikor már nem volt elég az ital, amit este vettem hajnalra, és én voltam az első a hajléktalanokkal együtt, aki a hat órakor nyitó közért előtt sorban áll, hogy meg tudja venni az adagját. Néztem körbe-körbe, hogy „Úristen, mit keresek én itt? Hogy kerülhettem ilyen helyzetbe?”.
A nők alkoholfogyasztása társadalmi szinten keményebb megítélés alá esik, míg a férfiak körében a közös italozás teljesen elfogadott, sőt, támogatott, egy nagyivó nőt egyértelműen megvetés övez. Ez azért is veszélyes, mert így a nők sokáig egyedül maradnak a problémával, emiatt sokkal később kaphatnak segítséget, addigra pedig már komoly egészségügyi és pszichés problémák alakulhatnak ki.
Melinda öt évvel ezelőtt még egyáltalán nem tudta, mi a valós probléma az életében, bár látszólag minden adott volt, hogy boldog lehessen. A külvilág egy sikeres üzletasszonyt látott, aki férjével egy cégóriást vezet és két szép gyermeket nevel. Látszólag mindenük megvolt, ám ami valójában történt, az volt, hogy egy mérgező kapcsolatban totálisan elvesztette önbecsülését, az állandó leminősítések mellett, melyeket férjétől kapott, teljesen összement, bezárkózott, magányosan menedzselte a család életét, ameddig tudta. „Ekkoriban nagyon rosszul voltam lelkileg, a gyerekekkel kapcsolatban csak magamra számíthattam, a férjem nem segített, édesanyámat eddigre elveszítettem. A volt férjem, ha bármilyen tervem volt, azt mondta, felejtsem el, én arra képtelen vagyok. Ezek által az önértékelésem, a nőiességem a semmibe veszett. Elkezdtem az alkoholba menekülni, eleinte vele ittam, csak egy-egy pohár bort, majd egy-egy üveggel, később kettővel” – sorolta a felépülő függő nő, aki mára teljes értékű életet él. A rengeteg teher, ami Melinda vállát nyomta és a romboló párkapcsolat odáig feszítette őt, a végén azt vette észre, a napi két pohár borból két üveg lett, és amikor már nem volt megállás, a fantásüvegben valójában a narancsíz vodkával keveredett, hiszen úgy gondolta, azt nem veszik észre az ügyfelek.
A WHO adatai alapján a World Population Review összeállította az alkoholizmus világtérképét, melyen Magyarország első helyen szerepel, hazánkban él a legtöbb alkoholbeteg: a lakosság 21,2 százaléka érintett. A magyar nők 7,2 százaléka alkoholista, azaz legalább 691.344 nőnek van problémája az alkohollal. Döbbenetes, igaz? Közülük azonban nagyon kevesen fordulnak segítségért, hiszen országunkban még mindig stigmatizált ez a betegség, hiába pont ugyanolyan veszélyes, mint például a daganatos megbetegedések. A legtöbben még szégyellik, akár csupán háziorvosuk előtt is felvállalni a problémájukat. Szomorú ez, hiszen addiktológiai segítséggel és önsegítő közösségekkel a változás lehetséges, teljesen tünetmentessé válhat az alkoholizmus.
„Nem fogod elhinni, nagyjából harmincöt évesen kezdtem el inni, pedig a családi hátterem miatt egyvalamiben voltam biztos az életben: inni soha nem fogok és én jól fogom szeretni a gyermekeimet” – meséli Melinda, aki több évre az alkohol csapdájába esett, és amikor már feleszmélt, késő volt.
Miért volt késő? Igen, elveszített mindent. Lenullázta magát, anyagilag, lelkileg és fizikailag egyaránt. A teljes összeomlás viszont benyomta nála a segélykérő gombot, és szakemberhez fordult. A leálláshoz kell a „szenvedésnyomás”. Egy alkoholista akkor képes végleg felhagyni az ivással, amikor az már több szenvedéssel jár, mint kijózanodni. Ez fontos információ. Sajnos hiába mondjuk egy függőnek, hogy a józan élet fantasztikus, amiben bármit elérhet, amíg többet ad az alkohol, mint amennyit elvesz, nem fog változtatni.
„Egyszer annyit ittam, hogy elkezdtem hallucinálni. Láttam a nyolc éve elhunyt édesanyámat, ahogyan mellettem áll és azt mondja, gyere, várlak, úgyis lenne miről beszélnünk” – meséli Melinda, aki számára ez a jelenet annyira életszerű volt, hogy elfogta a rettegés, „meg fogok halni”. Ekkor megfogadta, nem iszik soha többet, de az elvonástól borzasztó kínok gyötörték. „Rájöttem, egyedül nem fog menni, segítséget kell kérnem” – meséli nekem beismerőn.
A betegség progresszív, azaz fokozatosan romló állapot, egy idő után szinte bizonyosan eljön a mélypont. A kérdés ilyenkor az, hogy a személy képes-e, hajlandó-e segítséget kérni. Szerencsés ezt a lépést megtenni, hiszen az alkohol elvonása olykor egészen súlyos, akár halálos tünetekkel járhat, egy szakember segíthet ezek elkerülésében.
Melinda úgy emlékszik a történtekre, mielőtt még segítséget kért: „Szinten tartó ivó voltam, nem az volt a lényeg, hogy berúgjak, hanem, hogy a bennem lévő szorongást oldjam. Eljutottam addig a pontig, hogy már napi egy liter vodka nem volt elég. Ekkor már a munkámban is kezdtem hibákat elkövetni, elég komolyakat. Például egy ötszázezer forintos számla helyett ötmilliót utaltam. A gyerekeimről nem igazán gondoskodtam, képtelen voltam mosni rájuk, nem érdekelt, hogy mit esznek, esznek-e. Nagyon sokszor láttak úgy, hogy rosszul voltam, ők próbáltak volna segíteni.
Az alkoholizmus betegség, amelyben a függő személy már nem képes szociálisan alkoholt fogyasztani. Jellemzője a sóvárgás, a tolerancia növekedése (azaz azonos hatás érdekében egyre nagyobb mennyiségű alkoholt kell elfogyasztani az idő előrehaladtával), a kontrollvesztés, lerészegedés, és akár a tudatvesztés. Több típusa létezik, a legismertebbek a szinten tartó (mindennapos) italozás, itt a fogyasztás folyamatos, a tolerancia növekedése miatt pedig az alkoholbetegen alig észrevehető az alkohol hatása. A probléma esetükben legkésőbb akkor mutatkozik meg, amikor valamilyen okból nem jutnak hozzá a napi megszokott adagjukhoz. Ekkor türelmetlenség, ingerlékenység, álmatlanság, vagy akár agresszió is jelentkezhet. Melindánál is ezek a tünetek tetté elviselhetetlenné a napokat. A második típus a kontrollvesztő, vagy „gépszíjas” ivás, esetében akár hónapokon keresztül egyáltalán nincs alkoholfogyasztás, majd súlyos, akár napokig tartó lerészegedés következik. A gépszíjas alkoholisták esetében szinte minden italozás részegséghez, vagy akár emlékezetvesztéshez vezet. Az alkoholisták harmadik típusa a „problémaivó”, esetében még nem feltétlenül alakult ki fizikai függőség, így elvonáskor nincsenek fizikai tünetei, azonban erős lelki igénye van az alkoholfogyasztásra, ugyanis ezt használja ellazulásra és a problémák látszólagos megoldására, elfelejtésére. A pszichikai függőség itt is határozottan jelen van, s mivel probléma mindig akadhat, egyre gyakrabban nyúl a problémaivó is pohár után.
Melinda is a problémákra kezdte rendszeresen használni az alkoholt, majd nagyon hamar átcsúszott a szinten tartó kategóriába. A szégyen, ami az ivással jár, a legtöbb nőt valóban elzárja a segítségtől, így Melindát kifejezetten szerencsésnek tartom, hogy meg tudta tenni a kellő lépéseket ahhoz, hogy le tudjon állni.
Nagyon fontos tudni, hogy a rendszeres, nagy mennyiségű alkohol elvonása csakis szakember segítségével biztonságos. Az elvonási tünetek az esetleges delírium beálltával akár halálosak is lehetnek, ezért nem szabad önállóan kísérletezni a leállással!
(Az alanyok személyazonosságának védelmében a neveket és néhány részletet megváltoztattunk)
Szerző: Bőhm Andrea, addiktológiai konzultáns
