Így kell ülni, ha jót akarunk a testünknek

2024. július 06.
Jól tudjuk, mennyire ártalmas a sok ülőmunka, ahogy azt is, milyen károkat okozhat a nem megfelelő ülő pozíció. Most elmondjuk, hogyan kell helyesen ülni, ha szeretnéd az évek múlásával is megőrizni az egészségedet.

Manapság az emberek többsége ülő munkát folytat, ami azt jelenti, hogy időnk nagy részét ebben a testtartásban töltjük el. Arról már rengeteget hallottunk, mennyire pusztító hatással lehet ez az életmód az egészségünkre, de valljuk be, a legtöbben nem igazán tudunk tenni ellene, hogy a napunk jelentős részét egy számítógép előtt ülve töltsük. Épp ezért nagyon nem mindegy, hogy pontosan hogyan is ülünk. Vannak, akik azt állítják, hogy egy bizonyos ülés akár kifejezetten egészséges is lehet – de persze a helyzet azért nem ennyire egyszerű. Az alábbiakban ezt járjuk körül.

Földön ülés: a Szent Grál?

Valószínűleg kevesen gondoltak erre, hiszen felnőttként már viszonylag ritkán vesszük fel ezt a pozíciót, de sok szakember szerint kifejezetten jó ötlet lehet a földön, törökülésben ülni. A pozíció mellett kampányoló fizioterapeuták szerint a törökülés elsősorban azért hasznos, mert segít nyújtani az alsó végtagokat. Egyesek szerint kifejezetten jó lehet például a térd körüli izmoknak és szalagoknak, de az is hasznos, ha a földön egy kemény, egyenes felületen ülünk. Persze nagyon nem mindegy az sem, hogy pontosan hogyan vesszük fel a törökülést. Ideálisan ülés közben ügyelünk rá, hogy a gerinc egyenes és megfelelően nyújtózik, és hogy a nyak a gerinc meghosszabbítása, felfelé törekvő fejbúbbal. 

Nagyon eltér, hogy kinek mennyire „érnek le” térdei törökülés közben: ha nagyon merevnek érezzük magunkat, a törökülés olyasmi, amit érdemes lehet gyakorolni, hogy így nyújtsuk az alsótest izmait, többek között a combok és a fenék izmait. Ez különösen az évek múlásával lehet fontos, hiszen ahogy idősebbek leszünk, a testünk egyre merevebbé válik. Ha törökülésben ülünk néha, azzal sokat tehetünk a mozgástartományunk megőrzéséért, testünk rugalmasan és fitten tartásáért.

Megfelelő ülés – a változatosság a kulcs

Mégsem jó ötlet azonban, ha folyton a földön ülünk törökülésben. A szakemberek szerint az egészség kulcsa leginkább a különböző – megfelelő – pozíciók váltogatásában rejlik. A legjobb, ha egy munkanap során néha egy asztal mellett ülünk, máskor törökülésben helyezkedünk el, néha pedig állva dolgozunk. A megfelelő tartáshoz az is nagyon fontos, hogy megfelelő pozícióba helyezzük el a laptopot vagy számítógépet, és hogy kényelmes, a tartást megalapozó cipőt viseljünk.

És persze a legjobb, amit tehetünk, ha időnként megszakítjuk a gép előtt végzett munkát és az ülést egy rövidke, kellemes sétával és egy kis nyújtással. Már pár percnyi tudatos nyújtás is rengeteget segíthet egészségünk megőrzésében, fontos azonban, hogy jól végezzük ezeket a gyakorlatokat, vagyis ne terheljük feleslegesen a szalagokat, ízületeket. Épp ezért a legjobb, ha gyógytornász vagy fizioterapeuta segítségével gyakorolunk be egy személyre szabott gyakorlatsort, amit később már egyedül is biztonsággal, rendszeresen elvégezhetünk.

Forrás: HuffPost Fotó: Getty Images