- Az ingerkereső viselkedést gyakran az autizmus spektrumzavarral és az ADHD-val kapcsolják össze, pedig nem mindenki van a spektrumon, aki él az ingerkereséssel.
- Egy dal meghallgatása újra és újra, különösen egy bizonyos részleté, lehet ingerkereső viselkedés a pszichológus szerint.
- A cél nem az, hogy megszüntessük az ingerkereső viselkedést, például a haj csavargatását, hanem megtalálni, mi váltja ki.
Amikor idegesek, feszültek vagy túlterheltek vagyunk, gyakran önkéntelenül mozdulunk: megrázogatjuk a lábunkat, rágjuk a körmünket vagy a szánk szélét, hajunkat csavargatjuk. Ezek a kis mozdulatok nem szokások, hanem a testünk természetes válaszai – segítenek megnyugodni, fókuszálni, újra egyensúlyba kerülni.
A szakértők ezt a jelenséget, viselkedést ingerkeresésnek nevezik, ami nemcsak természetes, de sokszor kifejezetten hasznos is. (Szemben a tickel, ami egy önkéntelen, uralhatatlan, reflexszerű megnyilvánulás, viszont szintén főként a stressz váltja ki. Ebben hasonlít az ingerkereső viselkedésre.)
Amikor a testünk segít megnyugodni
Mindannyian ismerjük azt az érzést, amikor egy feszült értekezlet alatt önkéntelenül rázni kezdjük a lábunkat, vagy amikor stresszhelyzetben a körmünket rágjuk. Ezekkel a viselkedésekkel – ismétlődő mozdulatokkal, hangokkal vagy gesztusokkal – a testünk ösztönösen próbálja levezetni a feszültséget, hogy újra összpontosítani tudjunk.
A pszichoterapeuta Stephanie Gardner-Wright szerint az ingerkeresés „néha nemcsak hasznos, hanem egyenesen szükséges is” ahhoz, hogy levezessük a felgyülemlett energiát, oldjuk a szorongást, vagy fenntartsuk a figyelmünket.
Nem csak az autizmushoz köthető, mindannyian csináljuk
Bár az ingerkereső repetitív viselkedést gyakran az autizmushoz vagy az ADHD-hoz társítjuk, valójában mindenki végez ilyen mozdulatokat. Tény persze, hogy az eltérő idegrendszeri fejlődésű, azaz neurodivergens embereknél ezek gyakoribbak, intenzívebbek és tudatosabban jelen vannak. De alapvetően egészséges és adaptív viselkedésről van szó.
A brit szakember Lauren Dawson szerint az ingerkeresés „nagyon egyéni”, és attól függ, kinek mi segít megnyugodni. Lehet vizuális, taktilis (tapintásos), auditív (hallás), szaglási vagy akár egyensúlyérzékeléssel kapcsolatos inger, ami mind a saját idegrendszerünk nyugtatására szolgál.
A leggyakoribb ingerkereső viselkedések, amiket észre sem veszünk
Ne próbáljuk elnyomni, inkább értsük meg
A társadalom gyakran félreérti ezeket a mozdulatokat, és „rossz szokásnak” vagy „furcsaságnak” tartja őket. De a szakértők szerint nem kell és nem is szabad elfojtani az ingerkeresést, amíg az nem okoz kárt nekünk vagy másoknak. (Emlékszünk még? Ne hintázz versmondás közben! Pedig ebben az esetben is az ingerkereső magatartás, az állás közben hintázás a nyilvános szereplés okozta stresszt segít oldani, hogy koncentrálni tudjunk.)
Gardner-Wright szerint az ingerkeresés az egyik legegészségesebb módja annak, hogy megbirkózzunk a nehéz érzelmekkel vagy – paradox módon – a túl sok külső ingerrel. Ha megtiltjuk magunknak, az csak fokozza a szorongást és hosszú távon akár testi, pszichoszomatikus panaszokat is okozhat.
Amikor oda kell figyelnünk
Vannak azonban esetek, amikor az ingerkereső viselkedés valóban ártalmas lehet, például ha valaki tépdesi a haját, véresre harapja a körmét vagy a bőrét, ami már sérüléseket okoz. Ez már azt mutatja, hogy a szorongás nem egyszerű hétköznapi stressz, hanem valami mélyebben húzódó, erős érzet, és szakemberre van szükség ahhoz, hogy megbirkózzon vele valaki.
A jó hír: léteznek hatékony terápiák, például kognitív viselkedésterápia, amelyek segíthetnek a kiváltó okok feltárásában és a biztonságosabb megküzdési stratégiák kialakításában.
Összegzés
Az ingerkereső viselkedés tehát nem hiba, nem betegség, és nem is valami, amit „ki kell irtani” magunkból. Inkább egy ösztönös megnyilvánulás,, amely segít bennünket abban, hogy megőrizzük a belső egyensúlyunkat.
Ahogy a pszichológus fogalmaz: „ha megtiltjuk az ingerkeresést, elvesszük az öröm és az önnyugtatás lehetőségét. Inkább tanuljuk meg elfogadni, mert a testünk pontosan tudja, mire van szüksége.”
Forrás: Huffington Post, fotó: Unsplash/Getty Images
