Kedvenc helyünk a héten: Tigris

2019. május 08.
Lenyűgözően merész, szofisztikált, egyedi vagy éppenséggel szupertrendi? Egy biztos, valamitől különleges és különlegesen jó, azaz igazi Marie Claire kedvenc. Sorozatunkban jellegzetes és izgalmas helyeket mutat be nektek kolléganőnk, Bodnár Zsófia.

Ezen a héten egy klasszikus, mégis innovatív vendéglőt fedeztünk fel, amely ugyan már évtizedek óta ismert a tősgyökeres 5. kerületi lakók számára, idén márciusban kisebb átalakuláson ment keresztül.

Bemutatjuk a Tigrist, a magyar konyha egyik kortárs nagykövetét és a Michelin-kalauz állandó szereplőjét, étlapján főszerepben a libamájjal.

A Mérleg utcai, már-már történelmi helyszínnek számító brasserie-t 2008-ban Bánki Sándor és Duska Sándor álmodta tovább, akiknek neve a borászok között sem fog ismeretlenül csengeni. Ritka olyan vállalkozásról hallani, ahol az alapító felek 11 év után is baráti viszonyban, és folyamatos összhangban működnek, a Tigris tulajdonosainál viszont az étterem mellett a népszerű DiVino üzletlánc sikere igazolja az összetartást.

Nem véletlen, hogy a libamájjal operáló decens étlap mellett kiemelt figyelmet fordítottak a minőségi borfelhozatalra is, közel 6000 palack magyar évjárat büszke tulajdonosai. A mennyiség ebben az esetben kivételesen azonosítható a minőséggel is, hiszen a Tigris például a Gere és Szepsy pincészet referencia étterme, de kóstolhatunk náluk olyan tételt is, amelyet Keleten (is) már aranyárban mérnek.

Ami az étlapot illeti, a város egy újabb szempontból rendhagyó étterméről beszélhetünk. Büszkén állítják középpontba az egyik legnépszerűbb hungarikumot, a libamájat, elképesztően izgalmas formátumokban. Jámbor László, a Tigris fiatal konyhafőnöke friss és meglepő fogásokat álmodott meg, ajánlatait magunk is végikóstoltuk.

Az előételként tálalt négyes libamáj-variáció mennyei ízelítő a Tigris ízlésvilágából. Balról jobbra haladva egy natúr libamájjal kezdjük a sort kamillazselével és sárgabarackkal, amit a mangalicasonkába tekert testvére folytat paprikával és eperrel, ezután egy intenzív verzió következik szarvasgombával és étcsokoládéval megbolondítva, majd sokak kedvence, a méltán népszerű brulée zárja a sort. Mindehhez egy klasszikus, tokaji szamorodni aszú dukál, amelyből érdemes minden falat után kortyolni egyet. És muszáj megbeszélni az asztalnál, hogy kinek melyik volt a kedvence!

Ezt követően egy stílusosan tálalt, vajpuha libamáj érkezett sütőtöklepénnyel, mangó chutney-val és a hozzá legjobban passzoló, könnyed rosé párosítással.

Fokozva a gasztronómiai élvezeteket megismerhettük az új étlap egyik „legfemininebb” szereplőjét, a a rostonsült kacsamellet narancsos cikóriával, törökmogyorós túró-”gnocchival”.

Jámbor László kreativitását hűen tükrözik az általa megálmodott variációk és fantasztikus textúrák, ami a desszertben is megmutatkozott. A Séf Álma 2.0 egy őszibarack formájú meglepetés, igazán édes lezárása egy elegáns vacsorának.

Nem tudunk elmenni szó nélkül az enteriőr mellett sem, amely ismét a tulajdonosok kifinomult ízléséről árulkodik. A pepita padló, és antik bárpult az időtlen brasserie hangulatot erősíti, míg a falon Barabás Zsófi festményeit csodálhatjuk.

Legnagyobb elismerés számukra az állandó hely a Michelin-kalauzban, mostantól pedig mi is szeretettel ajánljuk a Tigrist mindenkinek, aki szívesen vacsorázna libamáj különlegességeket kiváló borpárosítással!

Mikor: vacsoraidőben, évfordulóra, első vagy éppen a sokadik randira, üzleti vacsorákra, erősen javasolt asztalfoglalással! Tehát minden olyan alkalomra, amikor a cél lenyűgözni partnerünket.

Marie Claire plusz: kényelmes, és stílusos méregzöld bársony székeikkel éppúgy marasztalják vendégeiket, mint a meglepetés sajtválogatással, amely egy elegáns zsúrkocsin érkezik az utolsó fogás után. Ez a ház ajándéka, egy kis kedveskedés, amiért náluk töltöttük az estét.

Kiknek ajánljuk: azoknak, akik szeretnek rákészülni egy estére, felvenni a kedvenc ruhájukat és taxit hívni a különleges alkalomból kifolyólag. Na meg persze a libamáj fanatikusainak, akik egy igazán különleges vacsorára vágynak!

Árfekvés: Az ötfogásos gourmet menü 22 500 Ft, az aktuális, teljes étlapért kattints ide. 

Szöveg és fotók: Bodnár Zsófia