Ne dobd ki a lejárt fűszereket: segít a hevítés!

2019. november 10.
A fűszerek sosem öregszenek el igazán, csupán veszítenek az erejükből. Szerencsére egy kis melegítéssel könnyen feléleszthetjük az aromájukat, és remekül használhatjuk őket például különböző mártogatósok elkészítéséhez.

A lejárt(nak hitt) fűszerek kidobása ugyanúgy az étel pazarlásának számít, mintha az ebéd felét a szemétbe öntenénk. Ráadásul a fűszerek igazából sosem mennek tönkre, csupán veszítenek az ízükből és erejükből.

Ezt megelőzhetjük azzal, ha amelyik fűszert csak lehet, egészben tároljuk, így évekig használhatjuk, hiszen az őrléskor mindig frissen tesszük az ételünkbe. A légmentesen záródó üvegek, a napfénytől védett tárolóhely szintén meghosszabbítják az élettartamukat. Ám ha elöregednek a fűszerek, akkor sincs minden veszve.


A hő segítségével visszaadhatjuk az elöregedett fűszerek aromáját. Az egész fűszereket szárazon süssük, míg nem érezzük az illatukat és ki nem pattognak. Ezután tegyük az ételbe vagy az őrlőbe a felfrissített aromájú fűszert. Az őrleményeknek is segíthet ez az eljárás, ám egy kis olajat is tehetünk a serpenyőbe a hevítés előtt. Az őrölt fűszerek esetében nem árt óvatosnak lenni, el ne égessük.

Ha nagyobb mennyiségben van elöregedett fűszerünk, elkészíthetjük belőlük a saját garam masala vagy ras el hanout fűszerkeverékünket, melyet aztán bátran adagolhatunk a különböző fűszeres szószokhoz. Ráadásul a saját ízlésünkhöz igazíthatjuk ezeket a fűszerkeverékeket, olyan arányban használva bennük a csípős és édes fűszereket, ahogy csak szeretjük.

Forrás: The Guardian
Fotó: Unsplash