Vegán reggeli: zöldséges csicseriomlett

2021. szeptember 30.
Tudtátok, hogy omlett tojás nélkül, vegán módon is készülhet? Bernáth Melinda, a Smarta bloggere azt is megmutatja nektek, hogyan!

Szeretek új dolgokat kipróbálni, megismerni új alapanyagokat és ízkombinációkat. Régóta kacérkodtam már a csicseriomlett elkészítésével, és annyira jól sikerült már az első is, hogy a receptjét mindenképp meg szerettem volna osztani veletek. Nem vagyok vegán, de ettől függetlenül nagyon szeretem a zöldségalapú ételeket, és akár hetekig elvagyok hús nélkül. Viszont még nincs túl nagy gyakorlatom a vegán ételek elkészítésében, most tanulom. Pont ezért örültem, hogy nálam járt Császár Fanni, aki nemcsak vegán módon étkezik, de ez is a munkája, és megtanított vegán csicseriomlettet készíteni.

Több zöldség, kevesebb hús?

A vegán konyha nem egyenlő az ízetlen salátalevelek evésével, ennél sokkal izgalmasabb. Talán emiatt is rajongok annyira Törökországért, mert ott annyira változatosan tudják készíteni a zöldség- és gabonaalapú ételeket, hogy hetekig nem lehet megunni.

Viszont még az út elején vagyok, hiszen én is a húsalapú konyhát hozom otthonról, és a megszokásokból, az ismert alapanyag használatból nehezebb kimozdulni, hiszen mennyivel egyszerűbb(nek tűnik) felverni 3 tojást, felkarikázni egy kis darab kolbászt, és rutinszerűen összedobni a kolbászos rántottát, mint egy rakat új alapanyagot beszerezni, és megtanulni más alapokon főzni. De azt gondolom, hogy a komfortzónából kilépni mindig kihívás, és sokat lehet belőle tanulni.

A másik oka annak, hogy szeretném elsajátítani a vegán konyha alapjait, hogy csökkentsem az állati eredetű ételek mennyiségét, hiszen a globális túlfogyasztásnak hamarosan igen nagy ára lesz. Ez nem azt jelenti, hogy teljesen le akarok mondani ezekről az alapanyagokról és ételekről, de szeretném a súlyát csökkenteni az étkezéseimben.

De térjünk vissza a recepthez, ami nekem nagyon ízlett, és ezentúl gyakran el fogom készíteni, és kísérletezni fogok azokkal az alapanyagokkal, amelyekről Fannival beszéltünk.

Vegán gombás csicseriborsó-omlett

csicseri-omlett

Hozzávalók:

  • 150 g csicseriborsó liszt
  • 1 kávés kanál kala namak (fekete) só
  • 1 kávéskanál római kömény
  • 2 kávéskanál kurkuma
  • 1 evőkanál sörélesztőpehely
  • 1 dl növényi tej
  • kb 1 dl víz – de igény szerint kell adagolni, hogy megfelelő állaga legyen
  • só, bors ízlés szerint
  • olívaolaj
  • 1 db kápia paprika
  • 100 g barna csiperke
  • Friss zöldfűszerek: petrezselyem, koriander

Elkészítés:

  1. Egy serpenyőben kevés olajon megsütjük a felaprított gombát és a paprikát, majd kiszedjük, és félre tesszük.
  2. Egy keverőtálba beletesszük az omlett száraz hozzávalóit, majd a tejjel és vízzel alaposan elkeverjük. Palacsintatészta-állagot kell kapnunk.
  3. Ha szükséges, a serpenyőbe tegyünk még egy kevés olajat, majd ha már átmelegedett, mehet bele a tészta fele. Közepes hőmérsékleten süssük pár percig, amíg az alja már megszilárdul. Ekkor a mehetnek rá a sült zöldségek, amelyek a lágy tésztába kicsit beleragadnak, és ezután már fordíthatjuk is az omlettet.
  4. Készre sütjük a másik oldalát is, és friss fűszernövényekkel tálaljuk a csicseriomlettet.

Ha kíváncsi vagy, hogy mi hogyan készítettük, akkor nézd meg a videónkat:

Szerző: Bernáth Melinda (Smarta)

Még több szuper receptért kattints

a Smarta.hu-ra!

Olvass tovább!