Ezt a vegán gombapaprikást az egész család imádni fogja!

2023. február 26.
Még hogy a vegánok csak füvet legelnek... A Nosalty ezen a héten egy isteni, tejmentes gombapaprikást hozott el nekünk.
Ezt a vegán gombapaprikást az egész család imádni fogja!

gombapaprikás az egyik legkedvesebb pörköltfélénk, hiszen pikk-pakk megfő, laktató és könnyen elkészíthető diétásan vagy épp mentesen is. Ezúttal egy tejmentes, vegán verziót készítettünk, amihez bulgurt tálaltunk köretként, de rizshez, tésztához és nokedlihez is remekül passzol. Bármelyik hétköznap este bátran neki lehet állni, olyan gyors, de vasárnapi ebédként is megállja a helyét.

Elkészítés:

Egy nagyobb serpenyőben összemelegítjük a margarint és az olívaolajat, majd alaposan megpároljuk rajta az aprított hagymát és fokhagymát, kicsit akár karamellizálhatjuk is. Ízesítjük sóval, borssal, majorannával (a videóból ez kimaradt), majd hozzáadjuk a szeletelt gombát. Felöntjük egy kevés fehérborral, majd hagyjuk, hogy összeessen a gomba. Akár kevés vizet is önthetünk alá, illetve a bort is cserélhetjük vízre vagy alaplére.

Felöntjük egy kevés fehérborral

Felöntjük egy kevés fehérborral

Ha már jól összeesett a gomba, gyakori kevergetés mellett puhára főzzük, és ezzel együtt elfőzzük a leve nagy részét is. Amikor a gomba már kellemesen puha, megszórjuk az egészet egy kevés keményítővel és jó adag füstölt fűszerpaprikával is. Alaposan elkeverjük, majd hozzáadjuk a növényi tejfölt, és azzal is alaposan elkavarjuk. Ha nagyon besűrűsödne, kevés vízzel korrigáljuk.

Azon melegében fogyasszuk jó adag petrezselyemmel megszórva.

Bulgurral, rizzsel vagy tésztával egyaránt isteni.

A pontos hozzávalókért kattints a Nosalty oldalára!

nosalty-uj-logo