Nem riadnak vissza a manipulációtól, hiszen tudják jól, mások befolyásolásával sokkal könnyebben elérhetik a céljaikat. Az alábbi négyesnek a manipuláció annyira áthatja a mindennapjait, hogy gyakran nincsenek is igazán tudatában annak, amit éppen csinálnak.
Ikrek (május 22. – június 21.)
Ikrekként professzionális szintre fejlesztetted a hazudozást. Nagyon jól bánsz a szavakkal és ezt a tehetségedet hajlamos vagy a saját érdekeid szerint használni. Könnyen mások bizalmába tudsz férkőzni, az embereket egyszerűen az ujjaid köré csavarod, akik előszeretettel meg is nyílnak előtted. Ezzel azonban saját magukat sodorják bajba, hiszen Ikrekként te később probléma nélkül felhasználod bárki féltett titkát.
Rák (június 22. – július 22.)
Mivel Rákként nagyon is szentimentális vagy, gyakran te magad válsz az érzelmeid áldozatává. Arra van szükséged, hogy megértő és elfogadó barátokkal vedd körül magad, de ezeket a fontos tulajdonságokat igazából nem becsülöd meg bennük. Miközben a környezeted minden tőle telhetőt megtesz, csak hogy jól érezd magad, te Rákként úgy érzed, hogy nem kapsz elég törődést és figyelmet. Ekkor veted be az érzelmi manipuláció fegyverét: önsajnálattal, áldozati szereppel próbálod elérni, hogy még inkább a figyelem középpontjába kerülj.
Mérleg (szeptember 23. – október 22.)
Hogy mégis mit keres ezen a listán az a csillagjegy, aki a legigazságosabb és leginkább kiáll az egyenlőtlenségek ellen? Mérlegként neked a legfontosabb, hogy mindig harmónia vegyen körül, éppen ezért hajlamos vagy mindenkinek pontosan azt mondani, amit az hallani szeretne. Mindig mindenki kedvében szeretnél járni, ez azonban oda vezet, hogy gyakran kell hazudnod vagy éppen manipulálnod az embereket. Mindent megteszel, hogy elkerüld a konfrontációt, és pont ez tesz téged a legkevésbé őszinte csillagjeggyé.
Skorpió (október 23. – november 22.)
Skorpióként te foglalod el az első helyet ezen a listán, nem véletlenül. Nagyon szenvedélyes és határozott vagy, és mellette rendkívül manipulatív is. Akkor sem hátrálsz meg, ha tudod jól, hogy rosszat tettél, ravasz vagy és féltékeny természetű, ügyesen használod ki mások gyengeségeit. Néha túl messzire mész, de te ezt hajlamos vagy nem észrevenni, egészen addig, amikor már túl késő nem lesz. Hajlamos vagy a fenyegetőzésre, a zsarolásra, és előszeretettel tartasz érzelmileg sakkban másokat.
Fotó: Getty Images