Vigyázz ezekkel a csillagjegyekkel! Soha nem elégedettek semmivel

2023. június 02.
Mindig többet, mindig mást akarnak. És könnyen elhitetik másokkal, hogy a hiba bennük van. Azért sem árt, ha óvatosak vagyunk azokkal a csillagjegyekkel, akik sosem elégedettek semmivel, mert az önbecsülésünket akár néhány szóval képesek földbe döngölni.
Ez a 3 csillagjegy sohasem elégedett semmivel
  • Észrevetted már, hogy vannak olyan emberek, akik mindegy, mennyit érnek el, soha sem elégedettek semmivel?
  • Még akkor is többre vágynak, ha mindent megkaptak az élettől és a körülöttük lévőktől, amit akartak.
  • Ez nem csak az anyagi javakra vonatkozik.

A csillagjegyünk árulkodhat az alapvető személyiségjegyeinkről. Ám nem csak a jó tulajdonságokról. Fordított esetben is hasznos lehet azonban tudni valakinek a csillagjegyét. Ez segíthet viszonyulni a másik emberhez, különösen ha óvatosságra van szükségünk.

Vannak ugyanis olyan csillagjegyek, akik nem feltétlenül vannak jó hatással a másik emberre. Személyiségükből fakadóan elégedetlenek mindig mindennel, és hajlamosak lehúzni másokat is. Bár általában elérik a céljaikat, folyamatosan többet és mást akarnak, még akkor is, ha ezt csak mások rovására tudják megszerezni. Mutatjuk, mely csillagjegyekkel jobb két lépés távolságot tartani, mert hajlamosak elhitetni velünk, hogy bennünk van a hiba, mi nem vagyunk elég jók.

A Kos (március 21. – április 20.) sohasem elégedett semmivel

Természeténél fogva imád vadászni és addig nem nyugszik, míg sikerre nem viszi terveit a Kos. Folyamatosan új célokat tűz ki maga elé, amiket ha elér, hamar unatkozni kezd és valami újra szomjazik. Izgatottság, szenvedély, majd unalom – ezt az ívet járják végig mindig, mindennel a csillagjegy szülöttei. Amit már megszereztek, nem elégíti ki a Kosokat, nem nyugszanak, míg övék nem lesz a következő dolog, ami felkelti az érdeklődésüket.

Az Ikrek (május 22. – június 21.) sohasem elégedett semmivel

Az Ikrek csillagjegy szülöttei könnyen ráunnak a dolgokra és sosem elégedettek

Az Ikrek csillagjegy szülöttei könnyen ráunnak a dolgokra és sosem elégedettek

Könnyen beleunnak a dolgokba és mindig keresik a még izgalmasabb újdonságokat az Ikrek. Mindegy, hogy munkáról vagy magánéletről van szó, sohasem elégedettek. Ha úgy érzik a csillagjegy szülöttei, nem elég izgalmas valami, továbbállnak. Csak akkor képesek hosszabb ideig lehorgonyozni, ha képesek vagyunk játszani velük és fenntartani az érdeklődésüket. De erre alapozni bármit, nem életbiztosítás.

A Nyilas (november 23. – december 21.) sohasem elégedett semmivel

A csillagjegy szülöttei mindig új kalandokra szomjaznak, képtelenek egy helyben ülni. Csak a legjobbal elégszenek meg, és egy idő után elkezdenek kételkedni abban, hogy vajon ami megvan az életükben, az valóban a lehető legjobb-e. Ez a munkára és magánéletre egyaránt igaz. Az sem zavarja őket, ha kockáztatniuk kell, sokkal rosszabb számukra az elégedetlenség érzése.

Forrás: Marie Claire Greece, fotó: Unsplash