Robbanó színek és metálos csillogás: a nyári outfit tökéletes kiegészítője

2018. május 10.
Steppelt bársony, bőr, élénk piros, bordó, mustár és extravagáns metál színekben érkeznek a legújabb STUDIO JULIANNIE táskák. A két lány egy hatalmas színrobbanást alkotott az idei tavaszi/nyári szezonra.

Julcsi és Anna 2016 februárjában kezdtek együtt dolgozni. Először blog formájában szólították meg a nőket, majd 2017 nyarán kijöttek első táskakollekciójukkal is. “Valami maradandót szerettünk volna létrehozni, ahol  a tervezés örömet okoz, de később mások hasznára is válik. Mindketten rajongunk a táskákért, Anna remekül rajzol és bár kezdetben neszesszereket alkottunk, valahogy átalakult az irány és végül a táskákban találtuk meg az alkotás örömét.”

A márkát ketten alapították, Julcsi a brand menedzseri feladatokat látja el, míg Anna a kreatív részekért felel. “Nemcsak munkatársak vagyunk, barátok is, ezért a néhai nézeteltérések ellenére a közös hang mindig megvan. Ami az egyikünkből hiányzik, az megvan a másikunkban, és fordítva, egyszóval kiegészítjük egymást. A nevünk is így lett JuliAnnie. Mivel ismerjük egymás erősségeit és gyenge pontjait, hatékonyan tudunk együtt dolgozni, változni és folyamatosan fejlődni.”

A STUDIO JULIANNIE a merész, öntudatos nő márkája, aki hisz magában, és nem fél megmutatni igazi énjét. Időtálló, minőségi táskáikat letisztult, minimalista dizájn jellemzi, melyhez mindig csempésznek egy kis vidámságot az anyagokkal, a kiegészítőkkel vagy a színekkel. A luxus minőség mellett fontos számukra a viselhetőség, a sokoldalúság, és a mindennapi praktikum is.

A megújult webshopban jelenleg 3 kapszulakollekció érhető el. A STUDIO BAG-ek és MINI BAG-ek 6 színben választhatóak, melyek közül a nagyobb darabok variálhatóak kétféle vállpánttal vagy anélkül is. A BASIC BAG kollekciót a praktikum inspirálta, biztos kiegészítője mindhárom fazon a hétköznapoknak. Az új COLOR POP kollekció eleme pedig 7 apró, steppelt ékszertáska, színes kendőkkel, melyhez most 3 metálos, különleges textúrájú bőr is csatlakozik – arany, ezüst és rosegold színben.

A lányok célja, hogy megmutassák, a fast fashion darabok helyett érdemes időtálló, minőségi táskákat beszerezni, melyek évekig kiszolgálásának és kiegészítenek minket. Ha pedig a dizájner termékek mellett döntünk, fontos, hogy magyar termékeket válasszunk, melyek nem csak szívünkhöz állnak közelebb, de ár-érték arányuk is jóval kedvezőbb.

Kattints a képre a galériáért!

12 fotó megtekintése

HOL: studiojuliannie.com

Promóció