Nagyon nem mindegy, hogyan készülünk az ünnepekre!

2020. december 07. |

Nyakunkon a karácsonyi láz, habár idén a vírushelyzet miatt lehet kicsit minden más lesz, még élénken él bennünk az ilyenkor szokásos felhajtás emléke: az emberek hatalmas csomagokkal tülekednek a bevásárlóközpontokban, miközben szinte lépni sem lehet a sok bódétól és alkalmi árustól. A nagyobb városokban hatalmas a forgalom, mindenhonnan elkésünk, bosszankodunk, míg végül a teljes idegösszeomlás szélére sodródva jutunk el az ünnepekig. Pedig lehetne ez másképp is!

Az év legkiemeltebb és legfontosabb ünnepére természetesen fel kell készülnünk. Szenteste előtt valóban sok a teendő, de talán, ha egy kicsit másképp állunk hozzá, az előkészületekben is találhatunk örömet, meghittséget, különleges hangulatot. Hiszen az ünnep valójában már az adventi időszakban kezdetét veszi, amikor még csak elkezdünk a karácsonyra gondolni. Álljunk meg ekkor egy pillanatra, és szánjunk egy kis időt magunkra, mérjük föl az erőnket, lehetőségeinket, vizsgáljuk meg magunkat kívül-belül, vegyünk sorra minden, az év során hozzánk nőtt szokást, régóta őrzött érzést, vagy bent rekedt gondolatot. Döntsük el, hogy mit akarunk megtartani, továbbvinni belőlük a jövő évre, és mi az, amit 2021-re szívesen lecserélnénk valami újra, vagy amitől inkább megválnánk. Tekinthetjük ezt egyfajta belső lomtalanításnak is. Ahogyan valakit néhány pluszkiló vagy egy régi szerelem, sokakat a dohányzás kísér el hosszú éveken keresztül.

A ma már mindenki számára ismeretes kockázati tényezők tudatában is, több mint egy milliárdan dohányoznak világszerte. Ez pont annyi, mintha 1800-ban a világ teljes népessége dohányzott volna. A helyzet hazánkban sem jobb: Magyarország lakosságának körülbelül egynegyede, azaz több mint kétmillió ember fogyaszt rendszeresen valamilyen dohányterméket. 

A tudomány jelenlegi állása szerint a dohányzáshoz köthető betegségek kialakulásáért nem a nikotin – amely valóban erős függőséget okozó anyag és például fejfájással, szédüléssel járhat – a leginkább felelős, hanem az elsődleges veszélyforrás az égés és az égés során keletkező füst. A cigarettafüstben több mint hétezer vegyi anyag van, amelyek közül 93-ról megállapította az Amerikai Egyesült Államok Élelmiszer- és Gyógyszerengedélyeztetési Hivatala (FDA), hogy káros vagy potenciálisan káros az egészségre. Emellett szintén fontos tény az is, hogy cigarettázáskor a dohányosok a környezetükben lévőket is veszélynek teszik ki, a füstben keletkezett káros anyagok számukra is ártalmasak. 

Éppen ezért magunkat és környezetünket úgy védhetjük meg leginkább a dohányzás okozta ártalmaktól, ha rá sem szokunk, illetve, ha már rászoktunk, akkor igyekszünk minél előbb letenni a cigarettát. A dohányzás ártalmait ugyanis úgy kerülhetjük el, ha egyáltalán nem fogyasztunk dohány- és nikotintartalmú terméket. Azok a felnőtt dohányosok viszont, akik valamiért nem szoknak le, ma már választhatnak olyan alternatívákat is, amelyekkel kevesebb káros hatásnak tehetik ki saját magukat és a környezetükben élőket, mint a cigaretta esetében.

A tudomány fejlődésének köszönhetően ma már különböző füstmentes technológiák állnak rendelkezésre a dohányzási ártalmak csökkentésére, mint például a nikotinsóval működő technológia, a nikotintartalmú folyadék elektronikus hevítésén alapuló e-cigi, vagy a dohány-hevítéses technológia. Mindhárom technológiában közös, hogy használatuk során nincs égés, ezért füst sem keletkezik, de az adott technológiától függően, dohány-, illetve nikotinpára szabadul fel.

Fontos tudni, hogy a füstmentes technológiák sem kockázatmentesek, hiszen ezek is tartalmaznak nikotint, ami függőséget okoz, és megemeli a szívfrekvenciát, valamint a vérnyomást. A nem megfelelő minőségből fakadó esetleges mellékhatások pedig csak megbízható forrásból származó anyagokkal kerülhetők el. Éppen ezért az ünnep és a hétköznapok szépségét azzal biztosíthatjuk, ha egyáltalán el se kezdünk dohányozni. Dohányzás esetén pedig az ünnepek közeledtével itt a pillanat, hogy teljesen megszabaduljunk a dohány- és nikotintartalmú termékektől, mert kizárólag a leszokással küszöbölhetők ki a legnagyobb mértékben a dohányzás és a nikotin ártalmai.

A cikk társadalmi felvilágosítás céljából, reklámnak nem minősülő tájékoztatásként készült a Philip Morris Magyarország Kft. hozzájárulásával.

Szólj hozzá te is!

Még több Kirakat

Kíváncsi vagy a szépség receptjére? helia-d

Kíváncsi vagy a szépség receptjére?

Mit üzen az arcbőrünk? arcbőr

Mit üzen az arcbőrünk?

A H&M új tervezői együttműködése egy varázslatos mesébe repít minket designer kollekció

A H&M új tervezői együttműködése egy varázslatos mesébe repít minket