Miért hideg a lábam mindig?!

2020. november 04.
A hideg, fázós láb az őszi–téli időszakban természetes, és egy melegebb zoknival orvosolható. Azonban ha folyamatosan, látszólag indok nélkül hűl ki a lábunk folyton, az akár rejtett betegség tünete is lehet, amelynek érdemes utána járni.

Semmi okunk az aggodalomra, ha reggelente fázósan húzzuk be a lábunkat a takaró alá, vagy munka közben kihűl a lábfejünk. Bújjunk egy meleg papucsba vagy vegyünk fel egy gyapjúzoknit, és máris kellemesebben érezzük magunkat. Azonban ha látszólag minden ok nélkül és folyamatosan hideg a lábunk, érdemes utánajárni, hogy nem az alábbi betegségek közül áll-e valamelyik a háttérben.

hideg-lab-betegseg

Érelmeszesedés

Az érelmeszesedés (vagy ateroszklerózis) az a folyamat, amelynek során meszes plakkok alakulnak ki az ér belhártyáján, ezáltal csökken a verőerek rugalmassága, valamint a lerakódások akadályozzák a tápanyagok és az oxigén eljuttatását a szervekhez. Ha pedig nem áramlik elegendő meleg vér a lábunkba, kihűl. „A láb artériái a legkisebbek a testben, ami azt jelenti, hogy az érelmeszesedés ezeket érinti először. Ha ezek az artériák szűkülnek, elzáródnak, a lábak folyamatosan fáznak, és akár fájhatnak is” – magyarázta dr. Danielle DesPres sebész. Ezek az érelmeszesedés legnagyobb rizikófaktorai az orvos szerint:

  • dohányzás
  • magas vérnyomás
  • magas koleszterinszint
  • időskor

Diabétesz

A diabétesz több okból is kiváltója lehet a hideg, fázós lábaknak.
Diabéteszes neuropátia. Nem a diabétesz önmagában okozza a lábak folyamatos kihűlését, hanem a lábakban kialakuló idegkárosodás, amit az egyes és kettes típusú diabétesz is okozhat, másnéven neuropátia. A kettes típusú diabéteszben szenvedőknél gyakoribb ez a probléma, a betegek fele tapasztal neuropátiát, míg az egyes típusú diabétesz esetén a páciensek húsz százaléka. Az idegkárosodás miatt a láb idegei nem érzékelik a hőmérsékletet, ez okozz a kellemetlen érzeteket.

Rossz vérkeringés. Szintén a kettes típusú diabétesz esetén gyakoribb a rossz vérkeringés, ami a láb kihűlését okozhatja. „Idővel a magas vércukorszint károsítja a kis vérereket, ami rossz vérkeringéshez vezet” – mondta dr. DesPres. 

Raynaud-szindróma. A Raynaud-szindróma egy ritka betegség, amelyben a végtagokban keringészavar jelentkezik, amikor hideget éreznek a betegek vagy stressz éri őket. Ilyenkor a vér nem tud a kezekbe és lábakba áramolni, ezért elfehéredhetnek, elkékülhetnek a végtagok, és kihűlnek. Ha a végtag felmelegszik ismét, visszatér a keringés és a normál testszín. Érdekes jelenség, hogy a Raynaud-szindróma a hidegebb klímájú területeken gyakoribb. Nőknél gyakrabban fordul elő, mint férfiaknál, és családi halmozódást mutat. A betegség nem veszélyes, ám roppant kényelmetlen és idegesítő lehet a beteg számára.

Vérszegénység. A vérszegénység (anémia) esetén a test kevesebb vörösvérsejtet termel a szükségesnél. Leggyakrabban vashiány okozza, az ásványi anyag jelenléte elengedhetetlen a vörösvérsejtek előállításához. Több más probléma mellett a vérszegénységben szenvedőknél gyakori, hogy mindig hideg a lábuk. Ez azért lehet, mert a vörösvérsejtek szükségesek ahhoz, hogy megfelelő mennyiségű oxigént szállítsanak a test minden részébe. Oxigén nélkül pedig az izmok és szövetek nem tudnak megfelelően működni. 

Egyéb okok. A fentieken kívül számos más dolog is állhat a folyamatosan kihűlő lábak hátterében:

  • Szorongás Amikor erős stresszhatás alatt állunk, a testünk adrenalint termel. Amellett, hogy a vészreakciókra sarkallja a testet, az adrenalin a vért elvonja a kevésbé fontos testrészektől, így a kezünktől és lábunktól, hogy a fő szervek felé megnövekedjen a véráramlás. Emiatt hideg lehet a kéz és a láb, ha szorongunk valami miatt.
  • Pajzsmirigy-alulműködés Ebben az esetben a pajzsmirigy nem termel elég hormont a megfelelő működéshez. A nem elégségesen működő pajzsmirigy hatására csökken a vérkeringés, így állandósulhat a hideg láb.
  • Buerger-kór A ritka betegség hatására a végtagok artériái begyulladhatnak és elzáródhatnak. A betegség pontos oka nem ismert, ám a kutatások azt mutatják, hogy a dohányzás elősegítheti a megjelenését. 

Hogyan melegítsük fel a lábat?

Ha úgy véljük, hogy a fenti problémák bármelyike fennállhat nálunk is, mindenekelőtt ki kell vizsgáltatnunk magunkat. Ha nem áll rejtett egészségügyi probléma a hideg láb hátterében, érdemes az alábbi módszerekkel próbálkoznunk, hogy könnyebben átvészeljük a hideg időszakot.

  • Rendszeres testmozgás
  • Melegebb ruha
  • Lábmasszázs
  • Leszokás a dohányzásról

Forrás: Insider
Fotó: Unsplash