Összehajtható okostelefon: egy dizájnos kiegészítő

2022. február 13.
Egy elegáns kiegészítő, ami tökéletesen illeszkedik a tenyerünkbe. De szerencsére a dizájnos külső okos belsőt rejt: kipróbáltuk az összehajtható Huawei P50 Pocketet.

Fotózás terén számomra eddig is verhetetlenek voltak a Huawei P-széria okostelefonjai, a P50 Pro megújulása pedig csak erősített ezen, amelyről nemrégiben írtunk. A P50 Pocket szintén megújult kamerarendszere mellett igazán nőiesre, elegánsra és dizájnosra vette a figurát.

Gyönyörű dizájn, okos kamera

A P50 Pocket az első összecsukható telefon, ami formatervezésből is jelest kap, a megjelenése egészen művészire sikerült. Persze ehhez a kellő innovációnak is társulnia kellett: a középen elhelyezett csuklópántnak köszönhetően a telefon szimmetrikusan összecsukható, amit egy exkluzív többdimenziós zsanér tesz lehetővé. Összecsukható telefon létére meglepően vékony (mindössze 15,2 mm, nyitott állapotban 7,2 mm). A legjobb az egészben pedig az, hogy nem kell kinyitni, hogy használni tudjuk: a főképernyő mellett a fedlapon is található egy édes kis kerek kijelző. Nemcsak azt látjuk ki hív vagy üzen, de kezelhetjük a zenelejátszást, a naptárunkat, és fényképek vagy videók készítésére is használhatjuk. Ráadásul személyre is szabhatjuk, hogy mely értesítések jelenjenek meg rajta.

Szuper fotók

A fedlapon találhat duplagyűrűs kialakítás másik „karikája” a kamerákat tartalmazza. A P50 Pocket teljesen új, ultraspektrum kamerarendszere egy 40 megapixeles True-Chroma kamerát, egy 13 megapixeles ultraszéles látószögű kamerát, egy 32 megapixeles ultraspektrum kamerát, egy 10 csatornás többspektrumú érzékelőt és egy ultraspektrum megvilágítót tartalmaz. Nem is kérdés, hogy tökéletes fényképeket készíthetünk ezzel a telefonnal is. Finomhangolták a színeket, sokkal valósághűbb lesz egy-egy pillanat, amit megörökítünk, makrófotók és panorámaképek esetében is jobb élményt kapunk az új kamerarendszernek köszönhetően.  Nem kell aggódnunk a szelfik miatt sem: a hátlapi kamera szelfi-algoritmusokat használ annak érdekében, hogy a nem ideális háttérvilágítású vagy gyenge fényviszonyok között készült portrék is részletgazdag, természetes megjelenésű felvételek legyenek. Ráadásul becsukva is készíthetünk szelfit, szintén a főkamerával, és közben még a fedlapi kijelzőn láthatjuk is magunkat.

Az egyik kedvenc pedig, amit majd nyáron lehet igazán kiélvezni egy izgalmas új megoldás, a Sunscreen érzékelés. Meglepő, de igen, a Mirror alkalmazással használható technológia megmutatja, hogy hol és mennyire alaposan kentük be magunkat naptejjel, és nem égünk le.

És még nincs vége…

A P50 Pocket főképernyője nyitott állapotban, amely egy 6,9 hüvelykes, rugalmas OLED-képernyő 21:9-es képaránnyal, 442 ppi-s pixelsűrűséggel, 1,07 milliárd színnel és a P3 színskála támogatásával, abszolút moziszerű élményt ad. A készülék szintén Snapdragon 888 4G lapkakészlettel rendekezik, és egy 4000 mAh-s akkumulátorral, a gyorstöltés pedig ugyanolyan nagy sebességű, ahogy azt már megszokhattuk. Újdonság még ebben a telefonban a Super Privacy mód is, összecsukott állapotában automatikusan letiltja a kamerákat, a mikrofont és a helymeghatározó szolgáltatásokat, és kihajtáskor engedélyezi újra.

A folyamatosan bővülő Huawei-alkalmazásáruházából, az AppGallery-ből pedig szinte az összes legfontosabb hazai alkalmazás letölthető, és könnyedén fizethetünk NFC-vel is.

A P50 Pocket fehér színben kapható.

Promóció

Olvass tovább!