2018. március 07. | Bodnár Zsófi

Kedvenc helyünk a héten: TOBE galéria

Galériákban tett látogatásaim során egyértelművé vált számomra, hogy mindegyik kiállítótér olyan, mint maga a tulajdonosa. Ezeken a helyeken érezni lehet megálmodójuk személyiségjegyeit, ahogy a kiállított alkotások egysége vagy éppen sokfélesége is az ő karakterére vezethető vissza. Míg a Kugler szalont az empátia és kultúrák sokszínűsége határozta meg antik bútorokon, roma alkotások őszinteségével, a Bródy Sándor utcai TOBE Gallery-ben a sokatmondó fotográfiák bútorok híján önmagukért beszélnek a minimalista térben.

A 2013-ban nyitott TOBE Gallery Puskás Bea és kedvese, Opitz Tomas „projektje”, amelynek célja, hogy a fotográfiát és a kollázsművészetet egy új szintre emeljék, ezzel párbeszédet indítva a témában. Magyar művészek mellett nagy hangsúlyt fektetnek az ibero-amerikai fotográfusok reprezentálására – hiszen személyes tapasztalatuk és elmondásuk alapján –, egy más aspektusból tekinthetünk a fotográfiára, mint művészeti ágazatra az ő lencséjükön keresztül. Tomas egyébként Venezuelában született, emiatt is szívügye, hogy elhozza Budapestre a szerinte arra érdemes művészek alkotásait.

A galériát ketten vezetik, együtt járnak a külföldi vásárokra, együtt fedezik fel és döntenek az alkotások felett, amelyeket a galéria falain láthatunk, a kettőjük közti harmónia pedig a hely letisztultságán is érződik. Látogatásunk napja egyébként éppen az évfordulójukra esett, ami történetesen Valentin-napon volt, habár ezen már nem is csodálkoztunk. Már maga a galéria épp elég bizonyíték volt arra, hogy mi sül ki akkor, ha egy pár szenvedélyesen szereti a munkáját, ami éppenséggel mindkettőjüknek ugyanaz.

„Szeretjük az új bázisunkat, világosabb és tágasabb, mint a régi helyünk. A környék hangulatosabb és sokkal többen látogatják a kiállításokat” – mesélik a novemberi költözésről. Március 14-ig Lili(ana) venezuelai születésű fotós „láthatatlan” képeiben merülhetünk el – amely egyébként a fotóinkon is látható – ám sietni kell, ha az invisible visible fotókat látni szeretnénk, mivel hamarosan Dafna Talmor konstruált tájképei váltják fel Miami belső “expedíciójának” vizuális krónikáit.

Az absztrakt fotográfia és landart kiállítások mellett nyitottak, és szívesen szerveznek workshopokat is, ahol művészeik vezetésével előképzettség nélkül is könnyen elkészíthetjük saját kollázsainkat. Március 25.-én Dafna Talmor egyenesen Londonból érkezik a workshopra, hogy első kézből sajátíthassuk el rendhagyó technikájának módszereit.

Mikor: a TOBE Gallery-ben havonta új kiállítást láthatunk, amelynek megnyitóira mindenképpen érdemes benézni. A művészektől ilyenkor szabadon kérdezhetünk, és baráti körben ünnepelhetjük a képzőművészetet.

Kiknek ajánljuk: Beáék elmondása alapján belsőépítészeknek és lakberendezőknek különösen érdekes lehet szemügyre venni az alkotásokat, emellett mindenkinek, aki elkötelezett a fineart fotográfia és kollázsművészet iránt.

Marie Claire plusz: a kreatív névválasztás abszolút kedvencünk. Tomas és Bea nevének összevágása maga a kollázsművészet.

Ha régi álmod, hogy részt vehess egy kiállításon a saját képeddel, jelentkezz a Marie Claire fotópályázatára!

Szöveg és fotók: Bodnár Zsófi

Szólj hozzá te is!

Még több Kultúra

Feltörekvők: Váradi Gergely színész feltörekvők

Feltörekvők: Váradi Gergely színész

Mi már láttuk: Guerilla film

Mi már láttuk: Guerilla