A lélek transzformációja a sokféleség felismerésében rejlik

2018. április 28. |

A DzsinnKalaDzsi egy olyan fúziós világzenét játszó olvasztótégely, ami különös hatással van az emberre, de leginkább a lélekre.

Hogyan találkoztatok, mikor állt össze a zenekar, mik voltak a mérföldkövek?

Kovács Gergő: Csabával egy olyan közösségben találkoztunk, ahová gyakran eljártam én is és egyik alkalommal megütötte a fülem, hogy valaki szitáron játszik, először azt hittem, hogy a rádiót hallom. Beszédbe elegyedtünk, és hamar kiderült, hogy hasonlóan gondolkodunk, mindketten szeretjük a folk zenét. Ott helyben meg is beszéltük, hogy egyszer feldolgozzuk a ‘Kis Kece lányom’ című magyar népdalt együtt, és kipróbáljuk hogy hogyan fogadják az emberek, ha azt szitáron, gitáron, djembe kísérettel játsszuk el. Ezután eltelt fél év.

Tóth Csaba: És akkor teljesen váratlanul, meghívást kaptam egy indiai vacsorára, amire már hirtelen ötlettől vezérelve Gergőt és egy másik barátunkat is elhívtam. Nagyon gyorsan történt minden, nem voltak próbafolyamatok, nem is voltunk összeszokva, éppen ezért mindenki óvatosan, egymás játékához is nagyon finoman igazodva zenélt, amiből csodálatos összhang kerekedett ki. Többen odajöttek, hogy mi a csapat neve, mióta vagyunk együtt, amikor már a tizedik ember tette fel ezt a kérdést, tudtuk, hogy a sorsunk eldőlt: nincs más választásunk, zenekart kell alapítanunk. Három éve hárman hoztuk létre a DzsinnKalaDzsit, a nevünk is a saját beceneveinkből állt össze.  Az üzenetünket később egyszer Gergő fogalmazta meg a legvilágosabban: Különböző helyekről jöttünk de egyfelé megyünk tovább. Ha összhangot tudunk teremteni nyolc hangszerrel és ezek a hangszerek képesek arra, hogy harmóniában együtt zengjenek, akkor ezt  az emberek is utánunk tudnák csinálni..

Gergő: Azt gondolom, hogy mindannyiunknak lehetősége van arra, hogy együttműködjünk, függetlenül attól, hogy honnan jöttünk. A különböző kultúrák megismerése által saját magunkat is jobban meg tudjuk ismerni, ezt hatvan évvel ezelőtt már Kodály Zoltán is megfogalmazta. A dallamokat is megpróbáljuk úgy összefonni, hogy a mongol dallam mellett megférjen egy magyar, vagy indiai dallam is, és még az is kiderülhet, hogy néhány dallam teljesen egyforma. Felemelő érzés, amikor azzal szembesülsz, hogy 3000 km-re innen, ugyanazt a dallamot éneklik ugyanarról a tapasztalásról, élményről. Lehet, hogy valaki egyszer arra utazott, megismerkedett a helyi kultúrával, majd tovább ment és elvitte magával a tudást, amit aztán ő is továbbadott. Ha valaki elmegy Indiába és mondjuk összeüt két botot, valószínű, hogy valaki oda fog menni és egy másik ritmussal kiegészíti. Ilyen egyszerűen össze lehet olvadni két embernek. Hiába nem beszéljük egymás nyelvét, érzelmeket attól tudunk közölni, nagyon sokat meg lehet tudni egy emberről ha például meghallgatod, hogy a másik hogyan zenél. De nagyon érdekesen működnek a hangszerek is, ők is máshonnan jöttek, próbálgatni kell őket, sosem lehet tudni, hogy milyen együttállásban születik meg a harmónia. Nem hiszem, hogy a szitár valaha sejtette, hogy egyszer a Kis kece lányomat fogja játszani rajta egy magyar zenész…

Hogyan jöttek a megkeresések, az egyre sokasodó fellépések, mennyire volt időtök összeérni a teljes zenészgárdával? Milyen váratlan elvárások, feladatok jöttek?

Csaba: Nekem azok a feladatok, amikor olyan kombinációkat találok, amik még nem léteznek. Nagyon jó érzés, amikor a saját zenéd játszhatod. Kezdetben több saját számunk volt, aztán később bejöttek a mongol népdalok, most kb. 50-50%-osak az arányok, ez utóbbiakból mongol, kínai, magyar, indiai, kazah, indiai népzenét játszunk.

Gergő: Ha volt fellépés, akkor játszottunk, próbálgattunk, de igazából egyik fellépés hozta a másikat, sokszor úgy hívtak meg fesztiválokra, hogy azt sem tudták, milyen zenét játszunk. Vannak csendesebb fellépéseink is, mondjuk egy lakásszínházban általában a szitárral kezdünk és szépen felépítjük az egész produkciót. Az a csodálatos ebben a zenekarban, hogy nyolcan vagyunk, de el tudjuk játszani két három hangszerrel is a dalokat. Tagcserék is voltak időközben, Kala ment, a dobosok is jöttek-mentek, de például Quingele hatalmas ajándék volt számunkra. Ő egyenlőre, mongolul, kínaiul és a felesége révén kicsit magyarul is beszél de legjobban a zene nyelvén kommunikál. Ebben a zenekarban jellemzően egyébként mindenki szeret kapcsolódni másokkal, Quingelével is egy közös borozás, zenélés után kezdtünk el együtt dolgozni. De ez sem úgy volt, hogy most akkor mától a tagunk vagy, hanem találkoztunk Quingelével, a következő héten volt fellépés, elhívtuk, ő pedig jött. És az ő kapcsolatai segítettek hozzá ahhoz is, hogy most egy lánydobossal büszkélkedhetünk. Marcival a Gyüttment Fesztiválon ismerkedtünk meg, majd Ádám került hozzánk. Legutoljára Latorczai Balázs csatlakozott be, ő tavaly a Szimpla Kert Lemming programja kapcsán talált meg minket, ami nagyon sokat lendített rajtunk, ráadásul Balázs személyében egy olyan tagot kaptunk, akinek a zenéhez való hozzáállását, alázatát mindannyian becsüljük és nagyra tartjuk. Mivel az ő régi zenekara, az Iparkutya most éppen nem aktív, szívesen csatlakozott hozzánk. Nálunk ez úgy van, hogy szeretünk a feladathoz felnőni, mindig komolyabb feladatot kapunk, mint amire éppen akkor képesek vagyunk, a végeredmény pedig fantasztikus!

Mindig újításokon törjük a fejünket, sok embert érdekel a zenén kívül például a hangszerek története, és csináltunk egy ifjúsági műsort, ami az összes nagykövetségre ki lett ajánlva az Emberi Erőforrások Minisztériuma, Külföldi Magyar Intézetekért és Nemzetközi Oktatási Kapcsolatokért Felelős Helyettes Államtitkárság által. Ez utóbbi programnak egy Kodály idézet a mottója, amivel a DzsinnKalaDzsi azt gondolom, teljesen képes azonosulni: „Mielőtt más népeket akarunk megérteni, magunkat kell megértenünk. Semmi sem alkalmasabb erre, mint a népdal.” A Fehér bot hetek rendezvénysorozat keretében felléptünk a Vakok Állami Intézetében Budapesten és Tatán is, felejthetetlen élmény volt…

A kultúrák különbözősége a zenekaron belül nem okoz gondot? Valahogy mindig az összhangot, a különbözőségek harmóniáját közvetítitek…

Próbáljuk, ha feszültség is van vagy mérgesek vagyunk egymásra, a koncerten áttranszformáljuk ezt a dühöt pozitív energiává, lehet, hogy akkorát ütök a gitárra, hogy szétszakad a húr, de pont ez fogja megmozdítani azt, aki táncol. Ha zenélünk, az jó, ha egy hétnél tovább nem zenélünk, az már nem jó, mert akkor nem oldódnak az ellentétek. A zenének van egy olyan hatása, ami más lelki állapotba visz, másik lelki szintre, ha oda eljutsz, rájössz, hogy valójában nincs probléma. Vagyis van probléma, amit mi magunk legyártunk, de a zene felemel.

Csaba: Mi ketten Gergővel kicsit a jing és jang energiát képviseljük, Gergő abszolút logika, hajtóerő, fizikális világ, én pedig érzéssel megyek és szívből cselekszek, mondhatnám úgy is, hogy van egy tervező meg egy érző. Olyan, mint az ideális házastársi viszony.

Én ezt nevezném elfogadásnak…

Gergő: Mindenkinek van olyan tulajdonsága, ami a másikból hiányzik, megfogadjuk egymás tanácsait, és igyekszünk változtatni rajta. Én vagyok az, aki élni szeretne minden lehetőséggel, ami jön, az én intenzitásom is nehéz tolerálni. De a legfontosabb közös nevező, hogy úgy szeretünk fellépni, hogy az ne egyszeri alkalom legyen, hanem hogy vissza is hívjanak minket. Ha mindenki beleteszi, amit tud, akkor nem lehet számon kérni senkit.

 Mi visz benneteket előre?

A lehetőségek amik jönnek. Mi csak ilyen bábúk vagyunk, a többi  fenntről jön, ha kell valahova menni akkor úgyis oda fogunk menni. Nekünk csak annyi a dolgunk hogy jól csináljuk, amit csinálunk.

Amikor a ti koncertjeiteken vagyok, mindig úgy tűnik, hogy elvisztek egy másik világba, megutaztattok, ráadásul, ami a legextrémebb trip, hogy nem kifelé, hanem befelé szállok fel a buszra.

Gergő: Az egyik titok, hogy nem kell tökéletesség. Erre jó példa Quingele, aki néha lehetne pontosabb, viszont szívből énekel, és a hangjában ezer év tapasztalata és érzései ötvöződnek. Ha egy tökéletes, steril koncertet hallgatok, azt mondom, oké egyszer meghallgattam, jó volt, de onnan már nem nagyon van tovább. Viszont ha csak egyszer azt érzem, hogy ez nagyon igazi és hiteles volt, az összes esetleges apró hibával együtt, vissza akarok majd jönni, hogy halljam a változást, a fejlődést. Egyszer egy francia üzletember mondta egy koncertünk után, hogy ő még soha nem sírt zenén, de most igen…ez az amikor tényleg megnyilvánul, hogy valami olyan helyre találtál be, amiért már megérte. Gondolj bele, ha mondjuk egyszer valaki a mi zenénk hatására azt mondja,  hogy jó, akkor ma nem verem meg a feleségem, hanem elgondolkodik, hogy lehet, hogy ha elkezdenék egy hangszeren játszani, akkor nem lennék ennyire agresszív? Ez is a zene ereje.

Mert elértek az ember lelkéhez ahol lehet változásokat generálni. Amíg onnan nem jönnek fel az igazi okok addig nem lehet jobbá válni. Ráadásul egyre többet fuzionáltok más zenészekkel, ami megint csak tágítja a hatásotok és még többet ad a hallgatóságnak. Bámulatos az is, ahogy egy kifinomult zenész tudja, hogy mikor kell ki vagy beszállni egy közös örömzenélésen.

Gergő: Reméljük hogy tudjuk, ez olyan mint egy beszélgetés. Ha van egy alap zenei tudásod, akkor érzed, hogy igen, most egy borongósabb rész jön, vagy feloldás vagy fokozás, és akkor azokkal lehet játszani. Valóban rendszeresen játszunk együtt másokkal is, legutóbb Kettős Tamás csatlakozott be hozzánk, de nyitott zenekar révén más művészeti ágak képviselőivel, például az Aznap Projekttel is dolgoztunk együtt.

Milyen új tervek vannak, mire készültök?

Csaba: Tervezünk most éppen egy mesejátékot, ennek a lényege a közös zenélés, a gyerekek bevonása, feladatokkal, küldetésekkel, világ zenével fűszerezve, illetve még az is lehet, hogy egyszer csak az Arab Emirátusokban találjuk magunkat egy turnén, úgy tűnik, hogy eljutott hozzájuk is a DzsinnKalaDzsi híre.

A Mediawave Fesztivál mottója és témája idén az Öröm, ami szervesen kapcsolódik a rendezvény állandó üzenetéhez, melynek fókuszában a közösség és a sokféleség építő ereje, illetve a kultúrák találkozásának transzformáló szerepe áll. Most először nemcsak felléptek, de ti is bekapcsolódtok a szervezésbe is, illetve számos saját programelemetek lesz, mongol zenei olvasztótégely, workshop, mongol-orosz asztalos kóstoló…

Csaba: A Mediawave-et azért szerettük meg mert nem a mennyiség, nem a bevétel,  nem a reklám volt a fontos, hanem  a minőség és az igazi kapcsolatok kialakulása. Nagyon rövid idő alatt rengeteg önzetlen emberrel találkoztam ott, akik szívből élnek, és ez elkezdett minket visszavonzani, visszahívni oda, ebből adódott, hogy idén már sokkal szorosabb az együttműködés. Az ilyen eseményeken is megpróbálunk jelenlétet csinálni, a tartós emlékek létrehozása a célunk, olyat kell adni, ami megfogja és összeköti az embereket. Ami kicsit más mint az átlag, az az, hogy nálunk összemosódik a közönség és  a zenekar, nincs előadó és hallgató, illetve a szerepek változnak idővel, de sokszor van átfolyás, szeretjük az emberekkel felvenni a kapcsolatot. Nagyon fontos az összefogás, ami még mindig ott rejlik az emberekben, csak elfelejtették. Hogy ez a legalapvetőbb emberi készség újra képességgé fejlődjön, abban a művészet, a költészet, a zene sokat tehet. Lehet, hogy a legtöbbet.

Szerző: Sárosi Kinga

Szólj hozzá te is!

Még több Kultúra