Cserna-Szabó András: Az „író” nem foglalkozás, inkább létállapot

2019. május 23. |
Central Médiacsoport Zrt.

A Vylyan irodalmi estjeinek soron következő vendége május 23-án Cserna-Szabó András. Interjúnkban beszélgettünk borról, ételekről, az írói szakma mibenlétéről, Hamvas Béláról, de kiderül az is, hogy készül-e betyármovie a Semmi. című regényből.

 A Vylyan Prémium borai közül a Villányi Kékfrankoshoz Az ifjú főpék és a tenger címmel született prózád, korábban mennyire ismerted a Villányi borvidéket és ezt a pincészetet?

Szeretem és tisztelem a bort, de nem vagyok borszakértő. Soha nem mondanék olyat, hogy ismerek egy bort, pláne egy pincészetet vagy egy fajtát vagy egy borvidéket. De a Vylyanhoz régi baráti szálak fűznek, még főzéssel egybekötött könyvbemutatóm is volt a pincészet kertjében. Ez a kötet a Fehér Bélával közösen írt Ede a levesben volt. Iszom és kedvelem a Vylyan borait, a hazai borvidékek közül a villányit és szekszárdit kedvelem legjobban.

Egy író hogyan készül rá egy ilyen megbízásra, utánanéztél a bor történetének, jellegzetességeinek vagy kizárólag a saját benyomásaid alapján álltál neki a feladatnak?

Sokféle felkérést kap egy író, aztán vagy elfogadja, vagy nem. Mindig kavarog a fejemben néhány meg nem csinált történet, és nagyjából az alapján vállalom vagy nem vállalom a felkérést, hogy hozzá tudok-e csatolni egy sztorit egy témához.

Hogyan jött, hogy ezt a szakmát válaszd és egyáltalán munkaként tekintesz az írásra?

Azért választottam ezt a szakmát, mert semmi egyébre nem voltam jó. Munkaként tekintek az írásra, nehéz munkaként, aminek csak egy része maga a konkrét írás, vagyis amikor ülök a gép előtt a kocsmában, a kávéházban, a könyvtárban vagy a dolgozószobámban, és verem a klaviatúrát. E mellett még rengeteg dolgom van íróként: hetente egyszer-kétszer fellépek irodalmi rendezvényeken (Pesten, vidéken, olykor külföldön is), szerkesztek irodalmi folyóiratot (HÉVÍZ), írok gasztronómiai cikkeket, és volt olyan is, hogy novellaíró-szemináriumot tartottam. Ennek ellenére azt gondolom, az „író” nem foglalkozás, inkább létállapot. Az író akkor is dolgozik, sőt akkor dolgozik igazán, amikor látszólag civil. Mindig író, mindig figyel (egy speciális szögből néz), és várja – akár egy éhes kutya a csontot –, hogy az élet dobjon neki egy sztorit, egy szót, egy mondatot, vagy éppen csak egy mozdulatot, amit majd leírhat.

Alapvetően te egy szórakoztatóan, olvasmányosan, könnyen befogadható stílusban író alkotó vagy, viszont a függőség a könyveid visszatérő eleme, rád jellemző, hogy a szenvedélyek berántanak vagy inkább másoktól hallod, hogy mindenkinek van valamilyen káros kötődése?

Függő típus vagyok, sokat tudok a függőség természetéről, például azt, hogy mindenki függő. Ha nem alkohol-, nikotin-, koffein- vagy drogfüggő, akkor például kapcsolatfüggő, szexfüggő, karrierfüggő, hatalomfüggő, szenvedésfüggő, anyafüggő, pénzfüggő, szabadságfüggő, egofüggő stb. De például mindannyian oxigénfüggők vagyunk, pár percnél tovább nem bírjuk levegő nélkül. Az emberi lét egy kurvanagy függés. Egyedül nem megy.

Az abbé a fejével játszik című tavaly megjelent köteted egy nem éppen klasszikus szerkezetű, teljesen szabálytalan regény, amelyben többször utalsz Hamvas Bélára, de találkozhatunk Gogollal és Kosztolányival is. Azt látom, hogy sosem lehettél Hamvas-rajongó de akivel az ember nem tud azonosulni, talán attól is lehet tanulni.

Képzeld, voltam Hamvas-rajongó. A kilencvenes évek első felében nehezen lehetett elképzelni bölcsészhallgatót úgy, hogy egy Hamvas-kötet nem lógott ki a kabátzsebéből. A tiltott vagy elhallgatott Hamvas után a rendszerváltást követően következett a hihetetlen méreteket öltő Hamvas-kultusz. Ez a kultusz már talán elmúlt vagy legalábbis csillapult, Béla azonban még mindig nincs igazából kibeszélve, megbeszélve, igazi helyére téve. Az istenítők és lefitymálók néznek farkasszemet Hamvas-ügyben. Ma már nem vagyok Hamvas-rajongó, és a Karnevált rossz regénynek tartom, esszéistaként viszont gyakran szeretem, kedvencem az Arlequin. Ez zseniális, valljuk be. Ő nem filozófus és nem is író, ő egy lény, aki arról beszél, hogyan kellene léteznünk, ha léteznénk.

Még mindig a Széchényi könyvtárba jársz olvasni, témákat gyűjteni?

Igen, ha gasztronómiai esszét írok (és ez mindig elég sok kutatómunkával jár), mindig oda ülök be, hiszen ott (majdnem) minden megvan. Imádom a Szecskát, ott töltöttem egyetemi éveim nagy részét, olvastam és cigiztem. Amikor felmegyek az OSZK-ba, szeretem az egész napomat ott tölteni, nyitástól zárásig, ilyenkor úgy érzem, kiléptem a világból. Elefántcsonttorony. Gyakran írni is elfelejtek, mert olyan jó ott a könyvekkel, kéziratokkal, újságokkal stb. együtt lenni.

Úgy hallottam, hogy a főzést nemcsak hobbi szinten űzöd, hanem rendszeresen és szívesen alkotsz a konyhában is, milyen ízeket szeretsz, mennyire vagy újító szellemű az ételek tekintetében?

Nem alkotok, nem gondolok újra, nem újítok – ez a séfek dolga, én nem vagyok szakács, csak egy író, akit érdekel a magyar konyha múltja, kultúrája, az irodalommal vagy a történelemmel való kapcsolódási pontjai. A magyar konyha rusztikus fogásait szoktam főzni, és persze néhány mediterrán (főként francia, olasz vagy spanyol) és balkáni (főként román és szerb) gasztronómiai klasszikust: pl. boeuf bourguignont, callos a la madrileñát vagy ciorbă de burtăt, csevapot. Kedvenceim a belsőségek: pacalok (zúzák), májak, tüdők, velők, szívek, vesék, nyelvek, vérek stb. De nem kizárólag: például a kacsának, a báránynak/birkának, a sertéscsülöknek és a marhapofának is rajongója vagyok.

Ápolod még az Alföldi-erdélyi gyökereket, vissza jársz ezekre a vidékekre vagy már teljesen ide tartozol a fővárosba?

Most is éppen egy hetes erdélyi túráról jövök: Marosvásárhely, Csíkszereda, Sepsiszentgyörgy, Brassó. Ahogy öregszem, egyre fontosabbak a gyökereim. Szerencsére sokféle gyökereim vannak, ez Kelet-Európában nem meglepő. Apám és apai nagyapám Kolozsváron született, anyám Bajorországban (Ingolstadt) amerikai hadifogságban, a Cserna-ág dél-alföldi (szentesi) nagybirtokos família volt a háború előtt, de a tót cipőkereskedőtől Bem tábornok testőr-parancsnokáig sokféle ősöm van. Apám – nyugdíjas nőgyógyász – egy nagyon alapos családfát készített, egyik kedvenc olvasmányom. Kiderül belőle például, hogy miért imádom ugyanúgy a puliszkát és a sztrapacskát.

A Hévíz nevű folyóiratot Szálinger Balázzsal közösen készítettétek, ezt most egyedül csinálod vagy vannak társszerkesztőid?

Most két fiatal költővel szerkesztem a lapot, Fehér Renátóval és Vajna Ádámmal. Sok dologban különbözik a véleményünk, de ez így van rendben. Nekik köszönhető, hogy a lap nem öregszik, nem válik lapossá, nem veszt lendületéből. Szálinger Balázzsal hét évig dolgoztunk együtt, egy ismeretlen vidéki folyóiratból az egyik vezető hazai irodalmi fórumot hoztuk létre, és közben végig vigyáztunk arra, hogy ne csak nagyágyúk legyek a lapban, hanem pályakezdők is. Én már 45 éves vagyok, Renátó és Ádám viszont huszonévesek, sokkal jobban ismerik a saját korosztályukat, mint én. Ráadásul Balázs kilépése után (aki eredetileg alsópáhoki) Ádám képviseli a lapnál a lokalitást: balatoni fiú, aki Hévízre járt gimibe.

Bödöcs Tibor a te unszolásodra kezdett el irodalmi paródiákat írni, amiből végül egy teljes könyv lett, gyakran előfordul veled, hogy másokat motiválsz és kihozol belőlük képességeket?

Többször előfordult már, hogy ún. „fejlesztő szerkesztőként” működtem, például Bödőcs első könyvénél is. Ő eleinte azt mondta, hogy ők hárman (Szókratész, Jézus, B. T.) nem írnak (csak beszélnek), aztán amikor megírta előbb a Hamvas-, majd a Márai-paródiáját (mindkettő a HÉVÍZ-ben jelent meg), akkor már világos volt számomra, hogy addig kell nyaggatni, amíg el nem készül a paródiakötetével. Most egy másik stand upos sztárral dolgozom együtt, Kőhalmi Zoltánnal, aki ráadásul földim: szentesi. Ő egy norvég krimiparódiát ír, már majdnem kész. Mintha Jo Nesbø, Rejtő Jenő és Italo Calvino együtt írná ezt a regényt. Nagy durranás lesz, annyit mondhatok!

Mivel foglalkozol most és mivel fogod a nyarat tölteni? Hol tartanak most a Sömmi. című regényed filmes tervei?

Egy regény elején vagyok, amiből soká lesz valami, ezzel pár évig elleszek. Könyvhétre jelenik meg a Mérgezett hajtűk című esszékötetem bővített kiadása, 10 új írás lesz benne. Karácsonyra jön a Rézi a páczban, ami tulajdonképpen az Ede a levesben folytatása lesz, az utóbbi 8 évben megjelent gasztronómiai írásaimból válogatom össze. Az pedig egy friss hír, hogy Pálfi György végül mégiscsak kapott pénzt a Filmalaptól a Sömmi.-ből készült forgatókönyvének megfilmesítésére. Ha külföldről is sikerül pénzt szereznie, akkor lesz betyármovie…

Szerző: Sárosi Kinga Fotó: Oláh Gergely Máté, Valuska Gábor, Csibi Szilvia

Szólj hozzá te is!

Még több Kultúra

Ismerd meg hazánkat magyar zenekarokkal magyar zene

Ismerd meg hazánkat magyar zenekarokkal

Környezettudatos dalt készített a Follow The Flow dal

Környezettudatos dalt készített a Follow The Flow

Tompos Kátya énekli a Színházak Éjszakája “himnuszát” dal

Tompos Kátya énekli a Színházak Éjszakája “himnuszát”

Vitanovics Dusán – Tiszta szívvel film

Vitanovics Dusán – Tiszta szívvel