Egy könyv, amiben nincs egyetlen szerethető karakter sem. Ez volt az a mondat, amit meglátva tudtam, hogy nekem ezt a regényt el kell olvasnom. Akkor még nem tudtam, hogy a könyv szerzője, Su Tong ellentmondásos és vitatott írói stílusáról ismert, de ha sejtem, csak még kíváncsibb vagyok a Rizsre.
A cselekmény a harmincas évek Kínájában játszódik, valahol délen. Főhősünk Ötsárkány, az árvíz és az éhínség elől Juharfalvából a városba menekülő földönfutó, aki a Dahongji Rizskereskedésben kap menedéket. Ezt persze úgy kell elképzelni, hogy úgy bánnak vele, mint egy kutyával. A véltetlenek és a sors fura fintora nyomán azonban beházasodik a gazdag kereskedőcsaládba, és egyre nagyobb befolyásra tesz szert. Attól a pillanattól kezdve azonban, hogy a rizskereskedés tulajdonosa, Feng befogadja a házába, a család menthetetlenül és visszafordíthatatlanul elindul a romlás útján. A regény végére a több generáción át sikeres kereskedőfamília darabjaira hullik, amihez külső és belső tényezők egyaránt hozzájárulnak.
„Rothadás, kegyetlenség, gonoszság, bűn és abnormális szexualitás itatja át a regényt” – elég durván hangzik ez a sommás összefoglaló, ami valóban remekül leírja, milyen is a Rizs. Tényleg nincs egyetlen szerethető szereplője sem. (Nem mondom, hogy nem reménykedtem az újabb és újabb karakterek felbukkanásakor, akiknek olyan költői neve van, mint Gomolyfelhő, Havaska vagy Illatoska, Rizsfiú vagy Rőzsefiú, és egészen kedves cselekedetekkel jelentek meg a regényben, hogy ők majd mégis kicsit jobban lesznek, de nem.) Viszont az a legcsodálatosabb, leghihetetlenebb és egyben legfantasztikusabb a Rizsben, hogy a szerző mindezt olyan gyönyörűen építi fel és bontja ki a rizs szimbólumán keresztül, amilyen költői módon arra csak távol-keleti írók képesek.
Voltak fejezetek, amik után nem tudtam tovább olvasni. Az emberi gonoszság legmélyebb bugyraiba vezet be a szerző, kellett egy kis idő feldolgozni az olvasottakat. Ezekben a helyzetekben különösen jól jött, hogy képtelenség azonosulni bármelyik szereplővel is, nem kell elmerülnünk velük együtt a kegyetlenség mocsarában. Direkt nem írom azt, emberi kegyetlenség, mert hamar bizonyossá válik, hogy mindenki elvesztette emberi mivoltát. Tényleg. És amikor azt gondolnánk, hogy ennél már nem lehet betegebb, undorítóbb, gonoszabb, a szerző megmutatja: mindig van lejjebb. Az a kontraszt azonban, ami a regény egyszerű, lényegre törő, tűpontos, ugyanakkor költői és cizellált nyelvezete és az események folyama között húzódik, letehetetlenné teszi a könyvet.
A Rizs című regény szép. A Rizs undorító. Lenyűgöző. Rémisztő. Megindító és felkavaró. Nagyon szeretem az évtizedeken, évszázadokon átívelő családregényeket. Amikor befejezek egyet, általában űrt érzek, még úgy olvastam volna. A Rizs befejezésekor érzett katarzis nagyon kevés könyvhöz fogható. Viszont jó volt, hogy nincs tovább. Az az egy szomorú csupán, hogy a világban nem lehet megszüntetni a gyűlöletet úgy, ahogy a Rizs lapjaira csukódott rá a borító a végén.
Olvass tovább!
