Ilyen illata van a világ leghíresebb könyveinek a tudomány szerint

2021. május 09.
A régi könyveknek semmi mással össze nem téveszthető szaga van. Ez az illat lehet csodálatosan dohos – füves jegyekkel vagy füstölt fa aromájával és egy csipet isteni csokoládéval. Ezért repítheti az olvasót messzi-messzi tájakra, térben és időben bárhova, akár a tölgyfa lambériával burkolt ódon kastélyokba vagy álmai könyvtárába.

A szerves összetevők garmadája hozza létre a jellegzetes könyvszagot, például a kellemes illatú furfurol vagy a keserűmandula-szagú benzaldehid érződik a köteteken, különösen azokon, melyeknek lapjait az idő már rég megsárgította. Sok könyvet ráadásul olyan anyagokból – például bőrből és papírból – készítettek, melyek természetes bomláson mennek keresztül idővel. Ráadásul a könyvek remekül magukba szívják a környezet illatait is. Legendák szólnak például arról, hogy Mark Twain könyvtárának kötetei máig őrzik az író dohányának illatát. 

regi-konyv-illat

Az oxfordi Bodleian Könyvtár készített kiállítást a legendás könyvek illatáról. Tudományos alapokon határozták meg a leghíresebb művek aromáját a Magna Cartától Shakespeare Első fóliójáig. Ehhez a könyvtár Roger Michelt, a Digitális Archeológiai Intézet igazgatóját kérte fel szakértőnek. Az intézet tudósai a modern laboratóriumi felszereléssel vonták ki az ősi illatanyagokat a kötetekből. A könyvtár legrégebbi köteteit betették egy légmentesen lezárt kamrába, ahol speciális szűrők gyűjtötték össze az apró aromarészecskéket, amiket aztán kielemeztek. Ezeket a részecskéket krémállagúvá alakították és laboratóriumi centrifugába tették, majd felhevítették. A főzet aztán lehetővé tette, hogy kivonják a könyvek illatának tiszta esszenciáját, illetve a kémiai összetétel pontos feltérképezése után bármikor reprodukálják. Dőljünk hátra, nyissuk ki az orrunkat, és képzeljük el, milyen illata van a világ leghíresebb könyveinek.

1. Magna Carta: zokni és tengerparti homok

A Bodleian Könyvtárnak egy 1217-es másolata van a híres angol törvénylevélből. „Ez olyan, mint a legdrágább bordeaux-i bor az itallapon” – mondta Michel. A tudósok úgy jellemezték a régi irat illatát, mint lágy fehér kenyér és tengerparti homok, míg volt, aki frissen vasalt lepedő illatát vélte felfedezni benne, melyen régi zokni hagyott nyomot.

2. Shakespeare Első fóliója: cseresznye és dohos bútor

Alexy Karenowska, a Digitális Archeológiai Intézet technológiai igazgatója szerint a könyvtár 1623-as Shakespeare-gyűjteménye a benzaldehid édes jegyeit, a koktélcseresznye erős illatát és a dohos bútor szagát, valamint erős dohányos illatjegyeket visel magán. A dohányszag valószínűleg az Első fólió előző tulajdonosától, a 18. századi Shakespeare-kutató Edmond Malone-tól származik.

3. Rómeó és Júlia: parfüm

Shakespeare egyik leghíresebb drámájának egyik korai példányát vizsgálták meg a tudósok, melyről úgy vélik, magának az írónak a tulajdonában volt. A tudósok azon túl, hogy parfümillata van a kötetnek, nem jutottak túl, mivel az illatprofilt pontosabb azonosításra elküldték egy parfümvállalatnak, akik parfümöt készítenek a világ leghíresebb szerelmi történetének illatából. A parfümből befolyó összeget pedig jótékony célra ajánlják fel.

4. Narnia krónikái: az oroszlán, a boszorkány és a ruhásszekrény: dohányfüst

A Narniában a törpék és a mocsári flangák pipáznak időnként. Ez nem meglepő: C.S. Lewis, a szerző megrögzött dohányos volt, 12 évesen gyújtott rá először. Nem csoda hát, hogy híres regényének kézirata is erős dohányszagot áraszt. A dohányfüst szaga a legerősebb ugyan a Narnia illatprofiljában, ám mellette érezhetők a környezet más illatai is, például az 1919-es nagy bostoni melaszkatasztrófa édes tónusai.

5. Ulysses: kipufogógáz

Egy régész-diplomata, T.E. Lawrence tulajdonában volt a világ egyik legzavarbahozóbb illatú könyve. James Joyce Ulyssesnek általa birtokolt példányának minden lapját átjárja ugyanis egy édeskés, füstös aroma. A könyv tulajdonosa azonban nem dohányzott, így egyelőre csak találgatni tudják, honnan származhat a könyv szokatlan szaga. Vannak, akik szerint Lawrence híres motokerékpárjának kipufogója lehet a forrása, vagy némi medvecukor.

6. Holt-tengeri tekercsek: nagyon büdös szag

A tudósok nem igazán tudták finoman megfogalmazni, milyen szaga is van a Holt-tengeri tekercseknek. Amikor 1947-ben felfedezték a leletet, a papirosok egy viaszos ragaccsal bevont vászonba voltak csavarva. A fiatal beduin fiú, aki megtalálta, azonnal úgy jellemezte, hogy nagyon rossz szaga volt. Sokan egyenesen odáig mentek, hogy az ördög illata járja át az értékes régészeti leletet.

Forrás: Mental Floss Fotó: Unsplash