Pásztor Annával és a Margaret Islanddel jön a Random Trip

2021. július 31.
Minden korábbinál elképesztőbb felállásban készítette legújabb dalát a Delov Jávor vezette, több mint egy évtizede működő improvizációs közösség, a Random Trip. A Csak boldog című, felemelő, pozitívéletérzés-bombájukban a dal alapverzióját jegyző Bagossy Norbert mellett közreműködik a Margaret Island, Mező Misi és Szebényi Dani (Kowalsky Meg A Vega) is, az i-re a pontot pedig Pásztor Anna rapbetéte teszi fel.

Bár a legtöbben improvizációs közösségként tekintenek a folyamatosan változó felállású Random Trip formációra – 2009-es első koncertjük óta több mint háromszáz zenésszel játszottak együtt –, több alkalommal bizonyították már, hogy remek popslágereket tudnak lerakni az asztalra: ilyen volt a Szeretem a reggelt Tóth Verával és Wolfie-val 2016-ban, a Hajoljközel Lábas Vikivel és Járai Márkkal 2017-ben, és a Benned a fény Jónás Verával, Koszi Jankával, Lábas Vikivel és Tóth Verával 2018-ban.

random-trip-csak-boldog-klip-pasztor-anna-margaret-island

Delov Jávor most még magasabbra rakta a lécet: túlzás nélkül állítható, hogy olyan erős csapatot hozott össze, amilyet ritkán hallani a hazai rádiókban. A dal mágikus alapötlete Bagossy Norbitól, a Bagossy Brothers Company frontemberétől származik, akihez az alkotó folyamat során csatlakozott a Margaret Island három tagja – Lábas Viki, Füstös Bálint és Törőcsik Kristóf – és Szebényi Dániel énekes-billentyűs (akit legtöbben a Kowalsky Meg A Vega tagjaként ismerhetnek), valamint egy rapbetét erejéig Pásztor Anna.

pasztor-anna-random-trip

A már amúgy is nagyon ütős csapat egy évig csiszolta a dalt Toldi Miklós producer-hangszerelő vezetésével, majd szinte az utolsó pillanatban kiegészültek Mező Misivel, aki korábban sosem dolgozott a Random Trip csapatával, de boldogan igent mondott a felkérésre, és olyan érzelmeket csempészett a rá osztott sorokba, amely a többiek számára is különleges meglepetés volt. A dal szövegében pedig egy versszakot Szepesi Mátyás, a Konyha frontembere és a Random Trip menedzsere (valamint több Margaret Island-dal szövegírója) vállalt magára, újabb szemszögből közelítve meg a boldogságkeresés kérdését.

Mindenki odatette magát

Az eredmény magáért beszél: monumentális, katartikus dalban egyesült ez a rengeteg teremtő energia, az alkotók maguk is nagyon büszkék a végeredményre. „Nagyon izgalmas volt a megszokottól eltérő csapattal alkotni, mivel ilyen formában még sosem vettem részt dalszerzésben. Mindenki ötletelt és odatette magát és engem is engedett a csapat elvonulni, hogy egy kicsit mégis a komfortzónámon belül mozoghassak” – nyilatkozta Bagossy Norbert az alkotás folyamatáról.

„Ami legjobban meglepett a közös munkában, az a közvetlenség, és a jó érdekében a tökéletesre való törekvés egyöntetűen, ezt nem mindig tapasztalom a szakmánkban. Tetszik az ilyen attitűd, én is ezt vallom!” – mondta Mező Misi, a Magna Cum Laude frontembere.

random-trip-csak-boldog-klip-pasztor-anna-margaret-island
„Egy bensőséges, intim alkotási fázisba csöppenhettem Norbi jóvoltából, ami jól kiforgatta az eredeti, Random Trip koncerten rögtönzött dalunkat mind a négy sarkából. Imádtam, hogy ebben a legelső Norbi akusztik/karantén verzióban madarak csiripeltek, mert egy teraszon rögzítette a telefonjával, ráadásul a fájl neve Galamb utca volt. Ha pedig a producerünk, Toldi Miki, a dal végleges formába öntésére gondolok, akkor elakad szó, mert zseniálisan oldotta meg az élő hangszerek és a mai popzenei elvárások ötvözését” – mondta Delov Jávor, a csapat zenei vezetője

A Random Trip az új dallal együtt jelentette be idei legnagyobb koncertjét is, amelyre augusztus 24-én kerül sor a Budapest Parkban, ahol először csendül fel élőben a Csak boldog című dal, annak valamennyi közreműködőjével együtt. Emellett további különleges vendégei is lesznek az estének, amelyeket folyamatosan jelentenek be a csapat socialmedia-felületein.

Fotó: Lányi Kristóf

Olvass tovább!