Feltörekvők: Mező Lilla Dóra, a ghánai fotóriportkönyv szerzője

2021. március 29. |

Mező Lilla Dóra mondhatni, hogy fiatal kora ellenére egy igazi polihisztor. Tudományos köteteket szerkeszt, zenekarban játszik, kutat, rajzol, mindezek mellett pedig fotóriportban mutatja be Ghánát, amelyből kötet is készült – csoda, hogy egyáltalán van szabadideje. Tervei szerint a diploma megszerzése után sem áll meg a PhD-ig, de legfőbb vágya, hogy a filmes világban tudjon elhelyezkedni.

Fiatal korodhoz képest több tudományos könyv szerkesztésében részt vettél, tanulmányi utakon, ösztöndíjakkal jártál külföldön. Elutaztál az Egyesült Államokba, Ghánába, fél évig Görögországban tanultál, 16 évesen egy tehetségkutató program keretében pedig Al Ghaoui Hesnával készítettél interjút. Mi az, ami előre hajt, ami már most ennyire motivál?

A válasz egyszerű: szeretem, amit csinálok. Általában két dologra figyelek, amikor valamilyen munkába kezdek, vagy éppen pályázok egy lehetőségre: legyen benne valami, amit élvezek, és legyen valamilyen haszna, ami a későbbi pályázatokkor, munkavállalás alkalmával jól jöhet. Ezeken kívül, ha még közben világot is láthatok, annak külön örülök. Sokszor az egyik lehetőség hozza maga után a másikat. Például a Minority Rights Groupnak köszönhetően, kijutottam Ghánába egy újságírói terepgyakorlatra, majd a szervezet beajánlott az út után a Spirit Fm-hez, így rövid ideig gyakornokként próbálhattam ki magam a rádiózásban. Később a terepgyakorlatnak köszönhetően cikkeim jelentek meg, konferenciákra hívtak, és saját fotóriportkönyvvel is bővült a bibliográfiám. Rengeteg lehetőségünk van a pályázatoknak, tanulmányi utaknak, tehetségprogramoknak köszönhetően, hogy fejlesszük magunkat, bővítsük a munkatapasztalatunkat, és még akár utazzunk is, amikkel bárki élhet. Csak egyszer kell ráérezni a pályázás ízére, és az egyik kapu utat nyit a másikhoz.

Honnan jött az ötlet, hogy kiadj egy fotóriportkönyvet a ghánai utadról?

A terepgyakorlaton való részvétel feltétele az volt, hogy hazatérve a saját anyanyelvünkön minimum három médiamegjelenésünk legyen. Abban az időszakban, amikor a ghánai nőkről írtam a cikkemet, valamint több nemzetközi interdiszciplináris konferenciára készültem ghánai kisebbségekről és migrációról szóló előadásokkal, sokat nézegettem a felhasználható képeimet. Már a kiutazás előtt is gondolkoztam azon, hogy valamelyik témát fotóriportként dolgozom fel, mivel úgy nagyobb közönséget érhetek el – emiatt az út alatt rengeteg képet készítettem. Hazaérve arra jutottam, hogy miért csinálnék csak egy cikket, ha van elég képem, valamint interjúm és információm, hogy egy kiadványt is kitöltsek vele? Ha nem adom ki, megtartom a képeket magamnak, és soha senki sem fogja látni, akkor lényegében elvesztegetem a terepgyakorlaton szerzett tapasztalatok egy részét. Manapság szinte minden megtalálható az interneten, viszont valószínűsíthető, hogy nem sokan keresnek rá néhány komolyabb témára, amit a könyvben érintek, pont Ghánában. Ezért gondoltam, hogy a fotóriport formátum megfelelő választás, hiszen minden nap képeket nézegetünk a közösségi médián, és remélem, mivel egy magyar és angol nyelven is elérhető, ingyenes, online kiadványról van szó, több emberhez eljutnak a képeim és a hozzájuk társuló emberek történetei. Igaz, megjegyezném, hogy a jövőben tervezem nyomtatott formában is kiadni. Az emberek elérésének céljából bontottam a könyvemet két nagy egységre. Az első felében az ország, a kulturális szokások és a látványosságok ismertetése fókuszálok, hogy azok is, akik még életükben nem hallottak Ghánáról, képet kapjanak az országról. A második felében a komolyabb témákat érintem, mint a gazdaság, kisebbségek és a migráció. Egyébként örömmel elmondhatom, hogy hála az ismerőseim megosztásinak és segítségének, sokkal nagyobb nemzetközi közönséghez eljutott a könyvem, mint amire számítottam. Rengeteg pozitív visszajelzést kaptam.

Az utazásod alatt készítettél egy kutatást a ghánai nők életéről, helyzetéről. Hogy kezdett el foglalkoztatni ez a téma, honnan indult a kutatás?

Részt vettem a Minority Rights Group által szervezett Media, Minority and Migration programban, amelynek célja, hogy az újságírók együttműködésével felhívja a közvélemény figyelmét Bulgáriában, Lengyelországban, Magyarországon és Szlovákiában a szegénységre, a migrációra és a kisebbségi közösségek kirekesztésére. Különböző oktatási lehetőségeket, tréningeket, szakmai gyakorlatokat, ösztöndíjakat és díjakat biztosítanak bolgár, magyar, lengyel és szlovák újságíróknak, újságíróhallgatóknak, valamint újságírás iránt érdeklődő társadalom- és bölcsészettudományi hallgatóknak, hogy érzékenyen beszámolhassanak a fent említett témákról, és pozitív irányba mozdíthassák a közvélemény hozzáállását. A program keretében sokat tanultunk az objektív újságírásról és a kisebbségi, valamint migrációs helyzet etikus és hatékony reprezentálásáról. A kurzus elvégzése után lehetőségünk volt jelentkezni európai (görög) vagy afrikai (ghánai) terepgyakorlatra. Még a pályázati időszak alatt kezdtem el alaposabban kutatni Ghána múltját és mai helyzetét a kisebbségek és a migráció témájában, és azt vettem észre, hogy a ghánai nők helyzete egy nagyon érdekes és különleges téma. Az előkutatásom alapjául tanulmányokat, ghánai és nemzetközi cikkeket vettem alapul. Miután sikeresen bekerültem az utazásra kiválasztott újságírók közé, kibővítettem a kutatásomat azokkal a témákkal, amikről megtudtam, hogy lesz lehetőségünk az úton mélyebb betekintést nyerni, mint például a kakaófarmi közösségekbe. Ezután az utazás kezdetéig a mindennapjaim a megfelelő háttérinformációk megszerzésével teltek, valamint megtanultam pár alap kifejezést a legelterjedtebb helyi twi nyelven, hogy jó benyomást keltsek a helyi lakosokra. A terepgyakorlat maga összesen nyolcnapos volt.

Miben tér el egy ghánai nő élete egy magyarétól?

Két különböző kulturális szemléletmódról beszélünk. Kezdve a házassági ceremóniáktól a gyermekvállaláson, az öröklési rendszeren, az oktatáson át a munkavállalásig az élet több aspektusában is megfigyelhetünk különbségeket. Ghánában a nagycsalád intézménye olyan kulturális beidegződés, hogy nagyon szélsőséges esetekben, ha egy nőnek nem születhet gyermeke, megbélyegzés érheti, vagy még extrémebb esetekben boszorkányfaluba is kerülhet. Az is megjegyzendő, hogy bár többségben keresztény vallásúak, megjelenik a muszlim vallás is, ami megengedi a poligám kapcsolatokat. Munkavállalás szempontjából, bár a férfi a családfenntartó, a nemi szerepek mostanra sokkal kiegyensúlyozottabbak, egyetlen szektor van viszont, amiből a nők teljes mértékben érdekes módon kirekesztődnek, és ez pedig a halászat. A kulturális különbségek ellenére megfigyelhető, hogy Ghánában jelenleg egy pozitív változás zajlik, aminek hatására egy nemileg sokkal kiegyensúlyozottabb társadalom jön létre. Ezt a témát részletesen kifejtem a Változnak az idők: A nők helyzete Ghánában című cikkemben, és a Ghánáról készült fotóriportkönyvemben is szót ejtek róla.

Mit csináltatok az út során, és hogyan fogadtak titeket a helyiek?

Az utazás utáni első két napon a fővárosban, Accrában maradtunk, ahol egész napos konferenciabeszélgetéseken vettünk részt, hogy mindenkit kellően felkészítsenek a terepmunkára. A beszélgetéseken többek között a Ghana Journalism Association elnökével, illetve a Nemzetközi Migrációs Szervezet és az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának vezetőivel betekintést nyertünk az afrikai migrációs helyzetbe, valamint az ország működésébe. Még Ghána Erdészeti Bizottságával is folytathattunk beszélgetést a környezetvédelemről, és libériai menekültekkel is készíthettünk interjút. A maradék napokat terepen töltöttük, és utaztunk az ország különböző területeire. A nagy távolságok miatt mindennap korán keltünk, hogy a lehető legtöbb időt tölthessük a közösségek lakóival. Többek között meglátogattunk egy halászközösséget, két kakaófarmi közösséget, valamint két menekülttáborba is elmentünk interjúkat gyűjteni, riportokat készíteni. A terepgyakorlat során megismerkedtünk a menekülttáborban élők nehézségeivel, a gyermekmunka problémájával a kakaófarmokon, az illegális halászok okozta nehézségekkel a halászközösségekben, valamint a ghánai nők helyzetével. De volt alkalmunk a Legal Working Group munkatársaival is értekezni a helyi jogok kezeléséről. A helyiek nagyon kedvesek voltak, és engem meglepett, mennyire nyíltan beszélgettek velünk bármilyen témát is hoztunk fel. Az interjúalanyaimnak külön jólesett, hogy próbálkoztam twi nyelven megszólítani őket, ami még tovább oldotta az általában is nagyon nyitott és őszinte hangulatot. A gyerekek, akikkel az egyik kakaófarmon találkoznunk, még arra is megkértek, hogy focizzak velük egy játék erejéig. Az egyedüli nehézségbe a menekülttáborban ütköztem, amikor az interjúk után néha az a kellemetlen szituáció fordult elő, hogy a tábor lakói reménykedtek, hogy anyagilag is tudunk nekik segíteni, és nem volt mindig egyszerű elmagyarázni, hogy újságíróként nem tudok nekik pénzügyi támogatást adni, hanem a történetük elmesélésével segíthetek nekik. Ettől függetlenül ők is kedvesen bántak velünk, és szívesen elmesélték a történetüket.

Mi volt rád a legnagyobb hatással az út alatt?

A legnagyobb hatással talán a Kakum Nemzeti Park volt rám, ahova a környezetvédelem és az erdőírtás témája kapcsán tehettünk látogatást. A hely különlegessége, hogy egy függőhídrendszeren sétálhatunk keresztül az esőerdő lombkoronája felett. Leírhatatlanul gyönyörű élmény. Ami külön tetszett, hogy helyi diákokat szoktak elvinni ide természetismeret-óra keretein belül. Láttunk is egy csoportot, akiknek éppen akkor tartottak órát, amikor mi is végigmentünk a hidakon. Ezenkívül nagyon érdekes volt számomra, hogy a helyi lakosok mindent a fejükön cipelnek, valamint, hogy az ételeik nagy részét csípősen készítik – még a cukorkát és az ananászlevet is.

Mit tanultál ezen az úton, mit változtattak meg benned az afrikai tapasztalatok?

Sokat változott az értékrendem, valamint a különböző látásmódok és élethelyzetek hatására tágult a világnézetem. Azt hiszem, az egyenjogúsági harc sajátos helyzetét figyelhettem meg. Rengeteget tanulhattam a migrációról, az emberek motivációjáról, a termelői közösségek életéről és az egész ország kultúrájáról. Nagyon hálás vagyok a lehetőségért, hogy részt vehettem ezen az úton, mert rengeteg új tapasztalatot adott.

Jövőre diplomázol az ELTE kommunikáció- és médiatudomány alapszakán. Mi motivált abban, hogy ide jelentkezz?

Alapvetően a filmezés rántott bele a média világába: szerintem nagyon érdekes, ahogy a nagy cégek, mint például a Marvel, hogyan promotálják magukat a közösségi médiát használva, és szerettem volna kissé jobban belelátni, hogy hogyan tudom filmkészítés szempontjából az előnyömre fordítani a médiát. Mivel az ELTE kommunikáció- és médiatudomány alapszakán van lehetőségem médiát tanulni, közben minor tárgyként filmezéssel is foglalkozni, egyértelmű volt, hogy ezt az egyetemet fogom választani. Tetszett az is, hogy a szaknak köszönhetően belekóstolhatok a televíziózás, rádiózás, animáció, valamint az újságírás világába is. Nem tartom elképzelhetetlennek, hogy filmezés mellett néha freelancer újságíróként írjak cikkeket, vagy ha úgy alakul, kipróbáljam magam egy televíziónál.

Egy újságírói képzésen megkérdezték tőled, hogyan látod magad 20 év múlva. Akkor azt mondtad, hogy elismert forgatókönyvíró és rendező szeretnél lenni, két nyelven fogsz beszélni felsőfokon, és PhD végzettséget is szerzel az egyetem után. Hogy látod ezt így, 5 év távlatából?

Mostanra már megvan a felsőfokú nyelvvizsgám angol és francia nyelvből, így egy részét már sikeresen teljesítettem az akkori kijelentésemnek. A forgatókönyvírás és a rendezés továbbra is a főbb érdeklődési köreimet képezik, viszont mostanában egyre jobban kezdenek érdekelni a grafikai készségeket igénylő filmes háttérmunkák, mint az animáció vagy a CGI, így az a tervem, hogy ilyen területen képezem tovább magam, és szeretnék elvégezni egy mesterképzést filmes szakirányon. A legideálisabb az lenne, ha úgy tudnék elhelyezkedni, hogy sokat utazhassak. Az életem egy részét külföldön szeretném eltölteni, de konkrétabb terveim arról, hogy hol és mennyi ideig tartózkodnék, még nincsenek. A PhD megszerzése viszont továbbra is terveim között van.

Olvass tovább!

Szólj hozzá te is!

Még több Riporter