3 szórakoztató karácsonyi film, amit látnod kell

2021. november 28.
Ha az év többi részében nem nagyon jut időd filmet nézni, legalább a lelassulós karácsonyi időszakra tervezd be a hiánypótlást! Ezeket a filmeket újranézni is érdemes, ha netán korábban már sorra kerültek.

Az év végén mindenkinek jól jön egy kis lazítás, amihez nagyban hozzájárulhat néhány jól megválasztott karácsonyi film. Az örök klasszikusok mellett, mint amilyen a Reszkessetek betörők vagy az Igazából szerelem, van még jó pár olyan produkció, ami feldobhatja a hangulatot akkor is, ha a kevésbé ismert karácsonyi filmek közé tartoznak. Az alábbi listában is találhatsz olyat, amiért érdemes kézbe venni a távirányítót!

3 szórakoztató karácsonyi film, amit talán még nem láttál

A Grincs

A Dr. Seuss jól ismert karácsonyi klasszikusa alapján készült A Grincs című film, ami kisebbeknek és nagyra nőtt gyerekeknek is szórakoztató karácsonyi programot biztosít: a mindig morgó, barlangjába visszavonultan élő, zsémbes zöld szörny története, aki mindent megtesz azért, hogy belerondítson mások karácsonyába. Mindezt azért teszi, mert ő ki nem állhatja az ünnepeket, s azt szeretné, ha más sem karácsonyozna önfeledten, miközben ő zsörtölődik. Egy kislány végül minden tervét felülírja, és még az ő szívét is sikerül meglágyítania. (Forgalmazza: UIP-Dunafilm, a megtekintése 6 éves kor felett ajánlott)

Karácsonyra összezárva

Az ünnepek közeledtével olykor a szárazföldi közlekedés is nehezítetté válik az időjárás viszontagságai miatt, hát még a repülés! A filmben szereplő pilóta, Nina karácsonyi kalandja is egy hóviharral kezdődik: nem tud felszállni a gépe, ezért a közelben lakó családjánál marad, ahova – kisebb vonakodás után – magával viszi pilótatársát, Bradyt is. Kész szerencse, hogy így döntött, mert az ünnepváró családi programnak hála felbukkan az exe is, Brady viszont kihúzza a pácból. Történetük nem ér véget ennyivel, a tovább tomboló téli vihar miatt továbbra sem tudnak útra kelni, így végül az egész karácsonyt együtt kell tölteniük. (Forgalmazza: HBO, a megtekintése 12 év felett ajánlott)

Rossz anyák karácsonya

A 2016-os Rossz anyák után egy évvel jött ki a Rossz anyák karácsonya, amit mindenkinek látnia kell, akinek bejött a „hétköznapi változat”. A karácsonyi kiadásban végre kívülállóként szemlélhetjük mások ünnepi ámokfutását az ajándékok után, a küzdelmet azért, hogy tökéletes legyen a tisztaság és a dekoráció, valamint azt, mit él át a konyhában az, aki több napnyi főzést igénylő menüt szán az ünnepi asztalra. Amy (Mila Kunis), Kiki (Kristen Bell) és Carla (Kathryn Hahn) hamar eljut arra a pontra, amikor úgy érzed, betelt a pohár, és nem törik magukat tovább azért, hogy a karácsony olyan legyen, ahogy a nagykönyvben meg van írva… Terveiket igencsak felülírja, hogy betoppannak az anyukáik, akik nem nagyon vevők a rossz anyák karácsonyi terveikre. (Forgalmazó: Freeman Film, a megtekintése 16 éven felülieknek ajánlott)

Fotó: Getty Images

Ezt láttad már?