Sztárpárok, akik közös filmjük forgatásán jöttek össze

2021. július 13.
A következő színészek nem csak a filmvásznon játszottak szerelmeseket, a forgatás során a való életben is egymásba szerettek.

Eva Mendes és Ryan Gosling

Eva-Mendes-Ryan-Gosling

Ryan Gosling több korábbi barátnőjével is munka közben jött össze: Sandra Bullock-kal például a 2002-es Kísérleti gyilkosság című film forgatásán szerettek egymásba, majd 2004-ben Rachel McAdams-szel jött össze a Szerelmünk lapjai című film készítése közben. Eva Mendes-zel 2011-ben kerültek közel egymáshoz, mikoris együtt szerepeltek a Túl a fenyvesen című filmben. A kapcsolatuk azóta is kitart és már két kislányuk is született, Esmeralda és Amada.

Brad Pitt és Angelina Jolie

Angelina-Jolie-Brad-Bitt

Bár Brad Pitt 2004-ben még Jennifer Aniston férje volt, ez nem akadályozta meg abban, hogy összejöjjön a Mr. és Mrs. Smith forgatásán színésztársával, Angelina Jolival. A pár 10 éve volt már együtt és hat gyereket neveltek, amikor 2014-ben összeházasodtak. A házasságuk azonban nem tartott sokáig, 2016-ban Jolie beadta a válást, és a két sztár jelenleg is a gyerekek elhelyezése miatt harcol egymással.

Freddie Prinze Jr. és Sarah Michelle Gellar

Freddie-Prinze-Jr.-Sarah-Michelle-Gellar

A pár az 1997-es Tudom, mit tettél tavaly nyáron című horrorfilm forgatásán ismerkedett meg egymással, de randizni csak három évvel később kezdtek. 2002. szeptember 1-jén összeházasodtak és azóta is együtt vannak. Időközben született egy lányuk, Charlotte, és egy fiúk, Rocky.

Blake Lively és Ryan Reynolds

Még mindkét színész párkapcsolatban élt, amikor 2010-ben a Zöld Lámpás forgatásán megismerkedtek egymással, de egy évvel később már semmi nem állt az útjukba, és gyorsan össze is jöttek.  2012-ben előbb összeköltöztek, majd még az év szeptemberében kimondták egymásnak a boldogító igent. Három gyerekük született: Inez, James és Betty.

Rachel Weisz és Daniel Craig

Rachel Weisz és Daniel Craig évek óta barátok voltak, amikor 2010-ben együtt kezdték forgatni az Álmok otthona című filmet. A kapcsolatuk ekkor lépett szintet és barátokból szerelmesek lettek. 2011-ben összeházasodtak, az első közös gyerekük születését pedig 2018-ban jelentették be.

Fotó: Getty Images

Olvass tovább!