Klippremier: új dallal jelentkezik Oláh Ibolya

2022. február 04.
Oláh Ibolya hamarosan új albummal tér vissza. Nem adom el című új dalát és a videoklipet, amely már az új lemez előfutára, nálunk nézhetitek meg először. A dal kapcsán beszélgettünk is Ibolyával.

Oláh Ibolya generációja egyik legizgalmasabb művésze, 18 éve kezdte pályafutását. Az országos ismertséget a 2004-es televíziós tehetségkutató hozta meg számára, második helyezésével azonnal beírta magát a hazai poptörténelembe. Azóta 5 szólóalbuma jelent meg, 2 platinalemezt és számos díjat zsebelt be, film- és színházi főszerepekben szerepelt, találkozhattunk vele Palya Bea, Novák Péter, Szalóki Ági, Bíró Eszter, Kowalsky, Novák Péter, Keresztes Ildikó duett partnereként, és Presser Gábor mellett is fix helye van, a Voltam Ibojka című lemez és színpadi előadás kapcsán.

Ezt a sokszínű zenei pályát folytatja és színesíti tovább tavasszal megjelenő új albumával, amelynek szerzői között ő maga is feltűnik. Alkotótársa Födő Sándor zeneszerző, aki a teljes lemez zenéjét komponálta, a dalszövegeket pedig Hegyi György és Csakmag Vivien jegyzi.

Nem adom el című dal klippremierje kapcsán ültünk le beszélgetni, de nem mehetünk el szó nélkül az izgalmasnak ígérkező új út, azaz a dalszerzői szerep mellett sem.

Fel tudod idézni, honnan ered ez az új lendület, amivel belevetetted magad az új lemez munkálataiba?

Nagyon imádom az alkotói folyamatot. Már amikor Pici bácsival (Presser Gábor) turnéztunk, akkor kezdett érdekelni a dalírás, vettem is magamnak egy gitárt. Aztán, amikor a nagy leállás jött, és nem lehetett koncertezni, nem akartam befordult és fásult lenni, mint sokan a környezetemben, így előkerült ez a bizonyos gitár. Voltak napok, amikor csak ültem és néztem, barátkoztam vele, majd egy este leültem, és olyan dallamok jöttek, amiket már megőriztem. Furcsa módon én először vizuális képeket látok, azok öltenek dallamot. Ezeket a dalkezdeményeket küldtem át Sanyának (Födő Sándor –  a szerk.), aki nyitott volt az együttműködésre. Így lett néhány dalkezdeményemből teljesértékű dal, és ezekhez írta meg Sanya az album többi dalát. Ő javasolta, hogy a demo verzióban elkészült dalokat küldjük át Hegyi György dalszövegírónak, de én szerettem volna előbb megismerkedni vele, hogy érezzem, jók leszünk együtt. 

Födő Sándorral

Ennyire fontos számodra, hogy a veled együttműködő zenésztársakkal minimum jó, de inkább baráti viszonyt ápolj?

Nagyon. Nagyon fontos, hogy olyan emberek vegyenek körül akikkel szeretek dolgozni, akik védenek és támogatnak, akikben maximálisan megbízom. Sanyával sok-sok éve ismerjük egymást, Bíró Eszter énekesnő, a párja már korábban is volt a koncertemen vendég, de valahogy megszakadt a kapcsolat. Aztán mikor Pici bácsi turnéján újra találkoztunk, ott folytattuk a beszélgetést, ahol évekkel azelőtt abbahagytuk. Hegyi Gyurit nem ismertem, így nagyon fontos volt az a nap, amit arra szántunk, hogy beszélgessünk, ismerkedjünk, felmérjük egymást. Nagyon inspiráló volt, hogy tényleg kíváncsi volt arra amit mondok, és nem csak azt hallotta meg, amit hallani szeretne. Egy nap ismerkedés, barátkozás után jöttek is a dalszövegek, amik szinte változtatás nélkül hallhatóak is lesznek majd az albumon.

Az első dal, az album címadó dala a Nem adom el. Tekinthetjük ezt egyfajta hitvallásnak is? Eszerint éled az életed? Határozottan meghúzod a határaidat?

Igen, tulajdonképpen igen. Nem állok bele egy olyan, nem működő gépezetbe, ahol nincs szeretet vagy tisztelet, ahol csak a mellébeszélés van. Olyan csapatban dolgozom, ahol pont az ellenkezője van, ahol jó a kommunikáció és a hangulat, ahol a színpadon zenélés van. Ahol őszintén, egyenesen, de normálisan mondják el a véleményüket. Erről szól a dal is. Én például, ha nem érzem jól magam valahol, közlöm, köszönök és lelépek. És igen, bár nagyon fontos, hogy ismerjem az alkotótársakat, Viviennel például sosem találkoztam előtte, mégis pontosan leírta a refrénben a gondolataimat. Hegyi Gyuri és ő egy nagyon jó páros lehetnek, ahogy Sanya és Gyuri is, akik már régóta alkotnak együtt, ők például mind egy-egy jól működő gépezet.

A klipet Vető Gábor készítette. Gáborhoz is évek óta tartó jó viszony fűz, benne is 100 százalékig megbíztál, hogy azt fogod a klipben viszontlátni, amit ki szeretnél fejezni?

100 százalékig megbíztam benne. Gábor is egy gyönyörű művészlélekkel megáldott ember, mindketten erős, kemény munkatempót diktálunk. Keményen fogta a gyeplőt a forgatás alatt is, a Sanyával és Eszterrel közös koncepció mentén, de nem voltak kérdések bennem. 

Nézzétek meg a klipet!

Az album hamarosan megjelenik a Tom-Tom Records gondozásában, a lemezbemutató koncertre pedig május 4-én a Magyar Zene Házában kerül sor.

Addig drukkolhatunk A DAL 2022 versenyében a Nem adom el című dalnak, Ibolya Facebook-oldalát pedig ITT találod! További tartalmakért iratkozz fel Ibolya YouTube-csatornájára!

Fotó: Rózsa Erika Smink: Titkos Bernadett Haj: Koczka

Ezt már láttad?