Akkor és most: így néztek ki a popdívák karrierjük kezdetén

2022. április 18. |

Britney Spears, Christina Aguilera, Jennifer Lopez... még a legnagyobb popdívák is voltak nagyon-nagyon fiatalok. Bár a külsejük sokat változott az évek során, a tehetségük ugyanaz maradt!

Britney Spears

Britney Spears debütáló kislemeze, a Baby One More Time 1998 októberében jelent meg, amikor még csak tizenhat éves volt. Először tízévesen lépett színre, és két évadon át szerepelt az Amerikában híres Mickey Mouse Club televíziós produkcióban. Ám az áttörést az említett dal hozta meg számára. Egyből a tizenhetedik helyen debütált a Billboard Hot 100 listáján, és minden idők egyik legkelendőbb kislemeze lett. Az ikonikus videóklip egy hónappal később jelent meg, debütáló albuma pedig azonos néven 1999-ben. Spears tehát már tinédzserként hírnevet szerzett, és gyorsan szupersztár lett a „tinipoppal”. További nyolc stúdióalbumot készített, de sikeres parfümcsaládot is forgalmazott. Pályafutása során számos díjat nyert, ugyanakkor több mélypont is volt a karrierjében. Több mint tizenhárom éven át tartott, míg visszakapta önrendelkezését, és ma újra szabad ember.

Mariah Carey

Mariah Carey debütáló kislemeze, a Vision of Love rögtön a Billboard Hot 100 első helyére került. Az előadó pedig azóta is ott van a lejátszási listáinkon, kis- és nagyképernyőinken. Összesen tizenöt pop és R&B stúdióalbumot adott ki, harmincnégy jelölésből öt Grammy-díjat nyert. Filmekben szerepelt, és zsűrizett az American Idolban. Zenéje minden évben újjáéled, amikor az advent alatt megállás nélkül szól az All I Want For Christmas Is You című megasikere. 2020 januárjában a karácsonyi dalnak köszönhetően ő lett az első előadó, aki négy különálló évtizedben a Hot 100 élére került. Carey rendelkezik a második legtöbb Billboard-listás kislemezzel is, csak a The Beatles előzi meg.

Diana Ross

Diana Ross eredetileg a The Supremes formációban lépett fel, melynek kezdeti évei nem voltak túl gyümölcsözőek. A tagok, Florence Ballard, Mary Wilson és Ross 1964 júniusában adták ki első számú kislemezüket, a Where Did Our Love Go címet. A listavezető daluk fokozta a csoport sikerét.
1967-ben a csapat Diana Ross and the Supremes néven folytatta, majd Ross távozott, és 1970 nyarán megjelent első szólóalbumával. Ez az album tartalmazza ikonikus dalát: Ain’t No Mountain High Enough.
És ma? Ross hetvenen túl a huszonötödik szóló stúdióalbumát adta ki. Filmszerepeket is vállalt és számos díjat nyert, köztük Golden Globe-ot, Tony-t és Grammy-t. 1988-ban a The Supremesszel a Rock and Roll Hírességek Csarnokába is bekerült.

Madonna

Madonna egy R&B-hatású hangzással kezdte. A michigani lány karrierje New Yorkban kezdődött, és debütáló kislemeze, az Everybody 1982. október 6-án jelent meg. Érdekessége, hogy borítóján maga Madonna rajta sem volt. Michael Rosenblatt, akkori kiadója később a következőt mondta erről a Rolling Stone-nak: „Nem akartam, hogy az ő képe kerüljön a lemezre, mert a hangzás alapján sokan fekete énekesnek tartották.” A dal a Billboard Dance Club Songs listáján a 3. helyre került.
Madonna állítólag két okból szeretett volna videóklipet kiadni a kislemezhez: szélesebb közönséget érjen el, illetve azért, hogy eloszlassa a tévhitet, miszerint ő egy fekete énekesnő.
Karrierje ellentmondásos. Tele volt botrányokkal kezdve tabutémákkal, amelyekről énekel, szexpozitív attitűdjéig és a fellépésekig. Stílusa még a katolikus egyház rosszallását is kiváltotta, különösen a Like a Virgin videóklipje miatt.
Eddig tizennégy stúdióalbumot adott ki, valamint filmzenei lemezeket, köztük az Evitát. A zenei és divatikon hétszeres Grammy-díjas, és bekerült a Rock and Roll Hírességek Csarnokába.

Beyoncé

Beyoncé az 1990-ben alapított Destiny’s Child lánycsapatban kezdte zenei pályafutását. Eredetileg egy négytagú csapat volt LeToya Luckett-tel, Michelle Williamsszel, Kelly Rowlanddel és Beyoncéval. Debütáló kislemezük, a Killing Time 1997. július 1-jén jelent meg, és bekerült a Men in Black című filmbe is.
A csoport ezt követően novemberben megjelent a No, No, No című kislemezzel, amit 1998. február 17-én követett első albumuk.
A Destiny’s Child háromtagúra zsugorodott, amikor Luckett 2000-ben távozott. Beyoncé 2003-ban adta ki első szólóalbumát Dangerously in Love címmel. Azóta további négy lemezt jegyez, filmekben szerepel és a divatiparba is betört. Grammy-, Billboard-, American Music- és sok más díjat nyert zenéjével.

Céline Dion

Mielőtt a My Heart Will Go On és a Beauty and the Beast nagyívű balladáiról ismertté vált volna, Céline Dion egy olyan dallal kezdte karrierjét tizenkét évesen, amit édesanyja és bátyja írtak Ce n’etait qu’un rêve (Ez csak álom) címmel. A felvételt elküldték René Angélil menedzsernek, aki külön kiadót hozott létre csak neki. A dal 1981 júniusában jelent meg. Bár nem volt nagy siker, Dion 1981-ben egy második albummal jelentkezett. Ezután a karrierje forgószélszerűen alakult: 1988-ban megnyerte az Eurovíziós Dalfesztivált, és nyolc sikeres albumot adott ki, mielőtt betört volna az amerikai piacra. Első angol nyelvű albuma a Unison lett 1990-ben. Ezután összesen 27 stúdióalbumot jegyzett. Tizenegyszer volt a Billboard élén, és öt Grammy-díjat nyert. Parfüm-, táska-, kiegészítő- és gyerekruházati cége is van.

Ariana Grande

Ariana Grande már tizenöt évesen szerepelt a Broadwayn, majd 2010 és 2013 között szerepet kapott a Nickelodeon Victorious című filmjében mint Cat Valentine. Az énekes számait időnként bemutatták a műsorban. Ez idő alatt 2011. december 12-én kiadta debütáló kislemezét, a Put Your Hearts Up címűt.
Azóta kijelentette, hogy nem tetszett neki debütáló kislemeze és klipje, hamisnak nevezte és hiteltelennek. Azonban sikeres zenei karriert indított el, és 2013. augusztus 30-án megjelenhetett a debütáló albuma, a Yours Truly.
A popdíva folytatta színészi és zenei karrierjét is. Befejezte a Victorioust, mielőtt visszatért a Sam and Cat spinoffhoz, és hat stúdióalbumot készített, amelyek zenei stílusának fejlődését mutatták meg. Elnyerte a People’s Choice-, az iHeart Radio- és a VMA-díjat, valamint két Grammy-t. 2021-ben lett a The Voice zsűritagja, és 2021 novemberében piacra dobta sminkmárkáját, az R.E.M-et.

Adele

A londoni születésű énekesnő, Adele 2007. október 22-én, 19 évesen adta ki első kislemezét, a Hometown Gloryt. A dalt egyedül írta tizenhat évesen, és ez lett a 2008. január 28-án kiadott 19 debütáló albumának vezető dala. Hivatalos videóklipet csak 2009-ben adtak ki hozzá. Számos gyengébb album és egy szünet után Adele elképesztő sikerrel tért vissza. A 19-es, 21-es, 25-ös és 30-as albumai élete fordulópontnak számító éveit képviselik, utoljára egy szünet és a férjétől való válás következett. Számos díjat nyert a BBC-től, az AMA-tól, a Billboardtól, 2013-ban a legjobb eredeti dalnak járó Oscar-díjat is elnyerte a Skyfallért.

Christina Aguilera

A Britney Spearshez hasonló gyermekkori karrierrel Christina Aguilera büszkélkedhet, aki 1990-ben versenyzett a Star Searchben, és három epizódon keresztül szerepelt a The All-New Mickey Mouse Clubban, mielőtt 1995-ben távozott. Már debütáló kislemeze előtt énekelt a Mulan filmzenéjéhez.
Miközben tizennyolc évesen Japánban élt, 1999 tavaszán kiadta első kislemezét, a Genie in a Bottle-t. A dal a Billboard Hot 100 első helyére került, és sok országban jól szerepelt. 1999 augusztusában jelent meg önálló albuma.
Aguilera 2000-ben elnyerte a legjobb új előadónak járó Grammy-díjat – ez az első az öt Grammyje közül. Tinipop szenzációból fülledt színpadi jelenléttel bíró felnőtt nővé vált. Nyolc stúdióalbumot adott ki, és szerepelt a 2010-es Burlesque című filmben Cherrel.
A „nemzedék hangjaként” is emlegetett Aguilera 2012-ig a The Voice zsűrijeként is tevékenykedett.

Janet Jackson

Janet Jackson gyereksztárként indult, 1977-ben a The Jacksons varietében lépett fel családjával. Debütáló kislemeze megjelenése előtt szerepelt a Good Times, a Diff’rent Strokes és más tévéműsorokban.
Híres családjáról és bátyjától, Michael Jacksonról leválva Janet Jackson 1982-ben kiadta Young Love című kislemezét. Első albuma 1982. szeptember 21-én jelent meg, amikor még csak tizenhat éves volt.
Az énekesnő szólókarrierje nagy elismerést és a legenda státuszát hozta meg számára. Szólókarrierjét folytatta, tizenegy stúdióalbumot adott ki, és számos AMA-, VMA-, Grammy- és Billboard-díjat kapott.
A 2004-es Super Bowl félidei show-ján történt „ruhabaleset” után karrierje lelassult. Ennek ellenére továbblépett, kisebb filmszerepekben játszott, és Las Vegasban lépett fel. 2019-ben bekerült a Rock and Roll Hírességek Csarnokába.

Rihanna

Rihanna 2004-ben hazájában, Barbadoson meghallgatáson vett részt Evan Rogers zenei producernél, és lenyűgözte őt. Rögzítettek egy demót, majd a lány azonnal szerződést kapott. 2005. május 24-én kiadta debütáló kislemezét, a Pon de Replayt. A dance-pop dal a Billboard Hot 100 második helyére és a Billboard Dance Club Songs toplistájának élére került. A kislemez klipje 2005 júniusában jelent meg, Rihanna debütáló albuma, a Music of the Sun pedig 2005. augusztus 12-én jelent meg.
Rihanna azóta nyolc stúdióalbumot adott ki, az utolsót 2016-ban, miközben rajongói izgatottan várják az új zenéket. Kilenc Grammy-díjat nyert, többek között reggae és R&B hangzásáért, és nemrégiben Barbados miniszterelnöke nemzeti hősnek nyilvánította.
Olyan filmekben szerepelt a képernyőn, mint az Ocean’s Eight és a Home, de a legtöbb időt a vállalkozásainak és a családalapításnak szenteli.

Lady Gaga

Lady Gaga leckéket vett Christina Aguilera énektanárától és zongoristának tanult, mielőtt tizenkilenc évesen először írt alá lemezszerződést. 2008-ban elkezdett dalokat írni olyanoknak, mint a New Kids on the Block és Britney Spears.
Végül felkeltette Akon figyelmét, aki szerződtette a kiadójához. Debütáló albuma a Fame volt 2008-ban. Különc stílusa tette másodlagosan is világhírűvé.
Lady Gaga öt stúdióalbumot adott ki, többek között Tony Bennett-tel való jazzkooperációkat.
Leginkább az American Horror Story: Hotel, a Csillag születik és a House of Gucci című filmekben játszott szerepeiről ismert. Számos díjat nyert a Shallow című daláért, a Csillag születik filmzenéjéért.

Jennifer Lopez

Jennifer Lopez karrierje 1990-ben kezdődött a Fly Girl és az In Living Color tévéműsorokkal. 1995-től szerepelt filmekben. Csak 1999. május 4-én jelent meg debütáló kislemeze, az If You Had My Love. Azonnal első helyre került a Billboard Top 100-on, és két héten belül platinalemez lett. Első albuma az On the 6 1999 júniusában jelent meg.
A sztár folytatta a táncot, az éneklést, a színészetet, most pedig filmeket készít, és egy szépségszalon tulajdonosa. Zenéjével és nyolc elismert stúdióalbumával megnyitotta a kapukat a latin művészek előtt. Zsűrizett az American Idolban és a World of Dance-ben. Számos filmben is szerepelt.

Forrás: Insider.com, Fotó: Getty Images

Olvass tovább!

Szólj hozzá te is!

Még több Kultúra