“Nem lesz konfetti, lufi, vagy semmi olyan, ami felesleges szemetet termel” – születésnapi Blahalouisiana koncert a Budapest Parkban

2022. július 31.
Augusztus 4-én első önálló parkos koncertjével ünnepli tizedik születésnapját a Blahalouisiana zenekar. A Mastercard támogatásával megvalósuló esemény több szempontból is különleges lesz, amelyekről a csapat frontembere, Schoblocher Barbara most egy rövid videóinterjúban oszt meg kulisszatitkokat.

Tíz év munkáját egy estébe sűríteni semmiképp sem egyszerű feladat – a Blahalouisiana ezidő alatt négy nagylemezzel és számtalan slágerrel örvendeztette meg rajongóit. Terjedelmes diszkográfiából válogatnak most tehát, jól átgondolt műsorukban helyet kapnak a közönségkedvencek mellett a zenekari tagok szívéhez legközelebb álló szerzemények is, ígéretük szerint egészen első EP-jük, a Tales of Blahalouisiana-ig visszanyúlnak majd. A születésnapot azonban lufi és konfetti helyett egyéb meglepetésekkel teszik különlegessé: terveik szerint a színpadi díszletben több újrahasznosított, kreatív megoldás is szerepet kap majd. 

szuletesnap-blahalouisiana-koncert-budapest-park

„Nagyon örülünk, hogy részt vehettünk ennek a koncertnek a létrejöttében és ezzel nem csak a magas minőséget képviselő zenét támogathatjuk, de a fenntarthatóság fontos üzenete mellé állhatunk. A Mastercard számára ez nem csak helyi ügyek, de globális kezdeményezések kapcsán is nagyon fontos, az a célunk, hogy 5 év alatt 100 millió fa ültetésével segítsük a klímacélokat” – mondta a koncert kapcsán Mondovics Péter, a Mastercard marketing menedzsere.  

A frontember, Schoblocher Barbi számára is fontos téma a fenntarthatóság, ami jó ideje foglalkoztatja az énekesnőt. Saját bevallása szerint életmódjában volt egy pont, ahol rájött arra, hogy a felesleges ruhák vásárlása sehova nem vezet, és most ezt a szemléletet ülteti át zenekarával a színpadi megjelenésbe is. Erről mesélt most Barbi a Mastercard és a Budapest Park közös kisvideójában. Hogy az újrahasznosítás hogyan jelenik meg a koncerten, illetve hogy a zenekar számára melyek voltak a legfontosabb mérföldkövek az elmúlt tíz évből, az augusztus 4-én a Budapest Parkban kiderül!

A Mastercard egyébként további meglepetéseket is tartogat a tarsolyában Budapest Parkos együttműködésük kapcsán – és nemcsak augusztus 4-én! Egyedi, zenekarokhoz kapcsolódó, hazai tervezőkkel (Sisko Studio) együttműködésben készült merchandising termékekkel is készülnek, de azon se lepődjünk meg nagyon, ha egy-egy koncerten hirtelen dobosok vesznek körbe, és már a koncert előtt odavarázsolják nekünk a fesztivál hangulatot.

Olvass tovább!