Ez Antonio Banderas utolsó kívánsága karácsonyra

2022. november 27.
Ismét Antonio Banderas szólaltatja meg Csizmás Kandúrt a kardforgató macskáról szóló mozis sorozat újabb epizódjában (az eredeti változatban). A Csizmás, a kandúr: Az utolsó kívánságban a rettenthetetlen igazságosztó súlyos problémával szembesül: kilenc életéből nyolcat már elhasznált, ezért meg kell találnia az Utolsó Kívánságot, hogy mindent visszakapjon, és elölről kezdhesse a számolást.

Az új kandúros kaland igazi karácsonyi ajándék decemberre, s az ünneppel kapcsolatban Banderasnak is lenne néhány szava. Az Entertainment Weeklynek adott interjújában arra kéri minden tisztelőjét, hogy idén már ne ugyanazzal a karácsonyi ajándékkal lepjék meg, ha lehet. A Málaga című díszes albumból ugyanis már van neki vagy húsz darab, mert a város szülötteként évről évre ezt kapja karácsonyra, szinte emberemlékezet óta. „Mindenki tudja, hogy imádom Málagát, és szenvedélyesen érdekel a történelme, hiszen 2800 éve alapították, az egyik legrégibb európai város – magyarázza Banderas. – De azért nem kellene minden évben megkapnom a róla szóló könyvet, ráadásul ugyanabban a kiadásban. Egyébként nagyon jó könyv. Minden évben töröm a fejem karácsony előtt, ki lesz az, aki meglep vele, és amikor meglátom a megfelelő méretű küldeményt, már tudom, hogy na, megint megjött.”

antonio-banderas-kivansag-karacsony

A spanyol származású színészt azonban nemcsak frusztráció éri karácsonykor, hanem igazi kellemes meglepetések is. Egyszer például egy tűzpiros Porschét kapott feleségétől, Melanie Griffithtől. „Akkor voltunk együtt második éve. Sosem gondoltam volna, hogy egyszer ilyen menő kocsim lesz – mondja a színész. – Ma is elönt az önelégült vigyor, ha rágondolok. És anyagilag is roppant megfontolt döntés volt. De az igazán értékes ajándékok azok a rajzok, amiket Stella lányomtól kaptam kétéves korában, ma is megvannak.”

A Csizmás, a kandúr: Az utolsó kívánságot december 8-án mutatják be Magyarországon.

Forrás: UIP Duna

Olvass tovább!