A király úgy mutatja be Zámbó Jimmy életét, hogy engem is a tévé elé láncol. Pedig kiver a víz a dalaitól

2023. január 11.
Zámbó Marietta perelne. Zámbó Krisztián maga is szerepelt benne. A nézők imádják. A rajongók szerint nem éppen szerethetően ábrázolják a készítők az egykori királyukat. Szóval a Zámbó Jimmyről szóló sorozat senkit nem hagy hidegen.

Soha nem voltam Zámbó Jimmy-rajongó. Elismerem a tehetségét, de ezekkel a dalokkal engem ki lehet kergetni a világból. Amit viszont az RTL „művelt” az egész Zámbó-történettel, az azt gondolom, messze a legjobb magyar sorozat az elmúlt 10 évből. (Jó, talán az Aranyélet megelőzi.)

Nagy Ervin, mint Zámbó Jimmy A király című sorozatban

Nagy Ervin mint Zámbó Jimmy A király című sorozatban

Néhány hónappal azután kezdtem el hetilapoknál dolgozni, hogy Zámbó Jimmy meghalt. Így sokat láttam, hallottam. Szóval bár az RTL nagyon korrekten megjeleníti, hogy a sorozat igaz és kitalált történeteken alapul (bár A korona készítői is megtennék végre ezt…), azért bizony sok jelenet alatt erősen bólogattam. Az RTL húzott egy nagyot, és ahhoz a elemhez nyúlt, ami vagy beválik, vagy nem. Két dologra gondolok. Az egyik, hogy két idősíkban dolgozták fel a történetet, vagyis látunk fiatal és idősebb Zámbó Jimmyt, két külön színésszel. Ez képes megosztani a közönséget, de nem A király esetében. A másik, hogy bemutatják az énekes tehetségét, gyengeségeit, győzni akarását, ugyanakkor bőven találkozhatunk Jimmy ellenszenves, kifejezetten bunkó, megalomán énjével is. Gondolok itt arra, amikor a plafonba lövöldözött egy (a szóbeszéd szerint egyébként miskolctapolcai) fogadó plafonjába részegen. Ezt persze nem tudjuk, hogy megtörtént-e…

„Mintha elvetemült idióta lennék!”

A szereposztás is hibátlan. Olasz Renátó a fiatal Jimmyként azt mutatja be zseniálisan a nézőknek, hogyan küzdött (olykor a hozzá legközelebb állókat is megbántva) a fiatal énekes az elismerésért, a pesti éjszakában, bárokban, lokálokban. Neki jutott az a feladat is, hogy bemutassa a „mindannyian egy nagy, szerető család vagyunk” korszakot. Értem ezalatt azt, amikor Jimmy az első és a második felesége között ingázott, aztán még beúszott a képbe oldalról Háfra Mari is mint szerető.

Olasz Renátó, mint a fiatal Zámbó Jimmy A király című sorozatban

Olasz Renátó mint a fiatal Zámbó Jimmy A király című sorozatban

Tudom, hogy Zámbó Marietta perelni készült az RTL-t, mivel szerinte őt és a családját „méltatlan módon” ábrázolták a készítők, de én olyan remekül szórakoztam az őt alakító Rainer-Micsinyei Nóra játékán, hogy totálisan nem érdekel, mennyi volt a valóság, és mennyi a fikció. Nóra egy olyan képzeletbeli Mariettát keltett életre, akit ha átültetnénk egy amerikai sorozatba, akkor ő lenne a Trump-szavazó, vidéki wannabe influenszer Honey BooBoo családjából. Hát, vélhetőleg ez fájhat Mariettának, aki így nyilatkozott: „…engem is úgy mutatnak be, mintha valami elvetemült idióta lennék, a testvérem nimbuszát pedig egyenesen a sárba tiporják.” De Mariettát saját magánál jobban érdekli egyébként az, hogy édesanyját, aki elmondása szerint egy igazi úrinő volt, egy láncdohányos, csirkelábat cuppogtató nőnek ábrázolják.

Rainer-Micsinyei Nóra, mint Zámbó Marietta

Rainer-Micsinyei Nóra mint Zámbó Marietta

Jöjjön további két karakter, akik más-más korban, de nagyon is meghatározó szereplői voltak Jimmy életének, igaz, csak nagyon rövid ideig. Az egyik az a Bulányi László, aki az 1988-as InterPop Fesztivál idején volt az Országos Rendező Iroda igazgatója. A Lengyel Tamás által alakított karakter egy epizódban sokkal nagyobb fókuszt kapott, mint Jimmy, aki a szeretőjével együtt állt színpadra és két díjat is nyert. Szóval Lengyel az, akinek a karaktere a valóságban is az öngyilkosságba menekült, amikor a lapok cikkezni kezdtek az InterPop mögötti túlszámlázásról és sikkasztásról.

Lengyel Tamás, A király című sorozatban

Lengyel Tamás A király című sorozatban

A másik karakter már a rendszerváltás után volt Jimmy életének a része a sorozatban. Az Alföldi Róbert által alakított Elek Jánoson múlt, hogy Jimmyke kap-e végre eMeRTon-díjat vagy sem. Alföldinek jutott a „világ sznobja” szerep, aki szirupos, tömény giccsnek, operettförmedvénynek nevezte az énekes művét. És bár ez egy nehezen felülmúlható, erős jelenet a 8. részben, én valahol megsajnáltam Zámbó karakterét. Hiszen attól, hogy az egyik fél egy nyers, kissé pokróc személyiség, mi még maradhatunk higgadtak és kedvesen elutasítóak. Bár belátom, úgy engem sem érdekelt volna így az a jelenet.

Hogy mi a közös az előbb bemutatott két karakterben? Hát az, hogy ’80-as, ’90-es éveknek is megvoltak a maguk okoskodó, a hatalommal vagy a pénzzel visszaélő megmondóemberei. Mondanám, hogy sokat változott a világ, de nagy hazugság lenne.

(Passzív) agresszió a képernyőn

Nagy Ervinnek már kevesebb dalolgatás és csajozás jutott a képernyőn. Ő Jimmynek azt a korszakát mutatja be, amikor már háromgyermekes férjként Csepelen próbál meg képviselő lenni (nem lett), és aki folyamatos pökhendiségével kompenzálta azt, hogy bár tehetséges volt, a szakma kivetette magából. Nagy Ervin pedig úszkál ebben a szerepben. Pont úgy dobálja a haját, járkál és viselkedik, mint Jimmy. Még a mellkasig lehúzott susogóst vagy selyemmelegítőt is úgy viseli, ahogyan a többszörös aranylemezes Zámbó.

Nagy Ervin és Schell Judit A király című sorozatban

Nagy Ervin és Schell Judit A király című sorozatban

Ami már kicsit sem vicc tárgya, az a Jimmy és Edit asszony kapcsolatában megjelenő, olykor nem is annyira passzív agresszió. Hogy pontosan milyen volt kettejük házassága, és mi tartotta őket egymás mellett, azt tényleg csak az a énekes tudta – és a felesége. Ők éltek benne, ők érezték azt, amit éreztek, és ők bántak úgy a másikkal, ahogy. Állíthatnak testvérek, újságírók, rajongók bármit. Egy azonban biztos: a sorozatban az ember gyomra görcsbe rándul, amikor a férj cselédként kezeli a nejét, olykor „megnevelgeti” az erkélyen vagy kihúzza alóla a széket, ám a nő mindig kitart mellette, hiszen egy jó asszony mindent megbocsát. Legalábbis a sorozatban…

Nagy Ervin és Schell Judit A király című sorozatban

Jimmy és Edit asszony a sorozatban

Jimmy életében folyamatosan jelen volt a nagyzolás, az akaratosság. Egy olyan személyiség rajzolódik ki a sorozatban, amit Joós István is megerősített már korábbi interjúkban. Ő volt az, aki felkarolta az énekest az InterPop után. „Jimmy mindig nehéz eset volt, akkor is, amikor megismertem, később pedig még rosszabb volt a helyzet. Rendszeresen megfenyegetett, hogy elmegy a kiadóból és csinál sajátot. Amikor viszont elérkezett volna ez a pillanat, már azt kérdezte: mikor kapja meg az előleget… Nehéz eset volt, nem köszönt, ha bejött az irodába… Ő nagyon gyorsan akart mindent. Ha a pénztelenségből, a szegénységből, csóriságból találkozik valaki a sok pénzzel, a nagy sikerrel, azt nehéz feldolgozni” – mondta Joós Boros Lajos műsorában.

Nagy Ervin, A király című sorozatban

Jimmy és Pataki Attila A királyban.

Hogy miből merített erőt az, akit a szakma kivetett, ő maga pedig folyamatosan beszólt a kollégáinak? Hát a rajongóiból, akikből akadt bőven, szinte már simogatták Jimmyke – mert sokan így hívták – egóját. Ezzel bőven találkozik a néző A királyban is.

Mindig azt mondják, amikor egy ismert ember meghal, hogy a média tette tönkre, a média „ölte meg”, vagy a családból divat okolni valakit. A helyzet az, hogy szerintem Jimmyt pont a rajongók és a siker agresszív hajszolása „ölték” meg. Képletesen persze.

Fotó: RTL/Sajtóklub

Olvass tovább!