Vajon miről beszél majd az utókor, ha a régi jó dolgokból nem maradt semmi? – 0036 Mark kiállítás az Easy Art Space-ben

2023. december 16.
Az utóbbi évtizedeket meghatározta a globalizálódó világ tendenciája, az utóbbi éveket pedig az erről való hosszas – és sokszor igencsak borúlátó – értekezések garmadája. Ez a cikk így semmiképp sem ebben a sorban kíván plusz egyedik lenni, éppen ellenkezőleg. Egy üdítő reménysugarat kínál, amennyiben elfogadjuk, hogy a kulturális értékeink megőrzésének nemcsak az érintetlenül hagyás és a múzeumokban való konzerválás az egyetlen módja.
Vajon miről beszél majd az utókor, ha a régi jó dolgokból nem maradt semmi? – 0036 Mark kiállítás az Easy Art Space-ben

Bár Pityke őrmester budai kiküldetése tiszavirág életűnek bizonyult, azért az utóbbi 5 évben lépten nyomon tűnnek fel és válnak a városi mindennapjaink részévé 0036 MARK ragasztott művei. A pop street art stílusba tagozódó alkotások hazai és nemzetközi popkulturális utalásokra, olykor mashupokra épülnek, legfőképp a 80-as, 90-es évek magyar filmjeiből és rajzfilmjeiből érkeznek az ikonikus karakterek az utcára. 

Azonban nem egészen úgy köszönnek vissza a gyerekkorunkat meghatározó szereplők az ATM-ek, ablakok és falak felületeiről, mint ahogy egykor ott hagytuk őket. TV Maci japán horrorfilmet néz, Trombi hasist szív egy pipából, Mézga Aladár pedig graffitizik. 0036 MARK művészetének talán legnagyobb zsenialitása az idővel való tudatos játékban rejlik. A rég látott karakterek az eltelt idő alatt felnőttek és mi ebben a felnőtt köntösben látjuk őket viszont. Ahogy 0036 MARK fogalmaz korábbi interjújában, a karaktereket a múltból idézi meg, viszont egyúttal a jövőbe is küldi őket. Az utca jelen keresztmetszetében találkozik ez a két idősík, a végeredmény pedig minden esetben egy olyan utcai miliőbe organikusan illeszkedő történet, amelyben a nosztalgia érzése párosul posztmodern társadalomkritikával, korlenyomati kórképpel, színében a fekete felé konvergáló humorral. Ezek a minőségek pedig mind vitathatlan hatóerővel bírnak. 0036 MARK művészetét sejtszinten értjük, érezzük. 

Relevanciáját a szubjektív értékítéleten túl objektív sikerek igazolják. 0036 MARK népszerűsége az elmúlt években exponenciálisan nőtt. Mára több tízezren követik őt a virtuális terekben, a hazai színtéren túl pedig egyre többen figyelnek fel munkájára nemzetközi viszonylatban is. Legutóbb például Florence Pugh tetszését nyerte el 0036 MARK újragondolt Dzsungel-könyvéje. Mindezt úgy, hogy a művész személyét a mai napig névtelenség övezi, nem épített énmárkát és hódol a populizmus és a kendőzetlen individualizmus intézményeinek. Csupán alkot és közben átmenti modern terekbe és kontextusokba kollektív emlékezetünket, valamint kulturális sarokköveinkként szolgáló hungarikumainkat, ezzel ajánlva nekik új életet. Az utca vásznára csirízzel ragasztva eltűnő meséinket. Hogy művészet-e ez? Lehetetlen nem észrevenni a párhuzamot a két alkotó között, így Bansky gondolatait idézzük:

„Az általunk művészetnek tekintett dolgot néhány kiválasztott hozza létre. Egy kis csoport teremti, népszerűsíti, vásárolja, állítja ki és dönt a művészet sorsáról. A világon néhány száz embernek van csak valós szava. Ha elmész egy művészeti galériába, csak egy turista vagy, aki a milliomosok trófeafalát bámulja.” /Banksy/

Az idézet szó szoros értelmében úgy tűnhet, nem az. Az Easy Art Space kultúrmissziója és művészetfilozófiája szerint azonban a művészet ennél egy sokkal szervesebb és élőbb entitás, aminek nem szabad sem fizikai, sem elméleti határokat szabni. Művészet bármi, ami párbeszédre, interakcióra, gondolkodásra és legfőképp találkozásra késztet. Az év utolsó kiállításaként így 0036 MARK alkotásait fogadják be galériájukba.

0036 MARK Beszél majd az utókor… című kiállítása december 12-től látható az Easy Art Space-ben, a Széll Kálmán tér 8-as szám alatt. További információk a kiállítás Facebook-oldalán.