Kultúra
Nyári konyhákba költözik 24 nemzetközi művész Cereden
23. alkalommal rendezik meg a Salgótarjántól 23 km-re lévő faluban, Cereden a Kortárs Nemzetközi Művésztelepet. A 8 ország különböző képzőművészeti területeit összefogó művészeti kezdeményezésben idén a hagyományos nyári konyhák adják az ihletet az egyéni és közös alkotómunkára.Új klippel jelentkezik amerikai turnéja után a Belau
A Belau az Island of Promise című bemutatkozó videójával tűnt fel a magyar zenei életben, amely számos elismerést gyűjtött be. A zenekar két év alatt több mint 19 országban koncertezett, fesztiválokon, és klubokban egyaránt. Az első lemezük 2016-ban jelent meg, The Odyssey címmel, amely Fonogram-díjat kapott az év elektronikus zenei albuma kategóriában. A zenekar az amerikai turnéja után friss klippel jelentkezik.Pura Poesia #2 – Bartis Attila: „Rámtört egyfajta éhség a valóságra” –
A Pura Poesia második videójában a friss Babérkoszorú-díjas szerzővel, hazánk és nemzedékének egyik legnagyobb hatású írójával, A séta, A nyugalom, A vége kötetek szerzőjével, a fotográfusként is igen elismert Bartis Attilával beszélget Juhász Anna.