Megcsal a párod? A testbeszéde elárulhatja!

2018. július 19.
Ha a párunk megcsal, elsőre valószínűleg nem a zsebébe rejtett fehérnemű, vagy az idegen parfümillat fog feltűnni, hanem hirtelen megváltozott viselkedése. Ezekre a jelekre érdemes odafigyelni!
Fotó: Unsplash.com

Mosolyog a telefonjára

Lehet, hogy önkéntelenül elmosolyodik a szeretőtől kapott titkos sms vagy fotó láttán, ha pedig rákérdezel a gesztusra, csak zavartan magyarázkodni kezd. A mosoly persze önmagában még nem bűnjel, viszont ha a partner túlságosan védelmezi telefonját és minden rezzenésre aggódva kap utána, az már eléggé gyanús lehet.

Bezárkóznak előtted

Könnyen előfordulhat, hogy a hűtlen fél lelkifurdalást érez viselkedése miatt, és/vagy sokkal fontosabb neki az új szerelem, mint a régi partner. Mindkét érzésnek az lehet a következménye, hogy az illető hirtelen bezár, testbeszéde visszautasító lesz, nem keresi a kapcsolatot párjával. Az ilyen viselkedés nem szükségszerűen jelent megcsalást, de mindenképpen párkapcsolati problémára utalhat.

Idegesek lesznek, ha szóba kerül a másik

Ha véletlenül eltalálnád, ki is lehet az a bizonyos másik, a partnered reakciója könnyen elárulhatja, jól tippeltél-e. Árulkodó jel például, ha hirtelen ideges lesz, gyorsan beszél, megfeszülnek az arcizmai, saját karját simogatja vagy gyengéden a mellkasára helyezi a kezét – utóbbiak tudatalatti önnyugtató módszerek.