2018. október 18. | Szepesi Andrea

Vegyük észre, hogy a gyerek miért nem szereti a sulit!

Hogyan vegyük észre, ha elveszett az iskolai motiváció? Szepesi Andrea coach és tanácsadó segít nekünk abban, hogy mikor érdemes szakemberhez fordulnunk.

Legyen szó kamaszokról vagy fiatalabb gyermekekről, coach-ként gyakran fordulnak hozzám szülők azzal (többek között a budapesti Francia Iskolában), hogy gyermekük elveszítette a lendületét, a lelkesedését, demotivált, nem érdekli az iskola vagy a tanulás.

Egyes gyermekeknek már eleve voltak/vannak tanulási nehézségei (pl: diszlexia, diszgráfia, figyelemzavar stb.), és emiatt nincs sikerélményük az iskolában. Természetesen foglalkozik velük fejlesztő pedagógus, logopédus, mozgásfejlesztő, magántanár és más szakember is, de ez nem mindig elég. Sokan nehezen tudnak egy helyben megülni, unják az órákat, hiába tanulnak, a jegyeik mégsem javulnak oly mértékben, mint amennyi időt és energiát belefektettek. Itt fontos megkülönböztetni, hogy valóban valamilyen tanulási vagy pszichés zavar áll a háttérben vagy pl. nem tanult meg a gyermek tanulni, nem sajátította el azokat a technikákat, módszereket, amelyek passzolnak hozzá (pl: auditív, vizuális, kinesztetikus memóriával rendelkezik) Miként tanulhat és memorizálhat könnyebben és hatékonyabban? Vagy nem tanulta meg hatékonyan beosztani az idejét a házi feladatokra vagy a tanulásra? Mindent az utolsópercre hagy és csinál? Vagy akárhányszor vizsga helyzet van és teljesíteni kell, a gyermek a stresszhelyzet hatására teljesen lefagy, hiába készült, bepánikol és mindent elfelejt….

A coaching akkor a leghatékonyabb, ha a szülőket (és ha van rá mód a tanárt is), be tudjuk vonni a folyamatba, együttműködést és rendszeres visszajelzést kérve tőlük. De sajnos nagyon gyakori, hogy a szülő „odatolja” a gyermekét egy szakemberhez azzal az elvárással/kéréssel, hogy ő itt a probléma, tessék megjavítani vagy valami csodát művelni ezzel a kölyökkel, én már feladtam.

Mennyi időnek kell eltelnie, hogy lássuk, a gyerek nem tudott beilleszkedni valamiért az iskolába, a tanárral nem találta meg a hangot?

Az iskolában, az új közösségbe való beilleszkedés nagyon fontos kérdés. Ha a gyermek történetesen nem az osztály legjobb tanulója, és nem rajong a tanulásért, iskolai motiváció szempontjából mindenképpen húzóerő, ha vannak az osztályban barátai, jó az osztályközösség, kedveli a tanárát /tanárait. Akkor van baj, ha a gyerek a tanárával sem jön ki jól, és az osztályközösségen belül sem találja a helyét. Egyre jobban elszigetelődik, és persze szenved ettől a helyzettől.

Előfordulhat, hogy az osztály összetétele változik meg, és kialakulnak benne olyan „klikkek”, amelyek kirekesztik a gyerekünket, netán zaklatják őt (iskolában vagy akár iskolán kívül is). Minél idősebb a gyerekünk, annál nehezebb ezt kideríteni, mert szégyelli bevallani és elmondani egy felnőttnek az ellene irányuló összeesküvést, támadásokat, nem akar „árulkodó júdássá válni”, mert azzal csak rontana a helyzetén.

Mit tehetünk, ha nem passzol össze a gyerek és a tanár?

Saját személyes tapasztalatomból tudom, hogy pár hét vagy hónap elteltével már egyértelműen vannak „árulkodó jelek”. Például, ha a tavaly 9 éves gyermekünk még lelkesen járt iskolába, viszonylag könnyedén és túl sok nógatás, unszolás nélkül megírta otthon a leckéjét, a jegyei is jók voltak, ezzel szemben, amikor új tanár vette át az osztályt, egyre kevésbé akar iskolába menni, nem hajlandó megírni a leckét vagy csak nagyobb küzdelmek árán, egyre kevésbé érdekli a tanulás. Ilyenkor érdemes átmenni detektívbe és kérdezgetni a gyereket, illetve személyes találkozót kérni a tanártól. Mert simán lehet, hogy az új tanárnak teljesen más a személyisége, stílusa, hozzáállása, mint az előzőnek, más módszerekkel dolgozik… Ami pedig nem feltétlenül passzol a mi gyerekünkhöz. Ha találkozunk a tanárral, mindenképpen törekedjünk a diplomatikus együttműködésre, hallgassuk végig a meglátásait és az ő verzióját is. Próbáljunk finoman tulajdonképpen használati utasítást adni a gyerekünkhöz: melyek azok a dolgok, amik általában jól működnek nála, például a szankciók, büntetés, megrovás, megalázás helyett a sok bátorítás, bíztatás, dicséret, pozitív megerősítés.

Ha mindezek ellenére, továbbra is úgy érezzük, hogy a tanár nem változtat semmin és képtelen megtalálni a hangot a gyerekkel, érdemes elgondolkodni az osztály- vagy iskolaváltáson. Köztudott, hogy egy „rossz tanár önbizalom-romboló és destruktív hatással lehet”, míg egy „jó tanár” mellett gyerekünk szárnyakat kaphat, sikeresebb lehet és boldogan jár iskolába.

Egy dolog biztos, amennyiben a gyerek viselkedése és a tanuláshoz vagy iskolához való hozzáállása hirtelen nagyon megváltozik, azt ne csak és kizárólag azzal magyarázzuk, hogy: „a gyermek kamaszodik, mindenről ezek a fránya hormonok tehetnek”, hanem gyanakodjunk, hogy valószínűleg más probléma is van a háttérben.

Szülőként hogyan reagáljunk a gyerek előtt a tanár esetleges hibáira?

Az éremnek mindig két oldala van, sok esetben a gyereknek is igaza van, és a tanárnak is. Vagyis mindenkinek igaza van. Amikor a gyerek panaszkodik a tanárára, hogy csúnyán leszidta őt egy apróság miatt, a tanárral való beszélgetés során kiderülhet az is, hogy valójában négy másik alkalommal már szemet hunyt a gyerek kihágásai felett, és ezt most nem hagyhatta szó nélkül…

Ha a gyerek rendszeresen panaszkodik a tanárra, hallgassuk végig figyelmesen, megértően anélkül, hogy félbeszakítanánk a mondandóját. Ha szükséges, kérdezzünk vissza a történtekre. Ha súlyosabbnak ítéljük a helyzetet, kérjünk találkozót a tanártól, hogy bővebb felvilágosítást kapjunk, de mindenképpen törekedjünk a konstruktív együttműködésre. A gyereket ne erősítsük abban, hogy „de hülye és szemét ez a tanár”, helyette beszélgessünk el vele arról, hogy ő mit tehetne másként, vagy min változtathatna annak érdekében, hogy legközelebb elkerülje a konfliktust, és  a probléma megismétlődését (ez még akkor is hasznos lehet, ha szerinte a hibát egyértelműen a tanár követte el, aki nyilván pikkel rá).

Milyen egyéb problémákkal fordulnak még hozzád?

Rendszeres probléma és konfliktusforrás például a szülők maximalista, ”irreális” elvárása a gyerekükkel szemben. Folyamatos nyomásgyakorlás, a gyermek túlterhelése túl sok iskolán kívüli magánórával, fejlesztéssel, sporttevékenységgel. A gyerek rendszeres stressznek, szorongásnak és nyomásnak van kitéve, folyamatosan úgy érzi, hogy sosem lesz elég jó, ügyes, okos, talpraesett, bármit is tesz sosem fog tudni megfelelni szülei elvárásainak, és nem fogja elnyerni szeretetüket, elismerésüket. Ilyenkor két eset lehetséges: a gyermek idővel vagy fellázad és szándékosan nem tanul, halmozza a rossz jegyeket, bohóckodik az órán, beszólogat, provokál, mindent megtesz, hogy felhívja magára a figyelmet. A másik eset, amikor képtelen fellázadni és eluralkodik rajta a szorongás, netán depresszió. De akármelyik esetről is legyen szó, hosszú távon ellenkező hatást érünk el, azaz a gyermek nem boldog, kiegyensúlyozott, nem lesz éltanuló, hanem pont fordítva. Ebben sz esetben az én munkám az, hogy megértessem és rávezessem a szülőt/szülőket a „valós problémára” és új, hatékonyabb eszközöket, módszereket, stratégiákat adjak a kezükbe és reális célokat tűzzünk ki.

Olykor az is előfordul, hogy nem is maga a szülő, hanem a diák keres fel azzal, hogy bizonytalan a jövőjét illetően, nem tudja, milyen irányba szakosodjon. Vagy a szülei valamilyen irányba nagyon nyomják őt, de úgy érzi, hogy nem ebbe az irányba szeretne elmozdulni, miközben a szüleinek is meg akar felelni. Vagy elveszettnek érzi magát, magányos, nincsenek barátai, nehezen tud beilleszkedni… Vagy van egy konkrét cél, amit szeretne elérni, de fogalma sincs hogyan tegye mindezt. Szeretne népszerűbb lenni, megnyerni egy sport vagy tanulmányi versenyt, szeretné, ha a szülei büszkék lennének rá és odafigyelnének rá, vagy több önállóságra, bizalomra vágyik a szülei részéről de ezt nem kapja meg.

Van különbség, hogy alsó tagozatos vagy nagyobb a gyerek?

Igen, mindenképpen van! A kisebb (alsó tagozatos) gyermekek még sokkal jobban függenek a felnőttektől, általában jobban meg akarnak felelni szüleik, tanáraik elvárásainak. Velük más játékosabb, kreatívabb eszköztárral is dolgozom mivel nem feltétlenül értik még meg, hogy mit is jelent pontosan egy cél vagy célkitűzés. Nem akarnak problémákról beszélgetni, tehát mindenképpen egy megoldás fókuszú megközelítésre van szükség. Fiatalabb korosztályban előfordul az is, hogy csak és kizárólag a szülővel dolgozom együtt, ami szintén nagyon hatékony tud lenni. Az idősebb felső tagozatos vagy gimnazista, kamasz korosztály egészen más. Ők vagy túlságosan is vagy épp ellenkezőleg, nem akarnak megfelelni a szüleik elvárásainak vagy a tanáraiknak. Nagyon gyakori, hogy egy szülő megkeres egy problémával, a kamasz pedig épp az ellenkezőjét állítja. Például a szülő szerint a gyerek nem elég felelősségteljes, önálló, megbízható, szemtelen és nem igyekszik eléggé… Míg a kamasz arra panaszkodik, hogy a szülők részéről túl sok a kontroll, nincs elég autonómiája, függetlensége, nem bíznak meg eléggé benne és a képességeiben…

Ilyen esetekben nemcsak a szülőt kell megnyernem magamnak, hanem a kamaszt is és egy olyan köztes célt kell megfogalmaznunk, amely mindkét félnek megfelel. A legtöbb tinédzser általában az első alkalommal szkeptikus, gyanakvó, akár ellenséges is, nem akar itt lenni, hiszen a szülei azzal küldték hozzám, hogy ő problémás, tehát neki kell változtatnia. Az empátia, humor és pozitív visszajelzések, megerősítés, az erőforrásokra történő fókuszálás, a meglepetés, kreativitás sokat segítenek az ilyen feszült helyzetek oldásában, az ellenállás leküzdésében és annak együttműködéssé való átalakításában. A cél minden esetben egy oldott, bizalmi légkör kialakítása és egy olyan folyamat, amelyben a tinédzser nem akaratán kívül, hanem önként vesz részt, mert megtapasztalja, hogy segíthetek neki a fejlődésben, a pozitív változásban, problémája megoldásában.

Milyen jelekre figyeljünk oda, amelyek előzetesen is árulkodóak lehetnek?

Mindenképpen érdemes felfigyelni arra, ha a gyerek viselkedése, hozzáállása hirtelen nagyon megváltozik akár otthon, akár az iskolában!

Árulkodó jelek még:

  • jegyei hirtelen nagyon leromlanak vagy teljesen elveszíti eddig töretlen tanulás iránti lelkesedését, motivációját
  • egyáltalán nem akar iskolába járni és nem mondja el az okát
  • nincsenek iskolai barátai, mindig magányos, letört és szomorú
  • nyitott, kedves, extrovertált, barátságos gyerekünk hirtelen visszahúzódó és szorongó lesz
  • folyamatosan – nem ételallergia vagy -intolerancia miatt fennálló – diéták és fogyókúrák sorozatába hajszolja magát és egyre fogy

Számos hasonló példát felsorolhatnánk, de a lényeg az, hogy szülőként mi ismerjük  legjobban a gyerekünket, nekünk kell ráéreznünk arra, mi az, ami még belefér, mi az, ami már aggasztó, problémás lehet. Mi az, amit mi is képesek vagyunk kezelni, megoldani párbeszéd segítségével és melyek azok a dolgok, amelyek kapcsán valamilyen szakember bevonására is szükség lehet.

Mivel segíthetjük a gyereket a beilleszkedésnél?

Szülőként tanúsítsunk megértő és empatikus, támogató hozzáállást, pozitív megerősítést és biztatást adjunk a gyermeknek, mely erősíti az önbizalmát. Ne arra helyezzük a fókuszt, hogy mit nem tud és mire nem képes, hanem arra, hogy mi az, amiket jól csinál, mi az, amikben ügyes, és milyen készségeket (pl. szociális) kellene még fejlesztenie ahhoz, hogy könnyebben beilleszkedhessen. Ugyanakkor, ha szükséges, próbáljuk a gyereket finoman a komfortzónáján kívüli helyzetekbe és tevékenységekbe belevinni. Játszhatunk vele szerepjátékokat, kezdeményezhetjük, hogy hívjon át egy-két barátot játszani, eljárhatunk vele gyakrabban baráti közösségbe, játszótérre vagy játszóházba. A gyerek korától, személyiségétől és érdeklődési körétől függően, bármilyen olyan iskolán kívüli fejlesztő foglalkozásra, sporttevékenységre vagy konstruktív szakkörre elvihetjük gyermekünket – anélkül, hogy túlterhelnénk -, amit szívesen csinál és fejleszti az önbizalmát. Tehát örömét leli ebben a tevékenységben és sikerélménye is lesz. Beszéljük meg a gyerekkel, hogy milyen foglalkozásokra, órákra szeretnénk őt beíratni, ne erőltessük és kényszerítsük rá, hanem próbáljuk meggyőzni, hogy kísérletezzen és próbáljon ki új dolgokat…

Bármilyen iskolai, tanulási vagy beilleszkedési nehézségről is van szó, azt tanácsolom a szülőknek, hogy mielőbb próbáljanak róla higgadtan elbeszélgetni a gyerekkel, ha szükséges kérjenek találkozót az érintett tanároktól, és főleg ne várjanak ölbe tett kézzel tétlenül, amíg a helyzet súlyosbodik és a konfliktus elmélyül. Ehelyett folytassanak gondos és alapos nyomozómunkát, és amint tiszta képet kapnak arról, hogy pontosan mi a probléma, adják meg a gyereknek a megfelelő mankókat, ha szükséges, megfelelő szakemberek bevonásával.

Hiszek benne, hogy „Nincsenek reménytelen esetek, leküzdhetetlen problémák, csak tudni kell időben segítséget kérni!”

Infówww.szepesiandrea.hu

Interjúnkat Andreával ITT olvashatod el!

Fotók: Profimédia – Red Dot

Szólj hozzá te is!

Még több Lélek

Kipróbáltuk: egy hét vezetett meditáció YouTube-linkekkel agytorna

Kipróbáltuk: egy hét vezetett meditáció YouTube-linkekkel

Kicsinálom a gyerekemet vagy jót teszek vele? anya

Kicsinálom a gyerekemet vagy jót teszek vele?