Biztos jó pár olvasónak ismerős a jelenet, amelyben Mr. Bean az ölelésre tárt karokkal felé tartó nőt annak arcára illesztett félkezével tartja távol, egyúttal vissza a nem kívánt kontaktus befejezésétől. A jelenettel jó páran tudunk azonosulni, a kérdés inkább az, hogy vajon miért. Introvertáltság, esetleg a korai minták felelősek ezért?
A Time egyik nemrégiben megjelent cikkében annak járt utána, mi is okozhatja azt, hogy egyesekre megnyugtatóan hat az emberi ölelés, míg mások szó szerint viszolyognak tőle, vagy már attól is kényelmetlenül érzik magukat, ha széttárt karokat látnak maguk felé jönni. A cikkben megszólaltatott Suzanne Degges-White, a Northern Illinois Egyetem professzora szerint ״az a tendencia, mely szerint élvezzük-e hasonló fizikai érintkezéssel járó szituációkat, legyen szó ölelésről, vagy egy hátlapogatásról, kart karba fűzésről egy baráttal, az mind-mind a korai gyermekkori tapasztalataink eredménye.״
Ugyanezt az álláspontot erősíti meg egy 2012-es, a Comprehensive Psychology lapban megjelent tanulmány, amely a kérdéskört vizsgálva azt állapította meg, hogy azok a gyerekek, akiket olyan szülők neveltek, akik gyakran ölelték meg egymást, vagy őket, nagyobb eséllyel lettek ők maguk is ölelgetős felnőttek. Ugyanez a felmérés ugyanakkor azt is kimondta, hogy a gyermekek érzelmi nevelésének nagyon fontos eleme az ölelés.
Dr. Degges-White professzor azokról, akiket nem éppen gyakorló ölelgetős szülők neveltek, azt mondja, hogy az ölelés könnyen zavarba hozza őket. “Egy olyan családban, ahol az érzelmek fizikai kimutatása nem éppen jellemző, a gyerekek könnyen úgy nőhetnek fel, hogy ugyanezt a mintát viszik tovább a saját gyermekeik nevelésében.”
Fotó: Annie Spratt – Unsplash
Szerencsére azért akadnak kivételek, hiszen vannak olyan esetek, amikor, bár az ölelés nem volt jelen az adott személy gyermekkorában, a fizikai érintés igénye mégis (vagy talán éppen ezért) erős. Vagyis azok, akik szinte éhezték kiskorukban a fizikai szeretgetést, ölelgetést, ám nem kapták meg, felnőttként akár olyan személyekké is válhatnak, akik társadalmi kapcsolataikban a fizikai érintéseket egyenesen a csúcsra járathatják. És hogy ez mit is jelent a gyakorlatban? Azt, hogy barátaikat, gyermekeiket, családtagjaikat szinte nem tudják nem megölelni találkozáskor, vagy legalább megérinteni a vállukat, esetenként hozzá-hozzáérni szeretteikhez, ezzel mutatva ki gyengédségüket.
Egy dolog biztos a szakértők szerint, akár olyan családban nőttünk fel, ahol jelen volt a fizikai gyengédség, akár hiányzott mindez a környezetünkből, a megtapasztalt tényezők hosszú távú fiziológiai hatást fejtenek ki ránk.
Darcia Narvaez, a University of Notre Dame pszichológia professzora az ölelés, fizikai gyengédség hiánya kétféleképpen is hathat egy növekvő félben levő testre. Egyrészt rossz hatással lehet a bolygóidegre (ez pedig negatív befolyással bír az emberek intimitáshoz való érzékére, és az együttérző képességre is), de okozhatja az oxitocin rendszer alulműködéséét is.
Ennek bizonyítására professzor egy csoport román árva példáját hozta fel, akik egy 2014-es tanulmány középpontjában álltak. A kutatás arra irányult, hogy milyen hosszútávú következményei lehetnek egy fejlődő agy számára a gyerekkori elhanyagolásnak. Ezeknek az örökbefogadott román árváknak az esetében alulműködő oxitocin rendszert állapítottak meg a vizsgálat. ”A legtöbb árvát szinte soha nem érintették, ölelték meg korábban, így nem is igen tudott az oxitocin rendszerük (vagyis lényegében az „ölelgetős hormonjuk”) úgy fejlődni, mint mondjuk olyan gyermekek esetében, akik például rendszeresen ülnek a szüleik ölében.” Márpedig enélkül a hormon nélkül nehezebb ráhangolódni a társadalmi jelekre, és komoly kihívás hiányában szociális életet élni. Vagyis az ölelés, és az érintés hihetetlenül fontos mozzanatok a fiatalok fejlődésében, és ha felnőttként nem tudunk ezekkel mit kezdeni, nagy eséllyel ide vezethetjük vissza az okokat.
Önbizalom és kulturális háttér
Dr. Degges-White ugyanakkor azt mondja, hogy a fejlett önbizalom, illetve az egészséges testkép is szerepet játszhat abban, mennyire vagyunk ölelgetősek. Jellemzően azok az emberek nyitottabbak a fizikai érintkezésben másokkal, akik elégedettek e téren magukkal. Azok, akik szorongósak, netán introvertáltak, a nehezebben engedik magukat bele a másokkal való hasonló érintkezésbe. Számukra olykor kifejezetten kellemetlen, a komfortzónájukon kívül eső helyzet lehet egy-egy váratlan ölelés.
Mindemellett van egy kulturális elem is az ölelés témakörében. Felmérések azt mutatják, hogy az amerikai és a brit emberek jóval kevesebbet ölelkeznek, mint mondjuk a franciák vagy a Puerto Ricóiak. A szakértők etikett szempontból inkább azt javasolják, hogy igyekezzünk kerülni az ölelést, hacsak nem bizalmasabb, baráti szintű a viszonyunk egy adott személlyel. Érdemes ilyenkor a testbeszédet is figyelni, vagyis ha valaki bőszen előre nyújtja a kezét, ahelyett hogy nagy mackóölelésre lendülne, az már figyelmeztető jel lehet. Elégedjünk meg ilyenkor egy sima kézrázással, javasolják a hozzáértők.
“Mindenkinek joga van kontrollálni azt, hogy mi történik a testével” – mondja Samantha Hess hivatásos ölelő, hozzátéve, hogy az ügyfelei olykor még egy kézfogásra sem állnak készen első alkalommal. Azt mondja, sokszor heteket, vagy akár hónapokat is igénybe vehet, hogy egy-egy ügyfél annyira feloldódjon, hogy önfeledten beleengedje magát egy alapos ölelésbe.
És még egy pozitívum záróakkordként az ölelésre. A hasonló fizikai gyengédségeknek remek előnyei vannak felmérések szerint, többek között az is, hogy kisebb eséllyel betegszünk meg, ha eleget gyakoroljuk. Egy három évvel ezelőtti felmérés szerint az ölelés, és más fizikai gyengédségek kifejezetten jó hatással vannak az immunrendszere, azok, akik gyakran kaptak ily módon szeretetet, ritkábban kaptak például náthát is.
