Így hat a születési sorrend a személyiségre

2019. március 24.
Rengeteg előítélet övezi a születési sorrendet: az elsőszülöttek főnökösködők, az egykék nem tudnak osztozni, a legkisebbek a legrosszabbak, és még sorolhatnánk. Vannak viszont olyan személyiségjegyek, melyek tényleg összefüggésben vannak azzal, hányadik testvérként láttuk meg a napvilágot.

Természetesen nem minden állítás igaz mindenkire, ám “a születési sorrend valóban eredményez különbségeket a gyermekek személyiségfejlődésében” – magyarázza Dr. Jaime Kulaga pszichológus.

Az első gyerekek született vezetők

Mivel a fiatalabb testvérek számára a nagyobb testvér a példakép, az elsőszülöttek már korai éveikben elsajátítják a vezetői tulajdonságokat. A Vistage nevű cég egy cégvezetők körében végzett felmérése is azt mutatta, hogy a vállalatok vezetői között is többségben vannak a legidősebb testvérek.

A középső testvér követeli a figyelmet

Nem mindig igaz persze, de a másodszülöttek jobban szomjaznak a figyelemre, mint idősebb és fiatalabb testvéreik. Amikor csak lehet, igyekeznek a középpontba kerülni, felhívni magukra a figyelmet. “A második gyermek próbálja magára irányítani a figyelmet. Ha a legidősebb gyermek a felelősségteljes,, a másodszülött is próbálja megtalálni a saját szerepét a testvérek rangsorában. Ezért tűnhet lázadónak vagy túlságosan versengőnek” – magyarázza a pszichológus.

A legkisebbek a legjátékosabbak

A szülők figyelmével elhalmozva, viszont kevesebb szabállyal behatárolva, mint idősebb testvérei, a legkisebb gyermek lehet a legjátékosabb. Általában ők a legnyugodtabbak és néha kicsit könnyelműek. Hiszen mindig számíthatnak idősebb testvéreikre, akik kijavítják a hibákat.



Az egykék kevésbé aktívak

Mivel nincsenek testvéreik, akik könnyen rohangálásra, birkózásra csábítják a másikat, az egyetlen gyermekek könnyebben elmerülnek a csendes, elmélyülést igénylő foglalatosságokban anélkül, hogy bárki kizökkentené őket. Ennek hátránya, hogy kevesebb időt töltenek a szabadban, mint azok, akiknek van testvére, ezért a szülőknek nem árt résen lenni, hiszen ez negatív hatással lehet egészségükre.

Az elsőszülöttek törtetők

Ha azt gondolnánk, hogy ez csak mítosz, jusson eszünkbe Beyoncé, Emma Watson vagy Taylor Swift. Ők mind legidősebb testvérek családjukban. Az elsőszülöttek önbizalmának erős táptalajt nyújt, hogy évekig ők vannak szüleik fókuszában, csak rájuk figyelnek. “Míg nem születik másik gyermek a családban, csak felnőttek vannak egy gyermek életében, és ahogy nőnek, látják, hogy a szülők és nagyszülők hogy csodálják fejlődésük minden egyes lépcsőfokát. Ettől érzik magukat különösen értékesnek az elsőszülöttek” – magyarázza dr. Kulaga.

A legkisebbek elkényeztetettek

Nem számít, hány évesek, sok szülő örökké a kisbabájának látja legkisebb szülöttjét. Mint az utolsó lehetőségüket egy gyermek felnevelésére, a legkisebb gyerekeket könnyebben elkényeztetik. Olyasmiket is megengednek nekik, amit idősebb testvéreiknek az ő korukban még nem. Ráadásul a nagyobb testvérek is dédelgetik, babusgatják a legkisebbet.

A középsők a legérzelmesebbek

Azzal, hogy gyakran háttérbe szorulnak a legidősebb és a legkisebb gyerek között, igyekeznek úgy kompenzálni helyzetüket, hogy erősebben fejezik ki érzelmeiket testvéreiknél.

Az egyedüli gyerekek érettebbek a koruknál

Minthogy szüleik szolgálnak példaként számukra, nem testvéreik, az egykék komolyabbak és felnőttesebben viselkednek. “Sokban hasonlítanak a legidősebb testvérekre, de érettségben még túl is tesznek rajtuk. Az egyedüli gyerekek nagyon megbízhatók, perfekcionisták, ám nehezen viselik a kritikát” – mondja a pszichológus.

A középső és legifjabb gyermekek követik el a legtöbb csínytevést

A Personality and Social Psychology Bulletin pszichológiai szaklap tanulmánya szerint a középső szülöttek 33 százalékkal hajlamosabbak a kötelességeik megszegésére, mint a legidősebbek. Ugyanez igaz a legkisebbekre is.

Fotó: Unsplash