Mit tanulhatnak az extrovertáltak az introvertáltaktól?

2020. március 22.
Az extrovertáltakat mindenki úgy ismeri, mint akik nem félnek attól, hogy hallassák a hangjukat, és ők a mai kor gyermekei, akiknek nem okoz gondot az előrejutás. Ennek ellenére – vagy épp ezért – még ők is sokat tanulhatnak a csendben szemlélődő introvertáltaktól. Csak éppen nem úgy, ahogy elsőre gondolnák.

„Hajlamos a társadalom úgy értékelni, hogy az extrovertáltak többet érnek, mint az introvertáltak. A mai, technológia által uralt világban sokszorosan és szorosan kapcsolódunk egymáshoz, ezért úgy tűnhet, a társadalom azt várja el, hogy minél inkább közösségi lény legyen valaki” – mondta Mark Vahrmeyer pszichoterapeuta, aki ugyanakkor azt is hangsúlyozta, hogy nem kell és nem is szabad mindenkinek az extrovertált viselkedésre törekednie. Az introvertált személyiség rengeteg olyan vonást tartalmaz, amelyből az extrovertált emberek is sokat tanulhatnak, és különösen a lelki egészségükre lehet jótékony hatással.


1. Összeszedik a gondolataikat, mielőtt megszólalnak

Az extrovertált emberek a szavak emberei. Ezzel szemben az introvertált emberek magukban gondolják végig a lehetőségeiket, és szükségük van a csendes visszahúzódásra, hogy megszülessen a véleményük, és készen álljanak arra, hogy azt megosszák másokkal. Mivel nem beszélnek feleslegesen, ezért ha mondanak valamit, úgy tűnhet, annak súlya van. Ez segít, hogy összeszedett és meggondolt embernek tartsuk őket.

2. Nem aggódnak azon, mit gondolnak mások

Az extrovertált embereknek szükségük van mások megerősítésére. Várják a környezetükből érkező reakciókat tetteikre, megnyilatkozásaikra. Az introvertált emberek sokkal kevésbé függnek ettől. Ez az a terület, ahol a szakember szerint nagyon sokat tanulhatnak az extrovertált személyek az introvertáltaktól. „Higgadtabb, sokkal stabilabb kapcsolatban lenni saját magunkkal annak a lehetőségét teremti meg, hogy valódi kapcsolatot tudjunk ápolni másokkal is, amelyet nem a külső elfogadás iránti vágy vezérel” – mondta a pszichoterapeuta. 

3. A hallgatás képessége hatalmas érték

Az introvertált emberek sokkal szemlélődőbbek, ritkábban vágnak bele mások szavába, ami kiváló hallgatósággá teszi őket. Emiatt sokkal mélyebb és nagyobb jelentőséggel bíró beszélgetéseket folytatnak. A befelé forduló emberek pont ezért nem szeretik a felületes udvariassági csevejt, ők a mélyebb beszélgetések emberei.

Olvastad már?

4. Nem félnek az egyedülléttől

A felnőtt lét egyik ismertetőjegye a szakember szerint, hogy képesek vagyunk egyedül eltölteni az időt. „Az egyedül eltöltött idő rendkívül értékes, mivel ilyenkor nem hatolnak be a külső világ zavaró tényezői a tevékenységeinkbe, elmélyülhetünk, és elvégezhetjük azt a belső munkát, ami a személyiségünk fejlődéséhez szükséges” – mondta Vahrmeyer. Ahhoz, hogy fejlődjünk, feltétlenül szükséges, hogy őszinték legyünk magunkhoz. Ehhez pedig néha egyedül kell maradnunk.

5. Az út a fontos, nem a cél

A szakemberek szerint az extrovertált emberek folyton mozgásban vannak, hiszen kimeríthetetlen energiával rendelkeznek. Ez alapvetően nem rossz tulajdonság, ám mindenkinek szüksége van rá, hogy lassítson néha, még az extrovertáltaknak is. „Az introvertált emberek megtanítják nekünk, hogy adjunk időt magunknak, lassítsunk, dolgozzuk fel az élményeket, és gondolkozzunk a következő lépésen, mielőtt megtennénk azt. Élvezzük magát a folyamatot, ne a cél lebegjen a szemünk előtt” – mondta a pszichoterapeuta.


Az introvertált emberek tudják, hogy az élet édesebb, ha van szünet, amikor relaxálhatunk, élvezhetjük a jelent, és hálát adhatunk azért, amit már elértünk. Nem kell folyton csinálnunk valamit.

6. Az introvertáltakat nem kell megjavítani

Az introvertált emberek gyakran tapasztalják, hogy barátaik, kollégáik ki akarják húzni őket a csigaházukból. Ám ideje lenne megtanulniuk, hogy az introvertált személyiség érték, nem hiba, amit meg kellene javítani. „A társadalom általában az extrovertált személyiségjegyeket értékeli. De el kellene fogadnunk végre, hogy nem vagyunk egyformák. És bármilyen nehéz is elhinni, van, aki úgy érzi magát jól, ha gyakran lehet egyedül, csendben azzal foglalkozhat, amivel szeretne, és nem szükséges hozzá számára feltétlenül mások társasága.”

Forrás: The Huffington Post
Fotó: Unsplash