Amikor belépünk a konyhába, mert ismét főznünk kell, szinte fizikai reakciókat vált ki belőlünk? Ha az utolsó dolog, amire vágyunk, hogy a tűzhely mellé álljunk, pedig régen imádtuk a konyhánkat, és gondolni sem akarunk arra, ma mit kellene főzni, valószínűleg nálunk is bekövetkezett az, ami oly sok embernél a járvány alatt: kiégtünk a főzéstől.
A kiégést eddig általában a munkahelyi stresszel vagy az anyasággal azonosítottuk, és a főzés inkább az a kikapcsolódás volt, ami kiránthat minket az életünk más területéről érkező nyomasztó frusztrációból. Ám a koronavírus-járvány alatt többet kellett azon gondolkoznunk, mit együnk, honnan szerezzük be, mit főzzünk, ráadásul előre eltervezve több napi menüt, hogy minél ritkábban kelljen bevásárolni. Az étel témája így élvezetes kikapcsolódásból kimerítő frusztrációvá vált. Ez pedig egyenlő a kiégéssel. Ám Cary Cherniss szervezeti és közösségi pszichológus, a Rutgers Egyetem alkalmazott pszichológiaprofesszora mindenkit megnyugtat: van visszaút a konyhai kiégésből, ismét lehet öröm a főzés.
Így lett a főzés hobbiból ellenség
„A kiégés érzelmi és/vagy fizikai kimerültség érzete, általában krónikus munkahelyi stressz váltja ki, amellyel nem sikerül megbirkóznia az egyénnek” – mondta Cherniss professzor. A home office áthelyezte az otthonunkba ezt a munkahelyi feszültséget, így a kiégés érzése elől már haza sem tudunk menekülni a munkahelyről.
Elkezdünk negatív érzéseket tapasztalni olyan tevékenységekkel kapcsolatban, amelyeket korábban kifejezetten élveztük.
„Elveszítjük az érdeklődésünket irántuk, nagyon nehezen találunk motivációt magunkban rájuk. Vegyük a főzést. Már a legegyszerűbb étel elkészítése után is úgy érezzük, teljesen kimerültünk, és nem is ízlik igazán, bármit készítünk. Kerüljük a konyhát, amennyire csak lehet, és amikor muszáj főznünk valamit, a lehető legkisebb energiát akarjuk csak beletenni, sértődöttséget érzünk, hogy főznünk kell.”
Ha még mindig vakarjuk a fejünket, és nem értjük, hogyan válhat egy kedvenc elfoglaltság száznyolcvan fokos fordulattal (és egy járvánnyal karöltve) utálatossá, gondoljuk csak végig, a karantén előtt hogy zajlott a főzés. Ha reggel úgy éreztük, nem otthon főztünk kávét, munkába menet beugrottunk a kedvenc kávézónkba. A munkatársakkal kiugrottunk ebédelni valahova, este pedig akár étteremben is vacsorázhattunk, ha nem volt kedvünk főzni. A járvány alatt a lehetőségeink jelentősen megcsappantak, a gyerekek otthon voltak, és muszáj volt többször is egy nap ételt tennünk az asztalra a családnak.
Olvastad már?
„A főzés korábban jutalom volt sok ember számára. Ha viszont muszáj napról napra kitalálni, mit főzzünk, majd elintézni a bevásárlást és elkészíteni az ételt, ez újabb stresszforrássá válik, ahogy ez a járvány alatt is kiderült. Elveszik a változatosság, nincs kedvünk kísérletezni új fogásokkal két videós megbeszélés között, így meg is unjuk a saját főztünket. Amikor nincs jutalom, elveszik a lelkesedés, a motiváció” – mondta Cherniss.
Mikor tér vissza a főzésbe az öröm?
A pszichológus szerint olyan megküzdési mechanizmusokra van szükségünk, amelyekkel visszatérhet az ételkészítés öröme az életünkbe. „Minden nap szükségünk van olyan tevékenységre, amelyet jutalomként fogunk fel, jelentősége van számunkra. Ez különösen fontos ahhoz, hogy elkerülhessük a kiégést. Ehhez nem kell sok idő. Már tizenöt-húsz perc feltölti az embert. A lényeg, hogy olyan tevékenység legyen, ami megfelelő kihívás, és élvezzük is. Ha nem érzünk benne kihívást, elmarad a jutalomérzet” – magyarázta Cherniss, aki arra is felhívta a figyelmet, hogy a változatosság is fontos.
„Ahelyett például, hogy minden nap (vagy legalábbis minden héten) megfőznénk ugyanazokat az ételeket, kísérletezzünk új fogásokkal. Tudatosítsuk magunkban, hogy ez fontos, akkor is, ha egyáltalán nem érzünk erre kedvet, erőt. Emellett sokat segíthet, ha mellénk szegődik valaki a konyhában. Együtt sokkal jobban mehet a főzés. Ám ebbe csak akkor vágjunk bele, ha biztosak vagyunk benne, hogy a másik emberrel jól tudunk együtt dolgozni, különben inkább konfliktusforrássá válik a főzés.”
Ne érezzünk bűntudatot azért, mert úgy tűnik, egy olyan tevékenység miatt siránkozunk, ami egyrészt szükséges a túlélésünkhöz, hiszen enni muszáj, másrészt nők és férfiak milliói főznek nap mint nap. A kiégés valós, és rengeteg formája van. Ha véget ér a járvány, és már nem lesz muszáj úgy főznünk, ahogy az utóbbi fél évben, az ételkészítés öröme valószínűleg magától is visszatér. Addig pedig ne kínozzuk magunkat a főzésen túl még a bűntudattal is.
Olvass tovább!
Forrás: The Huffington Post
Fotó: Unsplash
